Olvasónapló

 

 

 

 

 

villnyi_tkrzdsek

 

 

 

Fodor György

 

Tükröződések

egy rendhagyó Villányi G. András-kötet elemzése

 


Gondolkodóba ejtő kötet jelent meg tavaly a Scolar Kiadó Scolar Versek sorozatában az NKA és a Japán Alapítvány támogatásával. A kiadót még 1994-ben Obádovics J. Gyula professzorral együtt Érsek Nándor alapította (a kötet végén tehát ők köszönik meg az olvasónak a könyvválasztást, ami szintén ritka). Azt a célt tűzték ki, hogy a minőségi könyvek barátai valamennyi kiadványukban megtalálják az érdeklődési körüknek legmegfelelőbbet. Jelentem, Villányi G. András (VGA) legfrissebb kötete ugyancsak ilyen könyvészeti élményről tanúskodik, a kifogástalan szerkesztési munkának is köszönhetően. A mű Saigyō szerzetes fordított wakáit és haikuit tartalmazza, amelyek VGA-reflexiókkal egészülnek ki. Ritkán látni ennyire igényes kiadványt. A könyvet egy tokban kaptam meg, a borítón máris érzékelheti az avatott olvasó a japán vonásokat. A yin-yang jegyében egy kalligráfia részlet látható, egy ecsetvonás, amely fehér papíron fekete tussal rajzolt vonalban körbeöleli a belső tartalmat. Az előlap és a hátlap így máris tükörképei egymásnak. A belső fülön mindez folytatódik: elől Saigyō alakja, hátul pedig arról értesülünk, miért a Tükröződések a cím, és ki is az a VGA.

*

Erről röviden nekünk is érdemes tudni: Saigyō Hōshi (született: Satō Norikiyō, majd szerzetesként: En'i; Kyotō, 1118 - Hirokava templom, 1190) híres, nemesi származású japán császári testőr, majd költő és szerzetes a kései Heian- és a korai Kamakura-korszakban. Az ezoterikus shingon szektához tartozott. (Ennek volt alapítója a japán vallástörténet egyik meghatározó géniusza, Kūkai). Saigyō művészként használta ezt a nevet, ami „nyugati utazást" jelent, utalásként Amida Buddhára és a nyugati paradicsomra. Hosszú évekig magányosan élt Shagában, a Josino-hegyen és Isében. Legismertebbek az Észak-Honshū szigetén tett hosszú utazásainak szövegemlékei. Műveinek fő gyűjteménye a Sakanshū, lelőhelyei a Shinkokinshū és a Shika wakashū. Megjegyzendő, hogy némely források szólnak egy Saigyō monogatariról is (kb. elbeszélés, legendárium), amely alapján a Mester napjainkban buddhista szentként tisztelhető. Minden vágya volt, hogy teleholdkor, kedves szirmai alatt szenderüljön örök álomra, és egyesüljön a világegyetemmel. Állítólag ez a katartikus élmény megadatott neki, ezzel maximálisan felkavarta kortársait.


VGA 1984-ben végzett az ELTE angol szakán, 5 és fél évet töltött Japánban, tanulmányozta Bashō-t, a haiku-irodalmat. Közben magával ragadta a 12. századi Saigyō költészete, végül róla írta MA-tézisét a Kōbe Egyetemen (A vallás kérdése Szaigjó vakájában). A mesterekhez hasonlóan verset és prózát ír. A Tükröződések kötet annak köszönhető, hogy fordít is, főleg japánból, néha angolból is. Napjainkban a kereszténység és a keleti gondolatok összevetésének legavatottabb tolmácsolójaként is tisztelhető.


*


A fekete és fehér szín mellett a vörös játszik szerepet. A VGA verscímek ebben a színben pompáznak. Aki hajlamos spirituálisan, a korrespondencia jegyében szemlélni a világot, rájön, hogy az első 3 VGA reflexió vörös kezdőszavait összeolvasva ezt kapjuk: AZ ÉN MINDEN. Emellett az ajánlások (magyar, angol és japán, élő és holt mestereknek), majd a bevezető gondolatok címei is ilyen színűek. Bal oldalt, egy fekete csíkban ugyancsak vörössel szedve találhatók a Saigyō-versek. Érdekesség, hogy a japán fordításokat eredetiben, illetve magyar fonetikus átiratban (romaji) is olvashatjuk, segítve ezzel a japán nyelven (olvasni) nem tudókat, vagy a nyelv iránt érdeklődőket. Megjegyzem, hogy 6 esetben az eredeti kézirat szövegét is közlik - igen ritka és értékes oldalak ezek. A szemfüles japanológus ráébred, hogy Saigyō korában még nem használták következetesen a kínaiból átvett kanji jeleket, hiszen hiraganával (egyszerű japán szótagírás) olvashatóak a faximilék (kivéve: ég, világ, szél, patak). Találkozhattunk továbbá azzal a jelenséggel is (például Krasznahorkai László Északról hegyDélről tóNyugatról utakKeletről folyó című könyvében), hogy a japánok hagynak helyet a gondolatok kibontásának. Ez a papír kihasználtságán látszik. Kb. 60 % írással töltött, 40% pedig fehér marad, ezzel jelezve a tisztaságot. A kiadvány átvette ezt a szellemiséget. Ezt növeli az is, hogy minden második oldalon van számozás (jobb). A lábjegyzetek pedig a lap tetején találhatók kis vörös betűkkel szedve. Jobbára a lefordíthatatlan japán szavak, nevek magyarázataképpen (eredeti átiratban is). A tartalomjegyzék is rendhagyó, hiszen alfabetikusan rendezve, fonetikusan átírva, feketével jelölik a japán wakák kezdősorait, majd a magyar fordítások kezdősorait, végül VGA verseinek címeit - az oldalszámokat pedig vörössel.


A nagy költőelőd zűrzavaros időszakban élt, amikor a szamurájok behódoltak a shōgunoknak, és elfordultak a császártól. A tudat, hogy valaki már nem szolgálhatja a Napisten fiát, szomorúságot okozott (ez a mono no aware, amely erős érzelmi felindultságnak fordítható). A szerzetesi lét alapja a vándorlás, amelyet a  magány (sabi) és a bánat (kanashi) övez. Ugyanakkor az utakat róni annyi, mint a megvilágosodás előkertjében sétálni (ennek jellemző formája a hyōhyaku - a gyökértelen vándorlás). A buddhista szerzeteshez igen közel állnak a természet szépségei, panteista, ezoterikus buddhista, azaz amidista, de ugyanakkor politeista - mert minden egyes természeti jelenségnek és helynek megvan a saját istene (tavi, égi, hegyi, patakban búvó). A szerzetes földi és kozmikus útja Amidatha Buddhához olyan ösvényeken kapaszkodik, amelyeket még élő vagy hulltukban is hervadatlan cseresznyeszirmok (sakura) festettek fehérre. A wakák állandó kellékei a kabócák (semi), az éj (yoru), az erdő (mori), a pillangó-lét (chōchō), a liliom (yuri), a bambusz (take), a tücsök (kōrogi). A hófödte Fuji-yama is olyan hegy, amely a magány, az elmúlás, az elhagyatottság, a hideg szépség jelképe (akár a tél, a hó vagy a Himalája). Ezek a kultikus helyek konvencionális kellékei a wakáknak. Kötelező emlegetésük az utamakura. A buddha természet abszolút és mindenhol jelenlévő szépsége a Tathágata (a végső megtisztulás álomképe - azaz a satori), aki eléri, az a hotoke. A szépség mellett a tájat gyakorta orkán erejű szél (kaze) sepri, amely a zarándoklatok sajátja, a vele folytatott szakadatlan küzdelem a spirituális háttér eszköze. A szél eltaszít, gyökértelenné tesz, mély önreflexiókra ösztönöz (cibálja a fekete törzsű cseresznyefa ágait, letépi fehér virágait - kontrasztot képez). Ugyanilyen a Hold (gyermeknyelven ō-tsuki-sama): ősrégi szimbóluma a buddhista megvilágosodásnak, az ezoterikus meditáció állandó objektuma. A Hold mindenhonnan látszik, a Shingon rendben még ma is külön rá irányuló meditatív gyakorlat van (gachirikan). Mindezeket azonban áthatja a tünékenység (hakanasa), így a pillanat megtartása a költők alapvető feladata: afféle haiku-waka-tanka ars poetica.


A költemények elsődleges tárgya azonban nem csupán a természet, hanem a természetben manifesztálódott transzcendens. Ez olykor ködbe, homályba burkolt. Mintegy összegezve: „Szélbe simuló / Fudzsi gomolyfüstként / ég nyeli majd el / nyomtalan szertefoszló, / elizzó vágyaim." (198.) Ez az izzás az omo-hi, amely látensen a tűz szót foglalja magába és rávilágít az élet múlékonyságára (mujō), amelyet elsősorban a világi vágyak (bonnō) tesznek tönkre. Erre hívja fel a figyelmet a szerző, aki küzdött a fordítás nehézségeivel. Erről szól a 199. oldaltól kezdődő, vörös lapokkal látványosan elválasztott Két kilátás a Fudzsira rész.


A kötet további, abszolút zsenialitását már konkrétan a VGA-tól származó asszociációk, magyarázatok adják, amelyek kiegészítik, lereagálják a nagy előd műveit, vitáznak, versenyeznek és olykor felülmúlják a Saigyō-inspirációkat. Ismét különös, misztikus összefüggésre bukkanunk: az Invokációtól (22.) nagy utat tettünk meg, mire elérünk a Fuji-hoz (199.). Saigyō éppen 22 éves korában, ismeretlen okokból, otthagyta a világi létet. A nagy útról maga VGA úgy ír, hogy még 23 évesen kezdődött, amikor szólongatta az Út démona (talán a japán utazás emléke?). Az Irodalmi Tükörben (2011/XVI/3: 29.) pedig így nyilatkozott: „Semmire nincs válaszom. Egy bizonyos: ez az Ő verse, Ő szól a hangomon, mert kölcsönkérte, és én hálával átnyújtottam. Ekként rajzolunk az éjre. Mindjárt süpped a némaság." Igaz, ez egy tücsökre vonatkozott (A tücsök), de jelen írásban lehet bizonyítéka a reinkarnáció-tudatnak. A kötetben emlegetett köldökzsinór hasonlat (135.) eszerint a Saigyō-hoz való tartozás dharma-törvényét erősítheti. Mindkét költő célja az volt, hogy elemeire bontsa a világot, és közben tudatosan szakadjon el a tudattól. A tudattengeren hajózás nem csak távol-keleti filozófiai elem. Több alkalommal említi Horatius is. Akár az exegi monumentum (49.), akár a memento mori (104.) vagy a non omnis moriar (195.) tanúsítják, hogy a nyugati kultúrkörben is megvannak a modus vivendi alapjául szolgáló pillérek. A japán hagyományok párokat lelnek az európai történelem toposzaiban. Metamorfózisuk olykor meghökkentő ellenpontokat teremt: pláza, neonbálványok, dior&gucci&gabbana, dinamó, csokipapír (76.), modern-szalmakutyák (68. - amelyeket a kínaiak még temetések alkalmával égettek; Lao-ce ezzel példálózott, amikor a taō mélyebb értelmét tanította - „A bölcs ember sem emberséges, úgy bánik az emberekkel, mint afféle szalmakutyákkal"). A nirvánában feloldódást segítő motívumok lehetnek a Stendhal-szindrómát okozó, különféle érzékszerveinkre sokkolóan ható művészeti örökségek. A La Gioconda (191.), A vihar Shakespeare-től (175.), a Szfinx (44.), egy Schuppen festmény (115.), egy-egy Pilinszky (110.) vagy József Attila (133.) vers, egy sírfelirat (Dobrovich Pálé, 105.), Glenn Gould (169.) vagy Bach (109.) zenekompozíciói, a Minótaurosz-történet, a Bábel-torony tanulságai. Új elemek, princípiumok viszont a nyugati waka-irodalmi reformban az antimilitarizmus, illetve a szerelemélményben fogant, keményen erotikus víziók (88.) megírása. Utóbbival - véleményem szerint - VGA megteremtette a „dinamikus impresszionizmust".


Tanulságul és zárásképpen álljon itt egy idézetsor a hátsó borítóról:


Pókfonálon fénylő
harmatcseppek gyöngysora.
Így fonja láncát,
hogy illanó világát
díszítse mind, aki él.

(Szaigjó)


Zongoraverseny

 

köszönöm

hogy ezek az ujjak
végigsöpörhettek
a csontfehér billentyűkön


s a feketéken közöttük

(VGA)




Szaigjó szerzetes - Villányi G. András: Tükröződések. Scolar Versek (Scolar Könyvek sorozat), Budapest, 2011


 

Főoldal

2009. március 17.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Géczi János verseiSzálinger Balázs: Lispeszentadorján, prémium eseményekSzondy György verseiMohácsi Balázs versei
Prózák
Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltCsabai László: HármanPapírváros-szilánkok
Kritikák
Túl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondatait
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA