Versek

Versek
Molnár Lajos új versei
Az évek óta hallgató, Körösladányban élő Molnár Lajos ciklusnyi új versei közül négyet itt is közlünk, a többi a Bárka friss számában olvasható
Nagy Mihály Tibor versei
A békési szonettkirály, Nagy Mihály Tibor a Bárka idei 3. számában nem csak szonetteket közöl, viszont szonett-paródiát is
Oláh András versei
A Mátészalkán élő költő sehogy sem, akartalak és szimultán című versei, melyek a 2010/3-as Bárkában jelentek meg
Magyari Barna versei
A nagyszalontai születésű, Békés megyében élő költő A fojtogató párna, Csöndből pazarló, Egy és Huzatban című művei
Fecske Csaba versei
A Miskolcon élő költő, Fecske Csaba A domb, Mielőtt és Nehogy című versei, melyek a friss, 2010/3-as Bárkában jelentek meg
Turczi István versei
A tatai származású, Budapesten élő költő Hazárdnak rendületlenül, Rács és ablak, valamint Lélekmetsző Jack című verse
Markó Béla versei
Markó Béla költő, író Perspektíva, De ki? és Azóta is című versei, melyek a friss, 2010/3-as Bárkában jelentek meg
Jónás Tamás versei
A többek között Herder-, Arany János- és Móricz Zsigmond-díjas, ózdi születésű költő Ima és Falfordulás című versei
Szálinger Balázs költeménye
A keszthelyi születésű, jelenleg Kolozsvárott élő József Attila-díjas költő Városépítők című verse, mely a legújabb, 2010/3-as Bárkában jelent meg
[az anyák], Az utolsó rap és a [Mikor először sírni láttam anyát...] című művek - a napokban megjelent, 2010/3-as Bárkát nyitó költemények
< >
Szakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Halász Margit: GyapotrózsaKiss Bálint Béla: Sósleves
Simon Bettina: A búcsúzás szimbóluma AdynálMolnár Lajos verseiGyukics Gábor verseiDimény-Haszmann Árpád versei
Oberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!Háy János: Hogyan születik egy novella
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg