Banner Zoltán
a versek szigetén
elvesztettem a képeket
nem amiket ti festettetek
hanem amiket a képzeletem
festtetett énvelem:
a verseket
az utolsót megírtam tegnap
azóta az is elveszett
mert itt a versek szigetén
naponta milliószor megírjuk
─ te vagy én ─
az utolsó verset
mely még a szélben partot ér
de a börtönébe zárt, meddő versmagány
kegyetlenebb lesz mint a hurrikán.
magvető-szerelem
bármerre indulok, el sosem érlek
bármerre indulok, mindig hazatérek
a hegyek feltépett melléből pereg a kő
halkuló szívdobbanásuk bennem egyre nő
mert egy vagyok mindennel ami veszendő,
fákkal, füvekkel, félelemmel,
ablak vagyok a falban, út a menekvésben,
az ételt és a kínt veletek emésztem
őszi barnákban a piros remény ─
beszakadt vashíd a Maros közepén
bármerre indulok, el sosem érlek
bármerre indulok, mindig hazatérek
s bár nem rejtőzhetek
havasokba, falvakba, rögökbe ─
elhullajtom a szavakat,
őrizzenek meg bennünket
az örök fényességre
Segesvár felé, 2013
sárkányfelhő
a Naphoz igazodni
a Föld minden pontjából
lehet ─
csak a Naphoz mérheted
a helyedet ─
az egyetlen forgás
mely nem szédít el
sárkányfelhőkön megjött a tél ─
kis sikolyok ─ millió levél ─
tépdesi a szelet
se Nap se árnyék
magam is szállnék
de nem lehet ─
a Naphoz tartozom
s az égtájak törvénye
nem ereszt
térkép
az Isten rajzát követtem papíron,
kövön, ajkamon,
nem járhat érte díj, nem érdem,
nem haszon,
amit az úton magamban leltem ─
az a vagyonom
térkép vagyok az Isten asztalán
s ha elveszíteném magam, talán
akkor is bennem találna rám
és mégis minden nap fellázadok:
miért éppen ez a kusza térkép vagyok?
de mikor már határokat, hidakat szaggatok
─ így szól az Úr: ez is én vagyok.
A versek a Bárka 2015/1-es számában jelentek meg.
