Fodor György
Közös út (Kethano Drom)
Kortárs cigány irodalmi est
Békéscsabai Jókai Színház, Kisvigadó
2013. november 11. - 18.00
Összefonódás címmel zenés irodalmi estre invitált a Körös Irodalmi Társaság. A vendégeik jeles névsorában voltak: a József Attila-díjas, újkígyósi születésű Rostás-Farkas György (RFGY) író, költő, műfordító, újságíró, népművelő, a cigányság hagyományainak és nyelveinek kutatója (első vendégszereplő az 6 állomásos turnén), Bai Károly versmondó (felismerhető, élvezetes bihari nyelvjárással, hangképzéssel), Kocsis Csaba költő-énekmondó (a nagyrábéi művelődési ház igazgatója) és Miczura Károly prímás. Megérkezésem után rögtön megállapítom, hogy az értelmiségi, autentikus, művelt roma elit képviselteti magát. Hangulatteremtő kellékek lengnek körbe minket: indiai és magyar zászló, valamint egy roma zászló, amelynek belsejébe az Európai Unió csillagait is belehímezték; füstölőillat, Mária- és Krisztus-szobrok az asztalon; a gitáron magyar trikolor-szalag. Identitáskeveredések? Nemzetiségek? Etnikumok? Magyarság? Romák? Cigányság? Indek? E kérdésekkel felvértezve érkeztünk, hol a helyünk, mit várunk? Elek Tibor köszöntőjében nyomban helyére teszi az értékrendet: „Ha magyar nyelven születik egy irodalmi alkotás, akkor az a magyar irodalom része, mindegy, hogy milyen származású ember írta.” A bemutatott, megzenésített versek java Békés, ill. Bihar megye romáihoz kapcsolódik, így aktuálisnak tűnik első állomásként Békéscsabáról indítani azt a turnét (terveztek még Hajdú-Bihar megyei, biharországi, berettyóújfalui és nagyrábéi vendégművészek bevonásával 5 másik helyszínt meglátogatni), amely a kortárs roma irodalomban kalandoz. Az ötlet már 20 éve megfogalmazódott, hiszen Kocsis Csaba 1993-ban vetette fel ennek a kultúrmissziónak a lehetőségét, hogy mi lenne, ha többek között a cigányok kortárs irodalmával foglalkozva tanítanák meg a nemzet legjelentősebb kisebbségét a saját kultúrájának megőrzésére.
Rostás-Farkas György
A kultúravesztés állandóan kísérti a Kárpát-medence kisebbségeit, ahogy a magyarokat is a történelmi Magyarhon peremvidékein. RFGY Azt álmodtam versének megzenésített szavai méltán kifejezik ezt: „azt álmodtam, hogy a túlsó parton voltam, ahol mindenki egyforma, ahol nincsenek különbségek, ahol egyformán nézik az emberséget.” Mintha a szabadság-egyenlőség-testvériség örök hármasa fejeződne ki újra. A jelenlévők életcélja, hogy szándékoltan cigány közösségben, cigány nyelven és szellemiséggel közvetítsék a szabadságélményt lélektől lélekig. A rendezvény plakátja is – amelyet az RFGY könyvekben rendszeresen bedolgozó F. Tóth Zsuzsa készített – sugallja az összefonódás néphagyományos jellegét. Azt est folyamán halmozottan kiderül, hogy a cigányság integrálódni mindig akart ugyan, de asszimilálódni sohasem. Isten megteremtette a világot, benne a cigánysággal, de Indiában. Ők üldözöttként elhagyták hazájukat, és a világvándorlás közben csak a magyarok fogadták őket igazi szeretettel, így ez a terület lett új, választott hazájuk. Itt tapasztalták meg, hogy minél többet adnak a szeretetből, annál több marad. A múltat feledni nem lehet, tisztelni kell, a nélkül nincs jövőkép sem. A múlt él a művészetekben (zene, képzőművészet), a mesterségekben, a nyelvben, nyelvjárásokban, a vallásban. Messzemenően jelen van a törvényekben. Ezek azonban a cigány törvények, amelyek a magyar alkotmányozásnál jóval ősibbek! Amelyek a vajdarendszerből kiindulva sokkal szigorúbban járnak el, mint olykor a magyar jogalkotás. Sajnos, manapság e törvénykezést a romák ellen használja fel a politika. Osztojkán Béla csengeri származású, 2008-ban elhunyt roma író szerint „a sírás minden nyelven érthető”. A szeretet (amely gyógyít, és szívmelengető, különösen, ha az ember saját „törzse” leszármazottaival érintkezik), a mély áhítat, az igény a kultúrára nem politika vagy pártfüggő. A cigányság sorstragédiája – kesereg RFGY – abban rejlik, hogy a nagyapa még tud, beszél roma nyelvjárást/nyelvet, az unoka már nem, generációs ellentétek Márai-félelmére hangolva (?!). A roma szégyelli származását, tagadja kultúráját, mert ugyan mit ér a kultúra, ha roma? A kérdést több száz éve feletették már, azonban először csak Széchenyinél nem került hierarchikus viszonyba a „nemzet” és „nemzetiség” kategóriája. Szép eszme az egyenlőség-testvériség kettősére építve. Ezt támasztja alá, hogy még ma is akadnak olyan családok, ahol a számos gyermeket a nagy szegénység ellenére vagy éppen a miatt a falu neveli fel. RFGY-nek 9 testvére van: „olyan mélyen voltunk, hogy oda lemenni vacogott a fény”. Önzetlen segítség, szándék és kiváló, erkölcsös emberek kellenek ahhoz, hogy megvalósuljon a roma álom: „minden cigánygyerek iskolázott legyen és szakmát tanuljon”. Ebben van elsődleges szerepe a mintaadó szülőknek (RFGY: „szüleimnek oltárt emelek a szívemben”), másodlagos felelőssége a pedagógusoknak (Marosvölgyi Károly tanár úr még tanúja lehetett tanítványa „felemelkedésének”, és jelen is van az esten), a munkaadóknak (Siklósi Norbert: kiemelkedő érdemeket szerzett a magyar újságírók képzésének megszervezésében, szociális ellátásuk fejlesztésében), a kapcsolati tőkének. Utóbbinak hála a roma hagyományok élnek, az összefonódások aktuálisak. Felcsendülnek Ruva Farkas Pál (RFGY öccse), Balogh Gyula, Bari Károly, Choli Daróczi József (aki a magyar-roma közélet ikonikus, igazi indiai figurája), Lakatos Menyhért, Szepesi József versei. Miközben Bai szaval, Kocsis és Miczura duettben pengetik hangszereiket. Megállapítom, hogy hegedűn zenélni, vonót fogni csak roma tud hitelesen, ahogy kung-fuzni csak kínai, futni és kosárlabdázni csak néger, úszni csak fehér ember. Az egész est hangulatát az elfogadás, összeölelkezés jellemzi. Megtölteni a szívet (Bari: Szívpiros vers) szeretettel, hányattatott sorsokról számot adni (Choli: Gödörszéli ház), a felnőtté válásról elmélkedni, megmaradni magyarnak és romának. Az összefonódás megtörténik, a közös út álma, értelme megszületik, az est végén a közönség együtt énekli Choli sorait az előadókkal, Magyarország (Ungriko them):
Magyarország, te szent nagy békesség,
melled élettől dagad.
Van kenyered, van vized elég,
mégis éhezik sok szegény fiad.
Éhezik kenyérre,
éhezik észre,
éhezik nagyon
az emberségre.
(Weöres Sándor fordítása)
