Diákok az EDÜ-ről
Tóth Máté beszámolója, Virágh György fotói

Kezdjük az elején.
Péntek hajnalban a korán kelés miatt negatív érzésekkel indultunk neki, a banda meg én, és egy rövid, de unalomgazdag út után megérkeztünk a Viharsarok végvárába, Gyulára. Miután elhelyezkedtünk a szállásunkon, és kézhez kaptuk a programfüzetünket, elhatároztuk, hogy délután fél hatig szabadprogram, aztán hatkor, vacsora után találkozó a szobában. Gyors óraegyeztetés (10 óra 13 perc), és elindultunk.
Lírai beállítottságú ember lévén, a Vers- és Prózamondó Verseny mellett döntöttem. Itt ütköztem az első akadályba, mert nem tudtam, hol a helyszín. Tudom, a programfüzet közepén van egy térkép (nincs – a szerk. megjegyzése), de annak az átláthatóságát inkább nem minősíteném. Szerencsére az első diák, akit megkérdeztem, szintén oda tartott, ezért csatlakoztam hozzá. Amit ott tapasztaltam, fenomenális volt. A szövegek, amiket elmondtak! Meg ahogy előadták! Teljesen új dimenzióba repítették a véleményem a szavaló versenyekről. Lendületes, fiatalos, nem a megszokott poros, könyvszagú, monoton szépbeszéd. Frissen szerzett ismerősömmel, akit Péternek hívnak, az eredményhirdetés után elindultunk szomjunkat oltani. Peti kedvenc helyére, a Hídfő nevű kocsmába mentünk, ahol a programfüzet szerint majd este a karaoke lesz. Egy pohár hideg sör mellett eldöntöttük, hogy innen az utunk a Dürer terembe vezet, ahol egyszerre lesz a Fotó, a Képző- és az Iparművészeti kiállítás, valamint az Önálló irodalmi alkotás eredményhirdetése 15 órakor. Csak tisztelegni tudtam a művészek és alkotásaik előtt. Bár a zsűri munkája nem nyerte el feltétel nélkül a tetszésemet, de a művek egytől egyig jók voltak. Mire megmásztam a kiállításhegyeket, el voltam késve a vacsoráról és a megbeszélt találkozóról, és a többiektől is – csak 8 nem fogadott hívásom volt. Gyors telefonos egyeztetés, hogy az Erkel előtt találkozunk, gyors kaja útközben a (mint utólag megtapasztaltam: méltán) híres hambibárban, ahol egy fenséges „döner pitában”-t fogyasztottam. A gimnázium előtt csatlakoztam a bandához.
A fáklyásfelvonulás. Csak hallottam róla, bátyámtól, aki gimnazistaként megjárt két EDÜ-t. Amit mesélt is, felért az Ezeregyéjszaka meséivel, amit átéltem: leírhatatlan. A transz, a moraj, az izgalom, amit többek között a drukk okoz, hogy ne gyújtsuk meg az előttünk sétáló haját, és még sorolhatnám. Több ezer diák egy emberként hallgatja a Himnuszt, gyújt fáklyát, és sétál a gimnáziumtól a városházán át a várhoz. A megnyitó után a várból kilépve meglepetés várt bennünket, vendégeket. A Borsodi Blue ellazító blues koncertje után visszamentünk Petiékkel a Hídfőbe ráhangolódni az esti karaoke-ra, mert már egy órára vissza kell érni a szálláshelyre. A hangulat a padlón, az emberek a plafonon, vagy fordítva, igazából senkit sem érdekel, akkora a parti. A kollégiumba egy után 2 perccel értünk, de mint kiderült, ráértünk volna, mert a szállásmesterek már tapasztalt vén rókák, és leghamarabb háromkor zárják a kapukat. De addigra már kellemesen elfáradtunk ahhoz, hogy visszamenjünk, amúgy is: holnap fellépés.
Szombat. A felkelés időpontja sokkalta barátságosabb volt, mint a pénteki. Ez pozitívabb kezdést adott a napnak, ami egészen a reggelinek szánt vegyihulladék megpillantásáig tartott. Legalább volt motivációnk a kimozdulásra. Kényelmesen megreggeliztünk a hambibárban, majd levezetésnek ittunk egy sört a Hídfőben. Óraegyeztetés (8 óra 34 perc), amikor leesett, hogy fél óra múlva a művelődési házban kell lennünk a fellépés miatt. Pont időben érkeztünk, az első fellépőre. Hát a hangulatról csak annyit, hogy az alsógatyánk is át volt izzadva, mire sorra kerültünk. Ha szerény akarok maradni, akkor úgy fogalmazok, lezúztuk a vakolatot a mennyezetről. Ezután úgy éreztem, szükségem van egy kis pihenésre, ezért elmentem a moziba megnézni a kisfilmeket. Azt hittem, a tegnapi kulturális élményt nem lehet felülmúlni. Tévedtem. Leszakadt az arcom. Nagyon kész volt. Miután kijöttem a moziból, felhívtam a többieket, merre vannak, majd miután közölték, hogy a Hídfőben fogyasztják jól megérdemelt sörüket, feláldoztam magam a nép akaratának, és ismét csatlakoztam hozzájuk. Rengeteg ismerős arccal találkoztunk tegnapról. Fokozott hangulatban mentünk a művházba az EDÜ-gálára, ahol megtekintettük a legjobbak legjobbjait. Összegeztem magamban, hogy jól válogattam a programokat, amelyeket megtekintettem. A gólösszefoglaló után a várhoz sétáltunk, ahol két és fél óra tömény tombolás várt bennünket. Ezt követően tánc közben megismert hölgyekkel az oldalunkon távoztunk a másfél nap alatt törzshelyünkké váló Hídfőbe. Annak ellenére, hogy aznap nem volt semmi extra program, a hangulat a helyén volt. A tegnapiakból okulva háromra mentünk, és még fél négyig beszélgettünk a kulcsemberrel, időt adva azoknak, akik kicsit elbambultak időügyileg. Akik tudnak, tartsanak össze a rendszer ellen.
Vasárnap kora délelőtt mentünk haza, gazdagon élményekkel, kultúrával, tapasztalatokkal, barátokkal és telefonszámokkal, melyeket, ha legközelebb megint Gyulán járunk, érdemes felhívni. Mondtam már? Jó volt a 2008-as EDÜ.

---

Főlap