Így irtunk mi!

[IrTáS - irodalom, tábor, satöbbi. A Szépírók Társasága augusztus 1-jétől Visegrádon, a Mogyoróhegyi Erdei Iskolában rendezte meg első alkotótáborát. A fiatal irodalmárok Bíró-Balogh Tamás, Csapody Kinga, Jenei László és Szabó Tibor Benjámin mentorok vezetésével, szemináriumi formában végeztek alkotómunkát, a tábor közössége felolvasóesteken látta vendégül Balázs Imre Józsefet,  Aaaron Blummot, Csepregi Jánost, Cserna-Szabó Andrást, Garaczi Lászlót, Géczi Jánost, Grecsó Krisztiánt, Háy Jánost, Hizsnyai Zoltánt, Karafiáth Orsolyát, Kollár Árpádot, Ladányi Istvánt, Mészáros Mártont, Nagy Ildikó Noémit, Neszlár Sándort és Varró Dánielt. Miközben történt, persze, más is. Németh Dorka meséli el, mi minden.]

Akárki akármit mond, a legnagyobb, a történelmi pillanat az volt, amikor megkaptuk  a sapkát. Már az első pillanatban tudtam, hogy ódát kell írnom hozzá, és örökké hordanom kell, akkor is, amikor már szottyadt öregasszonyként krumpliért állok sorba a Lehel téri piacon. És a halálomnál is biztosabb, hogy ebben fognak eltemetni.

Jenei László, Balázs Imre József és a sapka

A csoportos baromkodások a közös ebédeknél és vacsoráknál kezdődtek - megalakult például a Vidám Asztal, amely ugyan tiszavirág életű volt, ám az asztaltársaság tagjai annyit elértek, hogy a többiek egy-két percre a középiskolában érezzék magukat, irigyen-frusztráltan, mert pont nem fértek oda a „menők asztalához".
Délelőttjeink agytágítással teltek. Ilyenkor a határon túli magyar irodalommal és folyóiratokkal ismerkedtünk, és persze Kosztolányival, táborunk védőszellemével. Az éjszakák hosszúsága miatt a délelőtti előadások olyanok voltak, mint a reggeli kémia órák a suliban: kevesen voltunk, és a súlyosan lelassultakat meg lehetett dobálni mindenfélével, úgyse tűnt fel nekik.

A tábor amúgy folyton megújuló várakozással telt, mindig tűkön ültünk, álltunk és feküdtünk, hogy ki jön éppen, és jófej lesz-e, marad-e estére, és ha igen, akkor hajlandó lesz-e szóba állni az ifjakkal.
Első este Varró Dani diszkréten szopogatta mellettünk a sörét, és azt hiszem, halkan a lelki üdvéért imádkozott abban a fertőben. Emberfölötti türelem kellett ahhoz, hogy verseket hallgasson még reggelinél is. Azt hiszem, a reggeli volt a legkritikusabb pont. El tudom képzelni, milyen megkönnyebbülés lehetett számára a hazaút.
Aztán jött Háy János, aki irgalmatlan nagy hatással volt ránk. Bebizonyította, hogy egy költő nem feltétlenül csöndes, szenvedélyesen is lehet szeretni az irodalmat. Mi is teljesen átszellemültünk, és a többség vérszerződéssel fogadta, hogy haláláig verseket fog írni, akármi történjen is. Úgy hallgattuk őt, mint Jézust a tanítványai, némán, csak a darazsak zavarták meg a tökéletes csendet. Azt hiszem, ez volt az első pillanat, amikor ráeszméltünk, hogy hol vagyunk, és miért is jöttünk.

Háy után elég nagy váltás volt Grecsó Krisztián, zajos sikert aratott. Már szerda reggel csak úgy pukkantak a szívecskék a táboron belül, és a lányok valami rózsaszín, bolyhos szutyokban úsztak, amikor valamelyikük felsóhajtott/visított/csuklott, hogy „mindjárt jön Grecsóóóó". Előadása mély áhítattal telt, valószínűleg teljesen mindegy volt, hogy miről beszél. Ha az éti csigák szaporodása lett volna a téma, akkor is ugyanolyan tüzes tekintetek ostromolták volna. Az este izgalmasan telt, az ifjú mester, miután megkaparintotta a gitárt, koncertet adott. Nos, páran kihagytuk a koncertet. Mérhetetlen csalódottságunkban azzal próbáltuk vigasztalni magunkat, hogy mi egy Grecsó; a többiek meg egy Rolling Stones koncertről maradtak le.

Cserna-Szabó András

Azért a tábor kemény munkával is telt (nehogy azt gondolja már valaki, hogy focizgattunk meg lepkéket kergettünk). Szemináriumi munka volt reggeltől estig. Írtunk, elemeztünk, nevetgéltünk az olvasottakon, volt, aki még pityergett is. Alkotások minden műfajban születtek, általában egy anyával vagy apával, bár a mi csoportunk inkább egy nagy kommunára hasonlított hét anyával és egy nagypapával. Volt, ahol régebbi szövegekkel dolgoztak, kortársakat olvastak, vagy éppen a Mizut játszották gitáron.

Grecsóóóóóóóó

Különleges program volt a vár bevétele, majdnem megalakult az Esztétikai Állam. Előre is elnézést, kedves Krisztián, a koncerted is biztos jó volt, de A Legjobb Dolog A Táborban címet mégis a hajókirándulás vitte. Igazán nem azért, mert egy csodaszép férfi vezette a hajót, és nem is azért, mert ez az adonisz beengedett párunkat a hajó elejébe, és Beatles-re táncolhattunk, hanem azért, mert vezethettük a hajót. Még kürtölhettem is. Ez volt életem célja, és külön örömmel tölt el, hogy nem tettem kárt semmiben. Sajnos, vissza kellett térnünk az íráshoz.

Táborlakók

A hétvégén érkeztek meg a Fiszesek. Igazából azt hittük, hogy valami testépítő-tábor költözik mellénk, amikor megláttuk a négy kigyúrt pasast (khm, a szó legnemesebb értelmében!). Szinte kiröhögtük őket, amikor mondták, hogy ők fiatal írók. A Fantasztikus Négyest követte a Szépírók elnöke, akinek személyéből olyan tekintély áradt, hogy a kisebbek össze is rezzentek, mi pedig minden lépését csodálattal figyeltük. És már itt volt a Galaktikus Birodalom minden lakója: mi, az ifjú padavanok, mentoraink és a Fiszesek mint jedik, és Yoda, a nagy titkok tudója.

FISZ-es fiúk

Mintha valami tehetségkutató műsorban vettünk volna részt (bár végül is, azt hiszem, erről volt szó), négy mentorunk volt, és utolsó nap meg kellett mutatnunk, hogy mit tudunk. Itt már az is kiderült, milyen érzés saját gondolatainkat közönség előtt felolvasni. Felfoghatatlan volt a dolog: rosszullét, remegés, csuklás, sápadtság, másnak arcpír, de szerencsére senki sem hányt. Valahogy csak túléltük.

Az utolsó este a tábortűznél kezdődött, és (nem csalás, nem ámítás) a művészek fizikai munkát végeztek. Fát vágtak. Többen gyorsan meg is örökítettük, hogy otthon is elhiggyék nekünk. Eredményhirdetés, egyebek, már nem a díj volt a fontos, meg amit előadtunk. A világ összes közhelyével sem tudnám elmondani, hogy mit is kaptunk Kingától, Tibitől, Lacitól és Tamástól, a mentorainktól. Kicsit mindenkit megérintett a pillanat, hogy most vége, nincs tovább, rögtön megbeszéltünk, hogy „jövőre veled ugyanitt", fejünkbe nyomtuk a sapkát, és örökzöld, csodás, dallamos Bikini- és Tankcsapda-slágerekkel búcsúztattuk a tábort.

Mentorált, mentor