Kontra Ferenc

A wroclawi prózafesztiváltól Varsóig

7. Medzynarodowy Opowiadania Wroclaw, 03-08. 10. 2011

Wroclaw, Szilézia fővárosa a kulturális fesztiválok világvárosai közé tartozik. A filmesek és a kortárs komolyzene között, októberben, a könyv hónapjában rendezik meg a prózafesztivált. Meglátszik a legapróbb részleteken is, hogy a városnak ebben mekkora gyakorlata van. Embernagyságú plakátok hirdetik az eseményt a részletes programokkal, a meghívottak fotóival, bemutatásával. Valóban az kerül az érdeklődés középpontjába ilyenkor a médiában, amiért a szakma és a turisták idejönnek. Az országos kulturális tévécsatorna élőben tudósít az eseményekről, látszólag spontán megállítanak egy-egy írót, valójában a fesztivál egész ideje alatt gondoskodnak arról, hogy adott pillanatban mindenki pontosan ott legyen, ahol lennie kell. A kerekasztal-beszélgetéseket szintén élő adásban közvetítik a főtéren lévő könyvesboltból.

A prózafesztivál a város rangját emeli, amit mindenki komolyan vesz. Ez nem tehetségkutató verseny. Az írókat a fesztivál kuratóriuma választja ki és hívja meg. Mindenkiről tudják, milyen fesztiválokon szerepelt korábban, milyen nyelveken mit és hol publikált. Lengyelországban, ahol a példányszámok és az olvasótábor Európában a legjelentősebbek közé tartozik, ez is számít. A szervező csapat Marcin Hamkalo programigazgatóval és Dobromilka Jankowska szakmenedzserrel az élen fél évvel korábban rögzíti a rendezvénysorozat legapróbb részleteit, lefordíttat három darab félórás novellát minden meghívott írótól lengyelre és angolra az antológiába és a felolvasásra. Hetedik éve szervezik meg, minden évben tizenöt írót hívnak, mindig másokat. Előttem csak egy magyar író szerepelt itt, két évvel ezelőtt Dragomán György.

Kontra Ferenc irodalmi estje október 10-én a Varsói Magyar Kulturális Intézetben;
a szerzővel Pálfalvi Lajos beszélgetett

A moziterem óriás plazmavásznán 3D-s filmeket szoktak vetíteni, most viszont szövegeket. Egy író elveszne egy ekkora térben, ha nem emelik ki a jelenlétét, ha Agnieszka Jarzab nem készít egy ironikus és figyelemfelkeltő installációt. Itt kell elmondanom, hogy a rendezés és valamennyi helyszín díszlete, plakátja, az antológiák könyvterve és a fesztivál dizájnja az ő munkája, megalkotta hét éve a fesztivál kabaláját is, a kutyafejű írót, amely egyszerre szerethető és metaforikus figura. A padlón hullámokat imitáló betűk sorakoznak, mint a könyvekben, ezeken kell átlépkedni, hogy a tett színhelyére érjünk, ahol három cápa bukkan fel, szájuk tátva. A fotelt fehér patkányokból varrták össze, csak miután ráül az ember, akkor észleli, hogy plüssből vannak és kényelmesek. A felkonferálás után változik a szín: a fényforrás szintén különleges, amely a papírra fókuszál, nem szóródik szét a fénye. Csak én látom a saját szövegemet, itt kivételesen mindenkinek az anyanyelvi felolvasását akarják hallani, pontosan félóra áll a rendelkezésre, miközben a közönség valóban úgy néz, pontosabban olvas, mint a moziban. Két nyelven, angolul és lengyelül hullnak alá a sorok, mint egy vízesés. Fent, a technikusok mellett ülnek a fordítók, akik követik, hol tart a szöveg.

Mindent meg kell rendezni, és az összhatás mindig az elhangzó művet szolgálja, a befogadását könnyíti meg. Engem a technikai bravúr nyűgözött le, hogy egy moziteremnyi, különböző nyelvű olvasónak lehetővé tették, hogy estéről estére kortárs irodalmat olvassanak, hallgassanak, nagyon eltérő stílusú történeteket és szerzőket, és utána otthon az antológiában további novelláikkal is megismerkedjenek, mert most már közvetlen élményük is van arról, kik írták őket.

A különböző országokból érkezett írókat közben a tempós rendezvénysorozat összetartó csapattá kovácsolja. Beszélgetéseink a flamand Annelis Verbekével, az amerikai Simon Van Booyval és a skóciai Barnard MacLavertyvel különösen emlékezetesek maradnak. Az egyik közönségtalálkozót a Literatka irodalmi kávézó teraszán tartjuk, ami szintén a főtéren van, egy hatalmas üvegszökőkút mellett. Igazából csak így érvényesülhetett igazán, szikrázó napsütésben.

A főtér miliőjében egyébként is van valami meseszerű, mindenekelőtt keskeny, egybeépített házsorával, és több ezernyi ablakával. Ehhez kötődik az első számú feladvány a turistáknak: melyik az az egy, amit csak odafestettek, valójában nincs is ott. A másik feladvány: tessék megtalálni a manókat. Előbb csak huszonöt, mára már kétszázötven lett belőlük. Ők a sziléziai népmesék hősei, akik életre keltek a városban. Pajkosak, játékosak, csínytevők, és mindegyikük külön tulajdonsággal rendelkezik. Valóban kicsik, de a napfény őket is leleplezi, mert ilyenkor megcsillan a turisták simogatásától kifényesedett bronzfejük.

A wroclawi manók

Éppen a választások előestéjén a főtér a közélet színtere is lett, az aktivisták pultokat állítottak fel, léggömböket és cukorkákat osztogattak, propagandaanyagokat nyomkodtak az emberek kezébe.

A prózafesztivált a kultuszminiszter nyitotta meg, aki történetesen éppen wroclawi, kétségtelenül presztízskérdés volt az is, hogy a fesztivál jól sikerüljön. A rendezvény országos jelentőségét növeli, hogy ilyenkor adják át a könyves díjakat, továbbá a legjobb prózakötetért és a legjobb fordításért járó elismerést.

Láttam a másnapot is: a pályaudvarokon, repülőtereken sosem látott tömegek hömpölyögtek, hogy a szavazóhelyekre eljussanak. Vasárnap Varsóba utaztam, ahol már a végeredményeket váró sajtóközpont focimeccshangulatába csöppentem. A kultúra fővárosából a politikáéba, ahol régi ismerősömmel, Krzysztof Varga íróval követtük, hogyan alakulnak az eredmények. Nem vártam meg, ki győzött, készültem a hétfői irodalmi estemre.

Kontra Ferenc lengyel és angol nyelvű bemutatkozása a fesztivál honlapján (a rendezvényre meghívott többi író oldala is elérhető innen)