Helyszíni tudósítások



Kozma Mária, Kántor Lajos, Banner Zoltán, Elek Tibor



Banner Zoltán otthon


A Bárka-műhelyhez szorosan kötődő, hetvenöt éves Banner Zoltán legutóbbi kötete (Örvendjetek, némaság lovagjai! – pódiumnapló) kapcsán rendeztek találkozót a Kolozsvári Társaság székházában november 7-én. Pályájáról, sokoldalú alkotótevékenységéről Kántor Lajos és lapunk főszerkesztője, Elek Tibor beszélgetett a szerzővel. Az egykori erdélyi és magyarországi előadóestjeinek, előadókörútjainak dokumentatív, de szépirodalmi igénnyel is feldolgozott történetéről szóló könyvet Kozma Mária, a Pallasz Akadémia Kiadó szerkesztője mutatta be. Az est zárásaként Banner Zoltán kolozsvári költők verseiből, prózáiból „rögtönzött” egy tartalmas és szórakoztató félórát, amit a szép számú közönség hálás szívvel fogadott.
Fotó-összeállításunkat Horváth László (Kolozsvár) készítette.






















2007. november 12.
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
A gimnáziumigazgató és a főispánFiumei forgószínpad
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Finta Éva verseiGraf Dorka: VarjakHalmai Tamás verseiMagyari Barna versei
Andrásy József: Egy másik életZsidó Ferenc: A leghosszabb óraDarvasi László: Hugó hazajövetele AmerikábólBanner Zoltán: Jutalomjáték
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg