Egressy Zoltán
Maori
Sikerül biztonságba szöknünk, apa?
Túléljük? Nem jönnek utánunk, apa?
Szép kenuddal messzire jutunk, apa?
Fáradok, te még bírsz evezni, apa?
Ott, az a sziget már menedék, apa?
Jönnek még utánunk, követnek, apa?
Csapódjunk neki a fövénynek, apa?
Látom már, nagy hajóval jönnek, apa!
Mit mondasz, fussak be, messze, be, apa?
Másszak fel a legnagyobb fára, apa?
De te majd futsz utánam, ugye, apa?
Süppedős a homok, siessünk, apa!
Miért a lábnyomomba lépsz mindig, apa?
Gyorsabb, ha nem a lábnyomomba, apa!
Felmásztam, de te miért nem jössz fel, apa?
Jaj, jönnek, megláttak, most mi lesz, apa?
Nem érhetnek fel a dárdáik, apa!
Hogyhogy csend? Miért szólsz rám, gyere fel, apa!
Miért nem jössz, itt vannak, elfognak, apa!
Két lábnyom egy ember, azt mondják, apa.
Csak egy volt, végeztünk, azt mondják, apa.
Lenn fekszel, én még itt fenn vagyok, apa.
Csendben maradok, ahogy kérted, apa.
Végzetes vigasz
Változik majd a terv, nem Bora Bora lesz a cél,
hanem a pompázatos Cook-szigetek, duzzadt,
terhes felhőket képzelünk oda, délfelé úsznak
rá az égre, öröm lappang mindenben, az időt
nem méri senki, tudják, az rossz mértékegység,
miért kellene szeletelgetni a bíbor végtelent, hűs
partokon tűz dubog esténként, könnyes a levegő,
a korallok víz alatt tajtékzó veszedelmekre várnak.
Tűnődünk, milyen kár ez a nyár.
A versek a Bárka 2024/6-os számának élén jelentek meg, közülük a második a szerző kézírásában is.
