Hírek

 

A Körös Irodalmi Társaság

karácsonyi felolvasóestje

 

A Bárka folyóirat, a Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság

szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit

2025. december 19. (péntek) 17.00 órára,

a Művész Kávéházba, a

Karácsonyi felolvasóestre.

 

 karacsonyi.jpg

 

A Körös Irodalmi Társaság az elmúlt évek során számos jó hangulatú és nagy sikerű felolvasóestet rendezett, többek között a várakozás, a szeretet, a születés, az angyal, a béke, a remény témában. Az idei évzáró és egyúttal karácsonyi felolvasóest a megérkezés jegyében és témájáról szól majd. A KIT elnöksége azzal a kéréssel fordult alkotó tagjaihoz, hogy írjanak és olvassanak fel verset, rövidprózát a megérkezésről, és egyúttal, néhány Krasznahorkai László-szó beemelésével tisztelegjenek friss Nobel-díjas írónk előtt.

 

Az előzetes regisztráció alapján a következő alkotók és műveik szerepelnek az esten:

Balássy Fanni, Banner Zoltán, Csillag Tamás, Dávid Péter, Erdész Ádám, Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva, Kiss Ottó, Szilágyi András, Szil Ágnes, Szuromi Pál, Ványai-Fehér József.

 

Házigazda: Elek Tibor irodalomtörténész, a KIT elnöke.

Zongorán közreműködik: Vozár M. Krisztián

Minden kedves érdeklődőt és irodalombarátot szeretettel és szerény vendéglátással várunk!

 


Főoldal

2025. december 12.
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Farkas Noémi: Osztrák étteremMerkószki Csilla: Innen folytatjuk
Markó Béla verseiGergely Ágnes: A második vádlott, 1949Bánki Éva verseiAntal Balázs: vasúti bűnbánó ének
Kötter Tamás: Még egy pohárralBíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: RuhatáramTakács Zsuzsa: Telefon, Halál és megdicsőülés, Méltó távozás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg