Szávai Krisztina

Kiss László és Kiss Ottó estje a Százéves cukrászdában

A magyar nyelv napját Gyulán Kiss László és Kiss Ottó szavainak, szövegeinek társaságában ünnepelhette a közönség a Százéves cukrászdában. A kisded ünnepecske még ki sem bújt a pólyából, de már hatalmasat nyújtózott, az Országgyűlés ugyanis szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává az utolsó őszi hónap tizenharmadik napját, s már első alkalommal szerte az országban sokan tették tiszteletüket anyanyelvünk előtt. Ezúttal másképpen hallva, szólva, ízlelve, suttogva vagy épp rikoltva a mindennapit, gondolataink ruganyos-törékeny testét. A magyar nyelv napja a Grétsy László nyelvész vezette Anyanyelvápolók Szövetségének kezdeményezésére jött létre, Országgyűlésünk pedig példaértékű módon, egyhangúlag szavazta meg, hogy nyelvünk is birtokolhasson egy napot az esztendőben. A kiválasztott november 13-a lett, e dátum a magyart államnyelvvé tévő törvény 1844-es elfogadásának időpontja.

A magyar nyelv napja alkalmából életre hívott gyulai felolvasóesten a szavak, szövegek mellett (előtt vagy után) természetesen azok szülőatyjainak is örvendhetett a népes, a korskála minden fokát reprezentáló publikum. S a szövegek világát építve ezúttal különös hangsúlyt kaptak a szavak. Akarva és akaratlanul. Hiszen a szavak, mint a nyelv, a testet öltött gondolat csiklandozta a hallgatóságot az est folyamán: ne csak a tartalmat, a formát is tekintse! Kiss László az ifjabbik jogán estet nyitó gondolataival már az elején figyelmeztetett erre, hivatkozván ama Németországban dívó szokásra, mely szerint az író megérkezik a felolvasóestjére, ahol a köszönésen kívül egy kukkot sem szól, előveszi a könyvét, s elkezd olvasni. Másfél órán keresztül. Az úri közönség pedig néma csöndben hallgatja, elégedetten tapsol, majd távozik az est végén. A Százéves cukrászda közönsége most - némi csavarral ugyan, hiszen jelen esetben két szerzőről van szó, akik egymást váltva olvassák fel írásaikat - éppily úri közönséggé avanzsálhat.

S lám: előbb megmosolyog, majd mégis avanzsál. Kiss László és Kiss Ottó többször váltva egymást, szolid kommentek kíséretében olvassa fel írásait, s mivel így a fent említett kukkok száma igen csekély, a publikum „csupán" a művekre hagyatkozhat. Melyek közül jó néhányat már régi ismerősként is üdvözölhet, így a tartalom mellett a közvetítő formában, azaz a szóban is könnyedebben megmerítkezhet, gyönyörködhet. Kiss László a tavalyi esztendő végén, A térképnek, háttal címmel megjelent kisprózagyűjteményéből választott néhány sarkot (a tárca és a tollrajz közti apró műfaj - segít kiigazodni a szerző), s indul a Rendes történet, tekeredik benne a fekete szalag, majd a Fekete-Körös kanyarog hektikusan, füleinkbe roppantva vonalát. Újra meggyőződhetünk arról is, hogy költőt vendégül látni csöppet sem egyszerű, az irodalom pedig kérem, az irodalom, az valami nagyon komoly dolog. De persze nem komolyabb, mint a foci vagy a horgászat, mely témák különösen vonzzák a szerzőt, irodalmon belül s kívül is. Írásaiban világmetaforaként való működésüket igyekszik kifürkészni vagy éppen megteremteni, a két témakörből, a fociból s a horgászatból az esten egy-egy novellányi ízelítőt is kapott a publikum. A hely című novella részlete a focihoz kapcsolódik, no meg az Élet és Irodalomhoz, ahol e hosszúra kanyarodó novellának bizonyos szegmensei, részletei már napvilágot láttak. A Gyerek című tárca a horgászat, halak s emberek rejtelmes kapcsolatának világába kalauzolja olvasóit, hallgatóit, néhány igen jelentős súlyponttal, mint a horgászkönyv, ami nagyjából olyan, mint a Biblia, csak kék és kicsit karcsúbb.

Kiss Ottó az alkalomhoz illeszkedve szándékoltan olyan szövegekkel érkezett az estre, melyek megmutatják, hogy a nyelvvel, anyanyelvünkkel rendkívül sok mindent lehet csinálni. Legfőképpen játszani, csűrni-csavarni, olykor facsarni. Sőt azt is, hogy az írásművek szerzője hogyan bánik a nyelvvel, amikor munkára fogja azt. A nagypapa távcsöve közönséget bőségesen megkacagtató prózaversei után a bölcs Szusi apó kalandjai, többszöri megvilágosodásai okoztak derültséget a nagyérdemű soraiban. Ez utóbbi, nyomtatásban még meg nem jelent történet a szerző saját bevallása szerint kísérlet a nyelvvel, hasonlóan a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután, már címében a nyelvvel való játék varázsát is ígérő könyvhöz. Az est zárásaként Kiss Ottó a „rendes versekből" is megosztott egy válogatást a hallgatósággal. A József Attila-díjas költő gyermekekhez s felnőttekhez egyaránt utat találó szabad prózaverseit az utóbbi esztendőben rímes-ritmusos költemények váltják, melyek hamarosan könyv alakban is megjelennek.

A nyelvi játék lehetősége itt talál rá a végtelenre, anyanyelvünk rendkívüli gazdagságát, dallamát, borongásának, humorának ezer arcát megmutatni igazán csak a költészet tudja.