Molnár Illés

Visky András Júliájáról

"Én abban bízom, hogy létezik a szabadságnak egy olyan

dimenziója,  ami soha nem vehető el az embertől."

/Visky András/

Visky András Júliája az elmúlt évtized egyik legsikeresebb, számtalan előadást megélt kortárs drámája. Magyarországon és Erdélyben összesen négy különböző rendezésben vitték színre, továbbá az első magyar dráma volt, amely meghívást nyert a New York-i Nemzetközi Fringe Fesztiválra, 2007 augusztusában. Rádióváltozata díjnyertes volt a Magyar Rádió hangjátékpályázatán. Mindez persze kívül esik az értelmezési tartományunkon, ha a szöveg könyvváltozatát lapozgatjuk. Erre már a kötet előszavát jegyző Esterházy Péter is felhívja a figyelmet: "Színdarab könyvben nem színdarab, szöveg... Szavak vannak itt, meg egy költő." Egyfelől tehát tudomásul kell vennünk, hogy a hangzásra, élőszóra, sőt színésznőre írt szöveg az eltérő közegből adódóan eltérő befogadási magatartáshoz vezet. A szöveg mellé kapunk ugyan előadásfotókat, Lőrincz Elek-Előd munkái révén bepillantást nyerhetünk a szöveg egy másik életébe, mégis: szavak vannak, ezekből építkezünk mi, olvasók.

És mivel a szövegtestben végig ugyanaz a beszélő szól, olvashatjuk versként, szereplíraként, ha úgy tetszik. Ugyanakkor a szöveg alcíme: Párbeszéd a szerelemről. "Júlia hallja, amit felülről vagy belülről mondanak neki." És ez az olvasat kulcsa: Júlia szövege ugyanis egy ágostoni soliloquium, azaz meditatív ima, belső beszélgetés.

Beszélgetés a lét peremén, hét gyermekével a romániai gulágra hurcolt, raboskodó, férjét évek óta nem látott, haldokló lelkészfeleség és Istene között.

A teljes művet behálózzák a jelöletlen Biblia-idézetek. Még akkor is beszivárog a szövegbe az Énekek Éneke, amikor Júlia ujjaival bábozva a Rómeó és Júlia egyik jelenetét adja elő, és a szerelmesek egy égő csipkebokor két oldalán megállva "[k]i nyújtják egymás felé a kezüket a tűz felett / meg is érintik egymást / A két kéz lángra kap / ég ég ég / de nem emésztődik el."

A dráma címe és alcíme is szerelmi történetet sugall, s a fenti jelenetben a mű mintegy magát értelmezi, megerősítve egy korábbi, kevésbé hangsúlyos szakaszt: "ez a szerelmi háromszög / ami nekem jutott / a férjem / Te / meg én." A Shakespeare-dráma és az ószövetségi szövegek egymásba játszása ugyancsak önreferenciális aktus, hiszen a Júlia szövegében is folytonos kölcsönhatásban van a bibliai és a költői-dramatikus nyelv, a kettő dinamikája maga a dráma.

Júlia - Teremtőjével folytatott párbeszéde révén - folyamatosan újraértelmezi, felülírja a vele és családjával történteket. Így lesz a családot elhurcoló karhatalmi tisztekből Pál apostol Rómaiakhoz írott levelén keresztül angyal: "A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg." És így lesz a román gulágon való raboskodás Isten népének pusztai vándorlása.

A jelentéstulajdonítás győzedelme, az ember eltulajdoníthatatlan szabadsága, hogy fogságának értelmet adhasson. Sőt, ennél is többről van szó: az elsődleges, köznapi jel-jelentés viszonyt felülírja a bibliai szöveg - így az anyagi valóság lesz a szöveg intertextualitása. Akár Pilinszky gyakran idézett soraiban: "A tények mögül száműzött Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét."

A diktatúra nyelve a hazugság: "Lekászálódtunk a teherautóról / és azt mondták az őrök / ebben a házban fognak lakni... Ház ezt mondták / és lakni fognak / Nincs baj a humorukkal" - a diktatúrának azonban nincs humora, egyszerűen fütyül  a valóságra, mert hübriszében azt hiszi, parancsszava fölötte áll annak.

Az Ige nem parancsol, nem tolakszik, csak aki befogadja,  ahhoz szól - s Igazsága nyomán a valóság meghajlik. "Csak ez  maradt nekem, ez a könyv" - mondja Júlia, és ez a könyv épp elég neki ahhoz, hogy mindent átértelmezzen, és ami körülötte folyik, az ne céltalan szenvedés legyen, hanem hazafelé vezető pusztai bolyongás. A teológia: teleológia.

Visky András: Júlia. Párbeszéd a szerelemről. Fekete Sas, Budapest, 2003

Molnár Illés olvasónaplója a Deltai haggadáról