Csapody Kinga
Pompásan zötyögünk
Miközben kattog a konvektor mellettünk, kicsit nehéz elképzelni, hogy október elsején még pólóban izzadt mindenki a zsúfolt sinobuson Szabadkáig (és vissza), lelkesen csempészve át magát, a kultúrát, gyomrában az alkohol - ki mit. A negyedik Sínbusz Kultúrcsempész Fesztivál valójában egy jóféle kultúrsokk. Amiben néha csak kapkodja, majd egy burekba vagy épp pljeskavicába temeti a fejét az ember. A szervezők kitettek magukért, a felolvasók névsora változatos, a programok hatása hosszantartó volt. Tízkor ki-ki még kávét, de voltak, akik már valami „máshogy gyorsítót" kortyolgatva hallgatták a hangulatfelelős hoppmester Farkas Tamást, szokva a megafon hangját, és élvezve az első felolvasásokat. Deres Kornélia Szőrapát, Balázs Imre József vidrákat hozott magával, Szabó Tibor Benjámin Tünet című tárcájában pedig a kutya, mint a normális élet metaforája tűnt fel. Pitbullok kíméljenek. Terék Anna is ekkor olvasott, szövegeik fordítását Ződi Erna tolmácsolta szerbül.
Kollár Villő és Kollár Árpád
Szegeden a vasútállomáson a legfiatalabb fellépő, Kollár Villő a mikrofonba énekelte, hogy Megy a gőzös, bájos hangja kellően erős kontrasztot alkotott a Tudósok impulzív előadásával, amely az induláshoz, a fesztiválhoz megadta az alaphangot. Attól a hangerőtől, amellyel drMáriás a füstgép mögül üvöltötte a mikrofonba, hogy „én egy rafinált/céltudatos/szegény /gazdag/befogadó/örök bevándorló vagyok", még a rendezvény jelképévé vált, minden második kitűzőről visszaköszönő Dezső kutya is a gazdik, Orcsik Rolandék babakocsija alá menekült. A Gyere be a diszkóba és a Basszál ritmusa már jól passzolt a vonatozáséhoz, az elfogyasztott sörök is megtették hatásukat, igazi osztálykirándulás hangulat kerekedett. Egészen addig, míg Jeles András zord osztályfőnökként rendre nem intette a fülkét, mondván ő nagy zsivajban nem tud/akar felolvasni. Szerencsére voltak, akik tudtak már előtte is; Kukorelly Endrét, Sopotnik Zoltánt sem zavarta a Piroskán fokozódó alapzaj. Mennyit hibázok, te úristen - villan Kukorelly kezében a könyv, tükröződik a szemben ülők sörösdobozain. Miközben a csapat várta a kiszámíthatatlanul közlekedő ezüstnyilat, Torma Béla gitárjátéka és vicces szövegei szórakoztatták a csapatot, és a kicsit furcsán ránk tekintő civil utasokat. „Ezek zenélnek, meg itt piálnak a határon"- sziszegte értetlenül egy fiatal lány rosszallóan az édesanyjának. Ez nem, de a határátkelés sokakban felelevenített régi (rossz) emlékeket. A jót könnyű megszokni - van benne valami, amikor Röszkénél megnézték az útleveleket, személyiket, megfogalmazódik, hogy de jó, hogy ettől bizony már elszoktunk, és az a természetesebb, hogy úgy megyünk át országokon, hogy fel sem tűnik, csak mikor a telefon jelzi, hogy roamingra vált. A határőrök különben rendesek, egyedül visszafelé futottunk bele egy zord hölgybe, aki sokunkat figyelmeztetett, hogy nem szabad fotózni. A képeket meg töröljék ki - tette hozzá cseppet sem nyugodtan.
drMáriás akcióban
Ha már stílus, az átlépéskor dr Máriás A határátlépésről című részt olvasta (Nem élhetek Milošević nélkül című legújabb kötetéből), és a „felangyalszárnyazott" sinobus szinte repült. Tényleg szinte, de jól nézett ki. Így volt még idő egy-két Benda Balázs versre, és még egy kis Tudósok koncertre is, ébresztőt kiabáltunk Tolnai Ottónak Palicson áthaladva, és Gyere fel a sínbuszra - skandáltuk még mindig, mikor begurultunk Szabadkára.
Itt ki lehetett engedni az átcsempészett árut, azaz Benda Balázs szellemét. Perovics Zoltán egy performasz keretében engedte ki a szellemet, ha nem is a palackból, de egy üvegkutyából. Halkan jó bandázást kívántunk neki Kosztolányiéval és Csáthéval. A vasútállomáson, a resti teraszán egy alak állt, tisztára Bádogember-feeling, csak épp fehér papír borította, egészen addig, míg a mellette álló ember el nem kezdte színes festékkel összerajzolni. Dorothy helyett Sinkovits Ede volt, aki befestette a közben rendületlenül felolvasó Aaron Blummot. A performanszot látva, mintha a mellettük odadöntött, biciklin tanyázó báb szeme is elkerekedett volna, de lehet csak az éhségtől hallucináltam. Biciklizéseink Török Zolival után kollégium-keresés Petró Annamarival és a többi lelkes segítő-szervezővel. Tartott az osztálykirándulás hangulat, Kukorelly találgatta, kivel kerül egy szobába, majd szobaelfoglalás után türelmetlenül topogás az épület előtt, hogy már megint a lányokra kell várni, mikor mindenki éhes. A Bash-házban sokat, finomakat kaptunk enni, sokat is, senki sem gondolta volna, hogy még fog férni beléje az éjszaka folyamán, pedig de.
Jeles András
Foghatnánk a teli gyomorra, hogy többen békésen szunyókáltak a Likfka Art Moziban rendezett beszélgetés alatt, de nincs mit szépíteni, ez is egy menekülési mód volt csupán. A szerencséseké. Jeles András és Radics Viktória beszélgetésére számos találó hasonlatot fogalmazott meg az éjszaka folyamán a sokkot kapott, sokáig szörnyülködő társaság. Abban egyetértettünk, hogy a pornóadó sújtaná ezt a pódiumbeszélgetést. Az, hogy szó esett a több mint két óra alatt sok mindenről - filmtől a színházig, irodalomról és a rendező, író nagyszerűségéről, originalitásáról - tény. Mint ahogyan az is tény, hogy ebben a beszélgetésben a közönség jelenléte cseppet sem zavarta őket. Nem a felkészült moderátor, hanem egy rajongó kérdezett, aki szinte transzba esett az imádat tárgyának jelenlétében, a mester pedig élvezte, és nyújtotta a hájjal kenegetést. Vontatott és kínos percek voltak, a gőgős mondatok sokáig ültek a levegőben, csak a Bash-házzal szembeni pljeskavica, némi pálinka, a kamaszkori sztorik és a nagy röhögések, majd egy Tudósok koncert tudta feledtetni.
Radics Viktória
Másnap jöttünk rá, már a szabadkai piacon bóklászva, burekkal és joghurttal a kezünkben, hogy kiahagytuk Darko Kovačević Láthatatlan nemzedék című filmjét, két harapás között megbeszéltük, hogy bepótoljuk. Becsszó. Beatbox fogadott a restinél, amikor a klarinét keveredik a szájdobbal, jól szól, gyűltek is szépen a zvekkeres nénik, nézték mi ez. Annyira lelkes utazók voltak az állomáson, hogy még könyveket is vettek - mégsem riasztó mindenkinek a kortárs kultúra, nyugtázta a kicsit leharcolt csempészmag. Józsa Márta macskás meséje a nagy magyar valóságra reflektált, a szerző meg a begördülő vonatra, frappánsan beleépítette azokat az effekteket is. A szerb irodalom is képviseltette magát, visszafelé őket csempésztük át a határon, Zvonko Karanović, Srđan Srdić és Mihaljo Pantić is felolvasott. Vannak, akiket a határőrök név szerint ismernek, Fenyvesi Ottó csak jót mosolygott azon, hogy neki egyből a kezébe nyomták az útlevelét, mi pedig a felolvasott Maximum Rock&Rollon derültünk jót. Vagány volt, derűs, mint ahogyan Bozsik Péter is, aki nem akart „jeleskedni", de Titoról szóló szövegével szintén bezsebelt egy nagy tapsot. Hász Róbert prózarészlete után Lanczkor Gábor gitárt ragadott, Tankcsapdát üvöltött, Kollár Árpád jó szervezőtárshoz méltón pedig tartotta neki a mikrofont.
Lanczkor Gábor és Kollár Árpád
Hazafelé megtelt az autó, komoly témákról nagy röhögések közepette, két óra alatt nem húszat, hanem kétszáz kilométert tettünk meg. Közben folyton megszólalt egy-egy telefon, kérdezték, hogy milyen volt a kirándulás. Jó -feleltük. Nagyon jó. Jövőre háromnaposra megyünk?
Balázs Imre József
Péczely Dóra
Sopotnik Zoltán
Kukorelly Endre
Terék Anna
Deres Kornélia
Szabó Tibor Benjámin
Hász Róbert
Fenyvesi Ottó
