Papírhajó - Primér/Primőr

 

 Vécsei Rita

 

Vécsei Rita Andrea

 

Teniszlabdaszőrű Dása előkerül

 

Ezt a kutyát elrejtették előlünk. Ült szegény a fáskamrában, leste, ahogy nyílik az ajtó, belép Jackrussellhunting úr, a gazda, kibányássza a forgács alól a testvéreit, őt pedig ott hagyja Mindig így ment, a másik négyet ölbe kapta, kivitte, hiába nyüszögés, tekergés, láb alá lépés, hogy botoljon már belé az úr, de levegőnek nézték. Azon a sötét, hófelhős vasárnapon épp négyszer nyílt az ajtó, egy csíkot látott az égből a résen át, egy rögtön eltűnő, sötétszürke csíkot. Hogy vágyott rá, nyargalni a nedves fűben, szökkenni, mint valami másféle lény, és rágni a füvet a többiekkel. Csupa gyönyörű csatak volt az összes bunda, mire visszatértek.

     Volt, hogy más is a fészerben maradt, nem csak ő egyedül. Főleg a sápatag húgai, közülük leginkább a rózsaszín szemű. Pedig nem rózsaszín volt, hanem barna, alatta világos karika, mintha sírt volna, és a könny átszínezte a fehér szőrt. Úgy gondoltam, amikor kihozták kartondobozban, rám nézett laposan, bágyadtan, nekem ez jó lesz. Pont szomorúra ácsingóztam, olyasfélét kerestem, csöndeset, félénket, mint az utcakutyák. Hiába ajánlgatta Jackrussellhunting úr, nézzük csak ott azt a kis feketét, élénk, erős, átmászik mindenkin. Nem akartam olyat, amelyik a testvérei nyakára lép.

     De bambát se akartam, ez a rózsaszínszemű meg annyira ostobának tűnt. Gubbasztott a doboz sarkában, hol a hátán álltak, hol a fején trónolt a legnagyobbik, meg se mozdult, bámult előre. Pedig elöl nem is volt semmi, unalmas, barna karton az orra előtt. Gondoltam, megmenekítem, próbáltam kivenni, húztam a nyakánál fogva, nem segített, szét volt csúszva, tisztára marionett-kutya. Az ölemben is csak nézett, ott legalább volt piros dzseki, a dzsekin cipzár, a cipzáron egy majomfigura. A majom évében születtem a kínai horoszkóp szerint, azért majom. Lehettem volna kutya, az talán jobban érdekelné, de erre rá se bagózott.

     Itthon a szelíd megbeszélésből harc lett, két tábor alakult, feketék és fehérek aszerint, hogy milyen pofájú kéne. Próbáltuk meggyőzni egymást, egyforma erősek voltunk, állóháborúba fordult a kutyakérdés. Menjünk, és nézzük meg őket még egyszer, mind a négyet szépen, egymás után. A végén mindenki szavaz. Nem érezte egyikünk se, hogy a kamra legsötétebb csücskében, a faforgácson ott ül nagy duzzogva Dása. Akkor még persze nem Dása, csak egy sértett kölyök, aki nem kell senkinek. Honnan tudta volna, hogy rá profi pályázik, egy kutyaszínekkel kísérletező mágus, aki gyűjti a legkülönfélébb barnákat.

     Hogy ő pont barna, hát azt se tudta. A fehér és a fekete csapatból kell, hogy játsszon valamelyikben. Egy kerek kis pocsolya, abba ha belenéz, rögtön kiderül, de se pocsolya, se kiengedés. Azt képzelte, kint csupa fenevadak laknak. Mindegyiknek akkora a foga, mint egy felmosófa, szőrük cirok, karmukkal egy tököt százfelé vágnak, pedig épphogy csak meglökik. A hangjuk, az pláne szörnyűséges, üres fémvödrök csapódnak egymáshoz, úgy hörögnek. Innentől fogva, ha nyílt az ajtó, hátrálni kezdett, míg csupán egy barna gomb, az orra látszott ki a fenyőspirál-halomból.

     Jackrusselhunting hangja se volt szép, bár nem egészen vödör, de kongott fémesen. Az úr folyton kintről kiabált ahelyett, hogy legalább a küszöbön átlép. Ezen a napon se volt másképp, zajongott rendesen, kiabált, csapkodta a lába szárát. Az összes testvér már az ajtónyitásra meglépett a kertbe, az úr még mindig csapkodott. Abbahagyta, és fütyülni kezdett, az jobb volt valamivel, dallamos, erős férfifütty. Aztán azt is abbahagyta, négykézlábra ereszkedett, és nyúlt a barna orr után. A barna fül után a faforgács közé, az pedig, mikor megérezte az érdes, jó szagú kezet, megadta magát. Hóna alá nyúltak, és vitték az ég alá. Sütött a nap.

   A négy kölyök már kint volt, mikor megérkeztünk. A sápatag még sápadtabbnak tűnt, még kevésbé tetszett, mint azelőtt, őt legalább sajnáltam. Fekete kutyát nem szeretnék, macskám se volt soha fekete, biztos, mert szőke vagyok, és hozzám hasonlót keresek. Az állóháború fennmaradni látszott. A kutyák szédelegtek előttünk, mi győzködtük egymást, jöttek az érvek, fiú, lány, szelíd, erőszakos, melyik a jobb. Ment a villongás, egyszer csak egy férfi jött közel hozzánk, nem a Jackrussellhunting, kezében egy kölyök. Barna volt a kis pofája, barna a füle, hátán barna foltok, mint egy picike tehén, két bors ökröcskéből a világosabbik.

     Nem értettem, honnan ez a bűbájos darab, kinek a kölyke, honnan került ide. Pont az volt, akire vágytam, vajszín-barna, és drapp szemöldökű, teniszlabdaszőrű terrier. Hallottam egy hangot mögülem, őt tuti nem lehet. Nem lehet, visszhangzott bennem, néztem a gazdára kérdőn, onnan a férfira. A gazda szólalt meg, ez színhibás kutya, a férfi érdeklődött, eddig azért nem mutatta. Néztem megint a férfira szomorú, kivertkutya-szemmel, néztem, erre fogta, áttette az ölembe, és azt mondta, neki ez nem kell. Közben körénk gyűlt mindenki, aki kutyában tőlünk érdekelt. Egymást lökték félre, hogy ez az!, nekünk meg épp ez kell.

     A színhibás reszketett, és bújni próbált, jó itt kint, az ég alatt, bár kicsit hideg és idegen. Az előbb egy szúrós lajbi kapta föl, ez a másik öl kényelmesebb. Puha, apró kéz simogatta a fülét. Húzta, mégis tetszett neki. A szag is tetszett, édes szaga volt annak a kisgyereknek. Hasonlított az egész a faforgácshoz, otthonos volt, mégis vidámabb, mint a sötét sarok. Vágyni kezdett rájuk rögtön, ahogy letették. Mi is vágyni kezdtünk rá, így a miénk lett. Nem volt kérdés, hogy Dása. Egyrészt hasonlított egy másik Dására, másrészt a neve ajándékot jelent, fáskamrába rejtették előlünk, de meglett. Most malacorrot rág a konyhában, rémséges, szárított malacorr, focizik vele, aztán miszlikbe rágja.

 

 


 

Főoldal

 

2014. április 28.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png