Prózák

„Sőt, az is lehet, hogy amíg én a rosszaságon gondolkodtam, addig megérkezett Apa, és már rég ott ülnek a nappaliban és engem várnak. Gyanúsan csendesek, nem is veszekednek vagy csókolóznak. Biztos...

„A tanítónő egy rajzlapot tolt az édesanya elé, amelyen egy kerekded formájú sárga fej látszott. A fej arcán két apró fekete szem virított, de azon kívül se haja, se füle, se orra, se szája nem volt.”...

„És ugye maga azt hiszi, hogy szörnyűségesen utálom a maga darabját? Hogy azért mentem el a Szomoryból az előadás közepén? Hát nem! Maga nem olyan jelentős író, hogy utáljam a darabját.” Márton László...

„Nagyi arca eltorzul, sír. Óhatatlanul beleképzelem magam az ő helyébe tizenhat évesen, ahogy a fűzfák ágai mögött látta az apja tragédiáját.” Molnár Lajos novellája.

„Édesanyám nemcsak bigott katolikus, azaz mindenek fölött Isten-hívő volt, de ugyanilyen meggyőződésesen babonás is. Ezzel kinőtt környezetéből, s csak ő tudta (de még inkább ő sem tudta), hogyan...

„Ha a fiamat szólítom, először véletlenül a húgom nevét mondom ki. Aztán a feleségemét, apámét, anyámét, néha még az is előfordul, hogy pár szomszéd nevét is elhadarom egymás után, míg rátalál végre...

„Nem akartak beengedni Kelet-Berlinbe. A szocialistába. Engem, a Magyar Népköztársaság polgárát. Nem ki, a nyugati szektorba. Be, a keletibe. Erről szól ez a rövid történet. És a berlini fal...
„Nem baj, én imádok és tudok is főzni. Takarításról szó se lehet, porallergiám van, a szűrővel ellátott porszívót se bírom. Megoldjuk, mondta Kálmán, és újabb pohár sört töltött a nőnek.” Abafáy-Deák...

„Komolyabb probléma is adódott. Olaszország olyan alakú, hogy lehetetlen éjszaka aludni a vonaton. Pedig ha tehetem, azt teszem. Csakhogy ehhez függőlegesen kell átutazni az országon, hiszen hosszában...

„Tudták, hogy a pince a tudatalatti szimbóluma? Elnyomott vágyak, eltemetett emlékek nyüzsögnek benne, mint a zombik. A mi alagsorunkban az első, amit megláttam, amikor beléptem, egy graffiti volt,...