Versek

 

 Villanyi_meret.jpg

 

Villányi László

 

Karika

 

Bármerre indult, minden egyes városban, valamelyik hídon,
utcán, villamoson, buszon, bizonyosan rálelt egy kulcsra,
rá várakoztak, hogy sorjában elhelyezze őket a karikán,
ahogy telnek az évek, egyre otthonosabban mozog az idegen
lakások szobáiban, ismeri lakóik megrögzött szokásait,
mit reggeliznek, ki mos reggelente hajat, ki tusol, s ki szeret
kádba merülve tisztálkodni, betéve tudja az elhallgatott
vagy visszatérő mondatokat, az ingek és szoknyák kedvelt
színeit, hallja az álomban elsuttogott kérést, látja az egyetlen
éjszaka alatt megszülető csontkinövést, nem lankadó
kíváncsisággal bolyong a meg nem élt életek labirintusában.

 

 

Kórus

 

Minden szépség mögött szellemet akart látni, szándékai hatéves
korától fogva komolyak voltak, azonnal hosszú távra tervezett,
gondolatban már megkérte a kóristalány kezét, akit öntudatlanul is
legérzékenyebb pontján szólított meg kezével, csókolózva az utca
közepén, a folyó partján, s miközben kórusban kuruttyoltak a békák,
a finom ujjak lázasan keresték, miként gombolódik nadrágja,
s a száj leleményesen találta meg a legmélyebb utat, odaadóan
szeretett, később szemérmesen elárulva, nem is olyan régen
még a tejet se tudta meginni, egymás gyönyöréhez nem kellett
keresniük a kulcsot, ám egy gyermekeire füstöt eregető anya
nem illett a képbe, azóta lelkesen artikulál minden leánykarban,
énekel az összes kórusban, veszettül vonzó a templomok karzatán.

 

Megjelent a Bárka 2015/3-as számában.


Főoldal

2015. június 19.
Szakács István Péter tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Kiss Bálint Béla: SóslevesFarkas Noémi: Osztrák étterem
Simon Bettina: A búcsúzás szimbóluma AdynálMolnár Lajos verseiGyukics Gábor verseiDimény-Haszmann Árpád versei
Oberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!Háy János: Hogyan születik egy novella
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg