Esszék, tanulmányok

 

 ErdeszAdam_meret.jpg

 

A helyi társadalom kovásza

A dualizmuskori Gyula világának formálói

 

Ha egy város történetének valamelyik korszakát akarjuk megismerni, megvizsgáljuk természeti adottságait, gazdasági viszonyait, áttekintjük az adott település demográfiai helyzetét. Magától értetődő az is, hogy megpróbáljuk feltárni a város intézményrendszerének struktúráját és működési rendjét. Fontos adatokkal szolgálhat a kulturális élet és a műveltségi viszonyok áttekintése, s természetesen meghatározó jelentőségű a kutatott korszak általános politikai-jogi viszonyrendszere. Ha mindezen területeket feltártuk, már nagyon sokat tudunk egy település történetéről, de bizonyos összefüggések még mindig rejtve maradnak előttünk. A társadalom finom szöveteinek és a hétköznapok historikumának megismeréséhez a társadalomtörténet különböző ágai kínálnak kulcsot. Például az életmód- és mentalitástörténeti vizsgálatokkal nehezen megragadható, izgalmas kérdésekhez jutunk közelebb.

Írásomban éppen ilyen rejtett dimenziót szeretnék megvizsgálni, nevezetesen azt, hogy egy városfejlődés szempontjából sikeres korszakban mekkora szerepe volt egyes kiemelkedő személyiségeknek? Ha a városmonográfiák 19–20. századi fejezeteit lapozgatjuk, feltűnik, hogy a gyors fejlődést hozó időszakoknak van néhány kulcsszereplője. Várospolitikusok, gazdasági szakemberek, intézményvezetők, a civil világ legaktívabb képviselői, akik szó szerint rajta hagyják kezük nyomát az adott város történetén. Intézményeket alapítanak, formálják az infrastruktúrát, alakítják városuk lakóinak gondolkodását. Kérdés, hogy ezeket a személyiségeket a kor viszonyai dobják-e felszínre, avagy éppen fordítva: azok a városok tudják jobban kiaknázni a kor kínálta lehetőségeket, amelyekben a jó szerencse folytán több, magas kvalitású, az adott közösség iránt elkötelezett ember sűrűsödik össze. Azaz egy-egy város urbanizáltságának, az ott kialakított életminőségnek lehet olyan része, amely néhány konkrét személyhez köthető?

A mikrovizsgálat terepéül Gyulát, s a város történetének kiemelkedően nagy fejlődést hozó dualizmuskori időszakát választottam. A város kiegyezés utáni ötven évét áttekintve azt látjuk, hogy ezekben az évtizedekben élt a városban nyolc-tíz ember, aki kulcsszereplője volt ennek a korszaknak. Ott találjuk őket a fontos várospolitikai döntéseket hozó testületekben, intézményeket alapítottak, formálták a közvéleményt, kulcsszerepet játszottak a civilizációs és kulturális szint emelésében. Úgy is fogalmazhatunk: motorjai voltak az alföldi kisváros nyugat-európai mintájú polgárosodásának. A város monográfusa, Scherer Ferenc könyvének dualizmus időszakáról szóló fejezeit a kor kiemelkedő személyiségeihez kötötte. A kiegyezés utáni két és fél évtized történetét bemutató fejezetnek a „Göndöcs Benedek és Terényi Lajos kora” címet adta, míg az 1890-es évek közepén kezdődő időszakot a „Lukács György kora” cím alatt foglalta össze. A korszak kiemelkedő gyulai alakjai közül öt személy szerepét vizsgálom részletesen, s az ő pályájuk és tevékenységük vizsgálatából próbálok bizonyos általános tendenciákat megragadni. Az öt személy között van egy apátplébános, egy nyomdász, aki Gyula rendezett tanácsú várossá alakulása után a város első polgármestere lett, egy vármegyei ügyész, egy hírlapíró, aki hosszú időn keresztül a legfontosabb városi lap főszerkesztője volt és egy főispán.

Kik voltak ők és mit tettek Gyula városáért? A szereplőket születésük kronologikus rendje szerint mutatom be. A vizsgált személyek közül legkorábban Göndöcs Benedek apátplébános látta meg a napvilágot. Ő 1824-ben született (1824–1894), 1847-ben Nagyváradon pappá szentelték, s ezt követően Újkígyóson lett segédlelkész. Újkígyósi lelkészként elnyerte gróf Wenckheim József bizalmát, s a jelentős birtokokkal rendelkező arisztokrata udvari káplánjává fogadta. Sőt, az idős főúr őt tette leánya gyámjává. Jókai Mór a magyar nábob, Kárpáthy János alakját legalábbis részben Wenckheim Józsefről mintázta. Göndöcs 1852-től irányította a korabeli sajtóban az ország „leggazdagabb árvája”-ként emlegetett Wenckheim Krisztina neveltetését. Pályáján a nagy fordulat 1873-ban következett be, mikor is gyulai plébánossá nevezeték ki. Életének utolsó húsz évében a gyulai közélet egyik legaktívabb formálója lett. Kezdeményezte egy francia mintájú népkert kialakítását a város központi részén. Ugyancsak ő kezdeményezte, hogy e népkert területén egy, színháztermet is magában foglaló, „Pavilon”-nak nevezett épületet emeljenek. A nevét viselő népkert ma is a város egyik pihenő parkja, az egykori „Pavilon” pedig a város kulturális életének fontos színtere. Mozgatója volt az úgynevezett regále-jogok – egy 1848 után is megmaradt jelentős földesúri adóteher – egyösszegű megváltásának, s befolyását is latba vetette, hogy a város erre a célra jelentős kölcsönhöz jusson. Emellett, pap létére, rendkívül intenzív gazdasági oktatómunkát végzett. Az egyházi jellegű, úgynevezett földész társulatokban megerősítette a mezőgazdaság új technológiáinak oktatását. Maga is írt könnyen érthető oktató könyvecskéket. A Népszerű beszélgetések a dohány okszerű kezeléséről: különös tekintettel a szivarlevelekre, mely a termesztőknek legtöbb jövedelmet biztosit című, két kiadásban megjelent munkával a dohánytermesztés technológiáját népszerűsítette a gyulai gazdák körében. A korban a dohánytermesztés a kimondottan jól jövedelmező, intenzív kultúrák közé tartozott. Hasonló könyvet írt a méhészetről, és a városban méhész egyesületet alapított, sőt maga is fejlesztett olcsón megvásárolható, praktikus kaptárt. Gazdasági és közéleti munkáiból nem is mindet soroltam fel, de annyit még érdemes megemlíteni, hogy plébános létére – csöppet sem indokolatlanul – őt választották meg az 1883-ban létrehozott iparos tanonciskolát vezető testület elnökévé.

Névsorunkban a második Dobay János (1833–1896), aki az 1860-as évektől az Arad és Nagyvárad közötti területen a legnagyobb nyomdát működtette. Dobay János az Arad megyei Lippán született, 1860-ban telepedett Gyulára, ahol ebben az időben nem működött nyomda. Hamar bekapcsolódott a város közéletébe, az 1870-es évek elején egyik kezdeményezője lett Gyula rendezett tanácsú várossá alakításának. A rendezett tanács státus ebben az időszakban gyorsabb fejlődési lehetőséget biztosított annak a településnek, amelynek polgárai ezt a magasabb költséggel működtethető közigazgatási formát választották. Békés megyében Gyula volt az egyetlen rendezett tanácsú város. Dobay elnyerte a polgárok bizalmát, s a közigazgatási átalakulás után őt választották meg a város polgármesterévé. Több mint 15 éven keresztül ő töltötte be a város polgármesteri tisztét, így a dualizmus első felében lezajlott modernizáció, az urbanizálódás az ő nevével fonódott össze. A város arculatát máig meghatározzák azok az utcanyitások és más városrendezési döntések, amelyek Dobay János polgármestersége idején zajlottak le. Szerepe volt a városi intézményrendszer fejlesztésében és differenciálásában. Dobay János kapcsán még egy nagyon fontos tényezőt kell említenünk: nyomdász lévén, ő lett az új típusú nyilvánosság megteremtője. A Dobay-nyomda 1869-ről adott ki újságot, Békés címmel. Olykor nemcsak a kiadói, hanem a szerkesztői posztot is ő töltötte be, mert az első két évtizedben nem mindig akadt olyan értelmiségi státusú gyulai, aki vállalkozott volna a lapszerkesztés időrabló feladatára.

A harmadik általam kiválasztott ember, Oláh György (1851–1900) karrierje csúcsán Békés vármegye tiszti ügyésze volt. Jómódú gyulai iparos családból származott, édesapjának asztalos műhelye volt, de részt vett a város közéletében is. Idősebb Oláh György Gyula rendezett tanácsú várossá alakulásáig különböző elöljárói tisztségeket töltött be, hosszabb ideig ő töltötte be a törvénybírói tisztet. A fiatalabb Oláh György jogot végzett, ügyvédként tért vissza Gyulára az 1870-es évek végén, majd megyei tiszti ügyésszé választották. Ezt a posztot haláláig megőrizte. Ő elsősorban a város társadalmi kapcsolathálójának volt formáló tényezője. Halálakor a Békés című lap főszerkesztője a következőképpen jellemezte: „Húsz esztendő óta nem volt Gyulán olyan közérdekű mozgalom, melyből Oláh Györgyöt az oroszlánrész meg ne illette volna. Sőt a legtöbb közhasznú mozgalom az ő kezdeményezése s vezérlete alatt indult meg.” Az önkéntes tűzoltó egylet elnöke volt, sportegyesületeket alapított, tagja volt az 1880-as években működő városi lapkiadó konzorciumnak. Habitusából eredően a lovagias ügyek, azaz a párbajok lebonyolításának egyik központi figurája lett. Párbajsegédként, becsületbíróként általában sikerült megakadályoznia, hogy a fegyvereké legyen a végső szó. A város református polgára lévén, élénk szerepet vállalt a református egyház világi vezetésében is. Jó tollú emberként sokat írt, különösen vonzódott a történettudományhoz. Kétkötetes Békésvármegye 1848–1849 című munkája a korszak legjobb 48-as monográfiái közé tartozott, s máig használják és hivatkoznak rá.

A negyedik, különleges szerepet betöltő dualizmuskori személyiség egy újságíró, Kóhn Dávid (1856–1938). Édesapja az 1848 után Gyulán letelepedett, megbecsülést szerzett kereskedők közé tartozott. Kóhn Dávid volt az első zsidó felekezetű gyulai fiú, aki gimnáziumba járt. Kistisztviselő, birtoknyilvántartó lett, de egészen fiatal korától kezdődően újságíróként is dolgozott. A már említett Dobay János halála után átvette a Békés című újság szerkesztését. Birtoknyilvántartóként és újságíróként különösen jól ismerte a várost és társadalmát. Távolságtartó, de rendkívül hatásos kisvárosi közvéleményformáló személyiségnek számított. A civil szférában mozogva, és újságíróként évtizedeken keresztül a helyi társadalom konfliktusainak tompításán, és a fejlődést szolgáló ügyek előmozdításán dolgozott.

A sor végére maradt a legmagasabb társadalmi státusú személyiség, Lukács György (1865– 1950), aki a századforduló idején Békés megye főispáni tisztét töltötte be. Erdélyi örmény családból származott, jogvégzett apja Beöthy Ödön mellett részt vett a reformkor utolsó éveinek Bihar megyei politikai csatározásaiban. Az 1860-as években először képviselővé, majd Nagyvárad polgármesterévé választották, pályáját Tisza Kálmán kormányának belügyi államtitkáraként fejezte be. Az ifjabb Lukács György is a belügyminisztériumban kezdte pályáját, az 1890-es években elfogadott egyházpolitikai törvények előkészítésében szerzett érdemeit jutalmazták azzal, hogy 1897-ben – 31 évesen – Békés megye főispánjává nevezték ki. Az elkövetkező tíz évben a szó szoros értelmében formálója lett Gyula gazdasági, társadalmi és szociális életének. A legnagyobb és szinte kizárólag személyéhez kötődő alkotások egészségügyi és szociális területen születtek meg. Az ő ötlete volt egy tüdőszanatórium alapítása és felépítése. Maga lett első számú mozgatója annak az egyesületnek, amely mozgalmat teremtve összegyűjtötte a szanatórium felépítését fedező hatalmas összeget. Aktív közreműködésének köszönhetően jött létre Gyulán állami fenntartású gyermekmenhely. Személyes befolyásának köszönhetőn több lépcsőben bővült a megyei kórház épületegyüttese és gyógyító kapacitása. A legerősebb helyi vállalkozók összefogásával, állami támogatás szerzésével és a megyei közigazgatás támogatásával ő kezdeményezte a Gyulai Kötött-Szövött Árugyár létrehozását. A Harisnyagyár néven ismertté váló üzem egy temesvári filia megszerzése után a textilipar ezen ágában a Monarchiabeli Magyarország második legnagyobb vállalata lett. Aktív támogatója volt a nagybirtok parcellázásának, Gyulán az egyik Wenckheim-birtokrész gazdák közötti parcellázásában gyakorlati szerepet is vállalt. Közbenjárására épült fel állami finanszírozással a város központjában – a megyeházával szemben – egy modern pénzügyi palota, amely ma a Békés Megyei Levéltár otthona. Része volt a városi gimnázium elindításában. S távolról sem soroltunk fel minden nevéhez fűződő intézményalapítást és modernizációs lépést.

A felsorolt öt ember közül voltak, akik intézményeket teremtettek, formálták Gyula város gazdasági életét és nagyon komoly szerepet játszottak a civil társadalom építésében és differenciáltabbá tételében. Mindegyik megidézett személy foglalkozott olyasmivel, ami távol állt hivatásától: egy hívei lelki gondozásán fáradozó plébánosnak nem feladata pihenő park létesítése, méhész egyesület alapítása, sem az, hogy a plébánián búzatisztító gép működésével ismertesse meg a gazdákat. Ugyanúgy a főispán hatáskörébe sem tartozik bele a tüdőszanatórium létrehozásához szükséges 750.000 korona összegyűjtése. Az első kérdés az, hogy ezek az emberek miként határozták meg a maguk társadalmi szerepét. Mivel mindannyian írtak és alkalmanként beszédeket mondtak, sok manifesztum jellegű dokumentum maradt fenn tőlük. Mindegyikőjüktől lehet konfesszió jellegű mondatokat idézni. Göndöcs Benedek 1881- ben a város polgáraihoz intézett beszédében a következőképpen fogalmazott: „…hazánknak, valamint különösen Gyula városának közelebbi érdekeit, főleg a népnevelést, gazdászatot, ipart, kereskedelmet, szóval: haladását és felvirágzását, tehetségem szerint tőlem kitelhető legjobb akarattal és buzgalommal fáradhatatlanul és lelkemből igyekezni fogok előmozdítani”. A haladás kifejezést nagyon gyakran használta, a munkásságát bemutató dokumentumkötetben ez a kifejezés harmincszor fordul elő. „Korunk jelszava: Haladás! Haladnunk kell minden téren, minden irányban, mert a haladó áramlat elsodorja, elgázolja a visszamaradókat” – írta 1885-ben az iparos tanonciskola hasznáról értekezve. A város ügyei iránti elkötelezettségére utalt a népkert létesítését kezdeményező 1884- es beszédében: „Azon őszinte érdeklődés, mely Gyula város haladásának, minden mozzanatai iránt lelkemben él, felbátorít…”

Lukács György 71 éves korában papírra vetett memoárjában a maga közéleti hitvallását a következőképpen fogalmazta meg: „…életem egész folyamán legjobb tudásom és erőm szerint igyekeztem szolgálni hazámat és az emberiséget”. Hasonló gondolatokat Oláh György szövegeiben is találunk. Még diákként ő szervezte meg Gyulán a kiegyezés után az első március 15.-i ünnepet. A szabadságharc egyik kiemelkedő szereplőjének sírjánál elmondott beszédben reformkori példaképeiket idéző stílusban fogadták meg, hogy a szabadság nélkülözhetetlen feltételét, a tudást nemcsak elsajátítják, „hanem annak terjesztését lelkiismeretes kötelességünkké tévén, önhibáján kívül elmaradott népünket ez úton fogunk igyekezni a művelt államok népeihez emelni”. Kóhn Dávidnak egyik kedvenc kifejezése volt a „nobile officium” szófordulat. Önmaga számára bizonyos közügyek előmozdítását „nemes hivatás”-nak tekintette, s írásaiban is gyakran utalt arra, hogy minél magasabb tisztsége van valakinek, annál inkább kötelessége a köz ügyeinek előmozdítása.

A személyes hitvallások szövegei világosan dokumentálják, hogy mind az öt ember kötelességének tekintette a maga közösségének szolgálatát. Többnyire városukat tekintették a maguk legfontosabb közegének, és elsősorban városuk iránt éreztek elkötelezettséget. Lukács György a haza és az emberiség szolgálatával lényegesen tágabb keretet jelölt ki a maga számára, de az ethosz ugyanaz. A nagyon határozott társadalmi szereptudat mögött reformkori és 1848-as mintákat találunk. Lukács György memoárjában kiemelte édesapja reformkori és 1848-as tevékenységét. Édesapja kormányzati munkában vállalt szerepe mellett, hangsúlyosan szólt a család fegyveres harcban is résztvevő tagjairól, akik között hősi halottat és emigránsokat egyaránt találunk. Oláh György Békés megye 1848/49-es monográfiájának megírásával ugyancsak világosan jelezte, hogy számára mi volt a legfontosabb történeti esemény. Kóhn Dávid, aki társadalmi értelemben legtávolabbról érkezett a dualizmus korának városformáló személyiségei közé, köztiszteletnek örvendő kereskedő édesapja halálakor a gyászjelentésébe két identitásjelző kifejezést íratott be: Gyula város polgára és 1848-as honvéd. Újságíróként is sokat tett a ’48-as gyulai legendakör kialakításáért és megismertetéséért. Egyértelmű, hogy a megidézettek társadalmi szereptudata a reformkori és a ’48-as forradalom és szabadságharc világában gyökerezett. Abban a korszakban, amely sikeresen összekapcsolta „haza és haladás” fogalmát. Valamennyien magától értetődőnek tekintették, hogy nemzet és modernizáció szorosan összetartozó fogalompáros, ehhez az iránytűhöz igazodva cselekedtek, s itt kell keresnünk sikereik titkát.

A 19. század második felében széles körben ismert és hatásos szerepminta sokak számára jelentett példát, viszont csak kevesen váltak saját világuk formálóivá. Milyen tényezőket találunk a siker feltételei között? Mindegyik szereplőnk mögött nagyon erős, olykor többszörös intézményi háttér állott. Göndöcs Benedek a katolikus egyházközség élén állott, az egyház intézményeket tartott fenn. Emellett Göndöcs a maga világát körbeépítette egyházhoz kötődő civil szervezetekkel, mint amilyen a Magyar- és Németvárosi Földész Társulat volt. A katolikus szervezeteken túl irányított gazdasági egyesületeket, például a Méhészegyletet, de ő vezette a tanonciskolát felügyelő bizottságot is, és komoly befolyással bírt több városrészi olvasókörben, főként azokban, amelyeknek tagsága katolikus hívei közül rekrutálódott. Lukács György a megyei igazgatás élén állott, befolyása a közigazgatáson és személyes kapcsolatain keresztül az egész megyére kiterjedt. Ő azután sorra hozta létre azokat az egyesületeket, bizottságokat, amelyektől konkrét feladatok megoldását várta. Dobay János polgármesterként hasonló lehetőségekkel rendelkezett, kezdeményezhette a képviselő-testület keretein belül speciális feladatok megoldására bizottságok felállítását. Közigazgatási posztja mellett nyomdája révén a gazdaságban, újságjának köszönhetően a közvélemény formálásban is erős pozíciókkal rendelkezett. Bármilyen, fontosnak gondolt ügy mellett tudott mozgósítani, és a civil világ támogatása gyakran anyagi erőt is jelentett. Kóhn Dávid számára a főszerkesztői poszt jelentette az intézményt, emellett Oláh Györggyel együtt rendkívüli intenzitással jelen volt a város civil szervezeteiben. S ez csöppet sem lebecsülendő erő, mert 1900-ban a mintegy 22.000-es lélekszámú város lakosságának 38%-a tartozott valamilyen egyesülethez. A körök és egyesületek előtt ebben a korban páratlanul széles cselekvési tér nyílt: a szabadelvű állam nem telepedett rá polgáraira, viszont szociális ügyeiket, de még az oktatás egy részének ügyeit sem kívánta megoldani. Ha Gyulán szerettek volna elindítani egy felsőbb leányiskolát, első lépésként nem az oktatási kormányzatra kellett tekinteni, hanem el kellett indítani egy magániskolát. Így aztán a civil szervezeteknek tág tere nyílt az értékteremtő munkára. Ahol hiányoztak a fentiekben felsoroltakhoz hasonló egyéniségek, lassabbá vált a fejlődés üteme. Gyulán például a Fehér Kereszt Egyesület civil szervezetként indította el a szervezett gyermekgondozást, amelyet később – éppen Lukács György háttérintézkedései nyomán – az állam átvett. Nagyon sok apró ügyet mozdítottak elő a körök és egyletek. Egyetlen példa egy „kis ügyre”: Kóhn Dávid, aki jó néhány egyesület titkári – azaz operatív irányítói – posztját töltötte be, az Iparos Ifjak Egyletében keresztülvitte, hogy az egyesület saját költségén néhány fiatal iparost kiküldjön Franciaországba gyakorlatot szerezni. Az egyesület csupán az útiköltséget adta, s keresett egy fogadó partnert, akinél az ifjú gyulai iparos munkába állhatott. Az ilyen apró, de összeadódva mégis érdemleges mozzanatok mögött mindig személyes energiát találunk.

Az intézményi háttér mellett a siker feltétele volt a hálózatépítés. Mindegyik kiválasztott személyiség igazi hálózatépítőnek bizonyult, sőt, személyük különféle hálózatot kapcsoltak össze. Oláh György és Kóhn Dávid egyleti aktivitása feltételezi, hogy szinte mindegyik sűrű szövésű városi hálózatnak központi figurái közé tartoztak. A hálózatok összekapcsolódása révén nyerhető energiára Lukács György személye a példa. Ő egy tradicionális politikus családból származott, édesapja belügyi államtitkárként dolgozott hosszú ideig, egyik közeli rokona, Lukács László pénzügyminiszteri, majd miniszterelnöki posztot töltött be. Akadt a családban egy kereskedelmi miniszter is, de még az ünnepelt ellenzéki parlamenti szónok, Szilágyi Dezső is a famíliához tartozott. Ezzel a közvetlen politikai háttérrel sikerült sok mindent elérnie, például hogy 1903-ban Gyulán államköltségen épüljön pénzügyi palota. (Az épület ma a megyei levéltárnak ad otthont.) Mivel korábban a belügyminisztériumban dolgozott, a belügyi igazgatás és a törvény-előkészítés hálózatának is része volt. A már említett Fehér Kereszt Egyesület létrehozására maga kért fel egy arisztokrata hölgyet, mert a törvény-előkészítés menetét ismerve tudta, hogy a gyermekvédelemről szóló törvény elfogadásával párhuzamosan az állam az országban nyolc állami fenntartású gyermekvédelmi intézetet is létrehoz. Azzal számolt, ha valahol van egy működő magánintézet, azt átveheti az állam, kiváltképp, ha van, aki ezt a folyamatot segíti. Jól kalkulált. Az uralkodóház felé kiépített kapcsolatait kamatoztatta a tüdőszanatórium építési költségeinek gyűjtésekor. A szanatóriumi egyesület élére az uralkodócsalád egyik tagját, József főherceget kérte fel. Ezért is lett az új intézmény neve József Szanatórium. A szanatórium építési költségeinek összegyűjtése a hálózat működtetésének iskolapéldája, Lukács György megmozdította az uralkodótól – aki egy évben a lottójáték nyereségének bizonyos százalékát engedte át – a jótékony előadást vállaló vezető művészekig a társadalom számos csoportját. Helyben ő maga is többféle hálózatot hozott létre, ezen a téren nem volt nehéz dolga, mert az általa kezdeményezett helyi társulatok, alkalmi szervezetek a meghívottak számára olykor konkrét gazdasági előnyöket, de minimum társadalmi presztízst ígértek.

A harmadik kulcsfontosságú tényező pedig az együttműködési készség. Ha a társadalom kovászaként működő emberek pályafutásán végigtekintünk, azt állapíthatjuk meg, hogy mindegyikük integráló személyiség volt. A Kötött Szövött Árugyár alapításakor Lukács György a legnagyobb tőkével rendelkező helyi, zsidó felekezetű vállalkozók gazdasági erejét, egy kiváló szervezőnek számító németvárosi tanító, kisebb részvényjegyzők erejét fogta össze. Ehhez hozzáadta a megyei közigazgatás befolyását, a maga személyes és főispáni tekintélyét. Az egészet megtoldotta a kapcsolatain keresztül elnyerhető állami iparpártoló pénzügyi támogatással. Az eredmény egy profitáló és közel száz éven keresztül sok gyulai munkahelyet teremtő vállalat lett. Az együttműködés másféle példáját adja Kóhn Dávid. Egy gazdaságilag és társadalmilag átalakuló városban a dualizmus idején sokféle konfliktus támadt. Az átalakulásnak nyertesei többségben voltak, de vesztesek és leszakadók is akadtak. Az egész korszakot meghatározta a tanult kisebbség és a jómódú, nagyobbrészt gazdákból álló többség közötti ellentét, amely a politikai, de még a református presbitériumi választásoknál is megmutatkozott. Ilyen társadalmi helyzetben lehet úgy újságot írni, hogy a konfliktusok kerüljenek a középpontba. Egy-egy sértő bekezdéssel lehet újabb és újabb frontokat nyitni, lehet új szereplőket bevonni a konfliktusba. Kóhn Dávid főszerkesztőként ennek éppen az ellenkezőjét tette, az ellentéteket tompítva az erők összefogására törekedett. Ebben jelen történetünk minden szereplője partnernek bizonyult, noha alkalmanként szembekerültek egymással. Dobay János 48-as párti képviselőjelöltként fellépett a mandátumot végül megszerző Göndöcs Benedekkel szemben. Egy-egy ilyen helyzet nem alakított ki évekre megmerevedő frontvonalakat.

Az öt élettörténet felidézése és a közös jellemzők számbavétele után az írásunk elején feltett kérdésre válaszolhatunk úgy, hogy a kor csak a feltételeket teremti meg. Hogy a kínálkozó lehetőségeket egy közösség milyen arányban használja ki, az a kor szereplőin múlik. A legtöbb ma is számon tartott intézményt, a város mai arculatához tartozó épület létrehozó Lukács György azért került Békésbe, mert a belügyminisztériumban azt remélték, fiatal kora ellenére képes lesz úrrá lenni az agrárszocialista mozgalmon. Ezt ő nem erővel, hanem munkahelyek teremtésével, a társadalom integrálásával próbálta megtenni. Az ő példája mutatja legvilágosabban, mi múlik egy-egy emberen. Ha máshova veti a sors, vélhetően nem épült volna se tüdőszanatórium, se pénzügyi palota. Példáink egyértelműen dokumentálják, hogy a személyes kvalitás, a társadalom szolgálatának ethosza, ha intézményi háttérrel, hálózatépítő és integráló készséggel találkozik, szervezett, együttműködésre kész társadalomban városformáló tényezőnek tekinthető.

 

Megjelent a Bárka 2021/3-as számában.


Főoldal

2021. augusztus 04.
Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái
Illyés Gyula és a magyar halloweenA Nagyszalonta-Doboz sertéstengely, avagy a makkoltatás, ami összeköt
Bék Timur versei Gál János: Kísérletezés, Költő Imre újabb szenvedéseiFalusi Márton: Dal, ellendalKiss Judit Ágnes humoros versei
Fehér Béla: Közösségi hálóGömöri György: Harmadik karantén-naplóLantos László Triceps: Jézus fiaOravecz Imre: Alkonynapló
Márton László: Nibelungok – Negyedik felvonásMárton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanom
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA