Prózák
"Az idő mintha egyetlen tömböt alkotna, amely megszűnt képlékenynek lenni, nem nyújtható kronologikussá, és ettől mintha a bennrekedt történetek folyton körbejárnának, mint az óramutatók"
"De történt néhány szokatlan esemény bent is. (...) Azzal kezdődött, hogy május legelejétől hirtelen megszaporodtak a szakállas katonák." (részlet A másik országból)
Potozky László novellája
"Mintha kitervelték volna, szervezetten, bármilyen előzetes jel nélkül rontottak neki. A pálcát markoló kéz jóformán még a levegőbe sem emelkedett, máris elejtette fegyverét a köréje záruló fogak...
Miklya Luzsányi Mónika írása
"Kicsinek tűnt, kisebbnek, mint valójában, pedig nagykabátban sem nyomott többet negyven kilónál. Az anyja mondta is neki mindig, egyé kicsim, csupa csont vagy, meg tudnám számolni a bordáidat"
Benedek Szabolcs prózája
"Már több mint fél éve nem volt semmi szex. Leszámítva persze, amikor magamat kényeztetem kicsit, de hát az a mindennapos esti program része"
Bene Zoltán elbeszélése
"A hegyen túli faluból az egyik bányász rokon borozni érkezik, issza a karcos direkt termőt, szava érthetetlenül placcsan szét a nyári konyha falának csapódva."
Zsidó Ferenc prózája
Részletek a székelyudvarhelyi szerző Laska Lajos-kisprózáiból, melyek a friss, 2010/4-es Bárkában jelentek meg
Benedek István prózája
"- Ma nincs vonat és nincs Gyula! Ma csak szerelem van. És ha nem tudnád, én gyógyítkozom is a szerelemmel! - kiáltott Sándor bácsi"
Oravecz Imre prózája
"Mikor a másik kettő látta, hogy a szalonnát kézből eszi, a hagymát pedig fel sem darabolja, hanem egészben harapja, miután meghámozta és megsózta, egymásra néztek"- részlet a Kaliforniai fürjből
Sarusi Mihály prózája
Az idei Könyvhetet Békéscsabán megnyitó szerző A csabai Szajnán című munkájából közöljük a Nyakkendős Valah című fejezetet
< >
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái
A gimnáziumigazgató és a főispánFiumei forgószínpad
Csenge Rosner Christensen: A bicikliversenyPetres Kincső: Égetett sziena
Kollár Árpád verseiVerebes Ernő verseiBeszédes István: A visszhang emlékeibenMarkó Bélát köszöntjük
Sándor Zoltán: Sokszor bohócnak álmodom magamKontra Ferenc: GyűjtőszenvedélyBencsik Orsolya: A fogatlanrólAndrásy József: Egy másik élet
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg