Versek






Balla D. Károly

      Őszi tor

E tompa őszben minden felragyoghat

és lábra kaphat bármi indulat,

a gyönge szél a jussodból kiforgat,

eső rak rád kis álnok kínokat.

 

E szürke ősznek minden zuga színes,

hiába száll az arcokra korom,

s habár a kincs a sorban állóké lesz,

neked is jut majd konc e bősz toron.

 

E csöndes ősznek minden sarka hangos,

a serlegekből felbugyog a gyász –

és zúgnak mind a félrevert harangok,

kezdődik már a víg halotti tánc.

 

            Hiába mondanád, hogy mindez morbid.

            Nem hallja meg, ki telt torokból ordít.



érvek súlya alól
 


A torzulások árka egyre mélyebb,

feszült kötélen vérszín inga leng –

magukba hullnak mind a pisla fények

az ércek odvas mélyén, odalent.

 

Kimért hatállyal fennforog az átok,

konok magányból füstölög a vész –

fenn torra gyűlnek együgyű szabályok

és lenn megállni minden óra kész.

 

Halottlepel, mely őseidhez vinne,

az nincsen más, csak formalin-fehér –

ebben jön minden hős a foszlott színre,

ahol a pászmák síkja összeér.

 

Hitet gyaláznak itt a súlyos érvek –

és szétmar mindent majd a hullaméreg.

 


Hűvös rettenetben
  


A tél is megjön, úgy ám, Hátha-herceg,

hiába színlel őszt a kárhozat,

s hiába lennél ártatlan ezerszer:

a fagy már bűneidben válogat

 

és varjakat küld rád: kerengve szállnak,

köröznek fenn a háztetők felett,

fejedre hullnak le, akár a vádak,

sötétek, mint a lelkiismeret.

 

Hiába bókolsz hűvös rettenetben,

akár a végzet, károg rád a múlt.

Ma mégis lázadj fel a sorsod ellen,

ez egyszer hátha nem maradsz alul!

 

            Emelnéd éppen öklöd nagy mohón,

– de szállni kezd a válladra a hó.


.



Megjelent a Bárka 2008/6. számában





Kapcsolódó:

A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:

Tőzsér Árpád verse
Kocsis Csaba prózája
k. kabai lóránt verse
Czakó Gábor prózája
Nádasdy Ádám dalszövegei
Miklya Zsolt versei
Osikovicz Edit versei
Lárai Eszter versei

Főlap

2008. december 03.
Szakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Halász Margit: GyapotrózsaKiss Bálint Béla: Sósleves
Simon Bettina: A búcsúzás szimbóluma AdynálMolnár Lajos verseiGyukics Gábor verseiDimény-Haszmann Árpád versei
Oberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!Háy János: Hogyan születik egy novella
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg