Olvasónapló

 

 

 

 

 

villnyi_tkrzdsek

 

 

 

Fodor György

 

Tükröződések

egy rendhagyó Villányi G. András-kötet elemzése

 


Gondolkodóba ejtő kötet jelent meg tavaly a Scolar Kiadó Scolar Versek sorozatában az NKA és a Japán Alapítvány támogatásával. A kiadót még 1994-ben Obádovics J. Gyula professzorral együtt Érsek Nándor alapította (a kötet végén tehát ők köszönik meg az olvasónak a könyvválasztást, ami szintén ritka). Azt a célt tűzték ki, hogy a minőségi könyvek barátai valamennyi kiadványukban megtalálják az érdeklődési körüknek legmegfelelőbbet. Jelentem, Villányi G. András (VGA) legfrissebb kötete ugyancsak ilyen könyvészeti élményről tanúskodik, a kifogástalan szerkesztési munkának is köszönhetően. A mű Saigyō szerzetes fordított wakáit és haikuit tartalmazza, amelyek VGA-reflexiókkal egészülnek ki. Ritkán látni ennyire igényes kiadványt. A könyvet egy tokban kaptam meg, a borítón máris érzékelheti az avatott olvasó a japán vonásokat. A yin-yang jegyében egy kalligráfia részlet látható, egy ecsetvonás, amely fehér papíron fekete tussal rajzolt vonalban körbeöleli a belső tartalmat. Az előlap és a hátlap így máris tükörképei egymásnak. A belső fülön mindez folytatódik: elől Saigyō alakja, hátul pedig arról értesülünk, miért a Tükröződések a cím, és ki is az a VGA.

*

Erről röviden nekünk is érdemes tudni: Saigyō Hōshi (született: Satō Norikiyō, majd szerzetesként: En'i; Kyotō, 1118 - Hirokava templom, 1190) híres, nemesi származású japán császári testőr, majd költő és szerzetes a kései Heian- és a korai Kamakura-korszakban. Az ezoterikus shingon szektához tartozott. (Ennek volt alapítója a japán vallástörténet egyik meghatározó géniusza, Kūkai). Saigyō művészként használta ezt a nevet, ami „nyugati utazást" jelent, utalásként Amida Buddhára és a nyugati paradicsomra. Hosszú évekig magányosan élt Shagában, a Josino-hegyen és Isében. Legismertebbek az Észak-Honshū szigetén tett hosszú utazásainak szövegemlékei. Műveinek fő gyűjteménye a Sakanshū, lelőhelyei a Shinkokinshū és a Shika wakashū. Megjegyzendő, hogy némely források szólnak egy Saigyō monogatariról is (kb. elbeszélés, legendárium), amely alapján a Mester napjainkban buddhista szentként tisztelhető. Minden vágya volt, hogy teleholdkor, kedves szirmai alatt szenderüljön örök álomra, és egyesüljön a világegyetemmel. Állítólag ez a katartikus élmény megadatott neki, ezzel maximálisan felkavarta kortársait.


VGA 1984-ben végzett az ELTE angol szakán, 5 és fél évet töltött Japánban, tanulmányozta Bashō-t, a haiku-irodalmat. Közben magával ragadta a 12. századi Saigyō költészete, végül róla írta MA-tézisét a Kōbe Egyetemen (A vallás kérdése Szaigjó vakájában). A mesterekhez hasonlóan verset és prózát ír. A Tükröződések kötet annak köszönhető, hogy fordít is, főleg japánból, néha angolból is. Napjainkban a kereszténység és a keleti gondolatok összevetésének legavatottabb tolmácsolójaként is tisztelhető.


*


A fekete és fehér szín mellett a vörös játszik szerepet. A VGA verscímek ebben a színben pompáznak. Aki hajlamos spirituálisan, a korrespondencia jegyében szemlélni a világot, rájön, hogy az első 3 VGA reflexió vörös kezdőszavait összeolvasva ezt kapjuk: AZ ÉN MINDEN. Emellett az ajánlások (magyar, angol és japán, élő és holt mestereknek), majd a bevezető gondolatok címei is ilyen színűek. Bal oldalt, egy fekete csíkban ugyancsak vörössel szedve találhatók a Saigyō-versek. Érdekesség, hogy a japán fordításokat eredetiben, illetve magyar fonetikus átiratban (romaji) is olvashatjuk, segítve ezzel a japán nyelven (olvasni) nem tudókat, vagy a nyelv iránt érdeklődőket. Megjegyzem, hogy 6 esetben az eredeti kézirat szövegét is közlik - igen ritka és értékes oldalak ezek. A szemfüles japanológus ráébred, hogy Saigyō korában még nem használták következetesen a kínaiból átvett kanji jeleket, hiszen hiraganával (egyszerű japán szótagírás) olvashatóak a faximilék (kivéve: ég, világ, szél, patak). Találkozhattunk továbbá azzal a jelenséggel is (például Krasznahorkai László Északról hegyDélről tóNyugatról utakKeletről folyó című könyvében), hogy a japánok hagynak helyet a gondolatok kibontásának. Ez a papír kihasználtságán látszik. Kb. 60 % írással töltött, 40% pedig fehér marad, ezzel jelezve a tisztaságot. A kiadvány átvette ezt a szellemiséget. Ezt növeli az is, hogy minden második oldalon van számozás (jobb). A lábjegyzetek pedig a lap tetején találhatók kis vörös betűkkel szedve. Jobbára a lefordíthatatlan japán szavak, nevek magyarázataképpen (eredeti átiratban is). A tartalomjegyzék is rendhagyó, hiszen alfabetikusan rendezve, fonetikusan átírva, feketével jelölik a japán wakák kezdősorait, majd a magyar fordítások kezdősorait, végül VGA verseinek címeit - az oldalszámokat pedig vörössel.


A nagy költőelőd zűrzavaros időszakban élt, amikor a szamurájok behódoltak a shōgunoknak, és elfordultak a császártól. A tudat, hogy valaki már nem szolgálhatja a Napisten fiát, szomorúságot okozott (ez a mono no aware, amely erős érzelmi felindultságnak fordítható). A szerzetesi lét alapja a vándorlás, amelyet a  magány (sabi) és a bánat (kanashi) övez. Ugyanakkor az utakat róni annyi, mint a megvilágosodás előkertjében sétálni (ennek jellemző formája a hyōhyaku - a gyökértelen vándorlás). A buddhista szerzeteshez igen közel állnak a természet szépségei, panteista, ezoterikus buddhista, azaz amidista, de ugyanakkor politeista - mert minden egyes természeti jelenségnek és helynek megvan a saját istene (tavi, égi, hegyi, patakban búvó). A szerzetes földi és kozmikus útja Amidatha Buddhához olyan ösvényeken kapaszkodik, amelyeket még élő vagy hulltukban is hervadatlan cseresznyeszirmok (sakura) festettek fehérre. A wakák állandó kellékei a kabócák (semi), az éj (yoru), az erdő (mori), a pillangó-lét (chōchō), a liliom (yuri), a bambusz (take), a tücsök (kōrogi). A hófödte Fuji-yama is olyan hegy, amely a magány, az elmúlás, az elhagyatottság, a hideg szépség jelképe (akár a tél, a hó vagy a Himalája). Ezek a kultikus helyek konvencionális kellékei a wakáknak. Kötelező emlegetésük az utamakura. A buddha természet abszolút és mindenhol jelenlévő szépsége a Tathágata (a végső megtisztulás álomképe - azaz a satori), aki eléri, az a hotoke. A szépség mellett a tájat gyakorta orkán erejű szél (kaze) sepri, amely a zarándoklatok sajátja, a vele folytatott szakadatlan küzdelem a spirituális háttér eszköze. A szél eltaszít, gyökértelenné tesz, mély önreflexiókra ösztönöz (cibálja a fekete törzsű cseresznyefa ágait, letépi fehér virágait - kontrasztot képez). Ugyanilyen a Hold (gyermeknyelven ō-tsuki-sama): ősrégi szimbóluma a buddhista megvilágosodásnak, az ezoterikus meditáció állandó objektuma. A Hold mindenhonnan látszik, a Shingon rendben még ma is külön rá irányuló meditatív gyakorlat van (gachirikan). Mindezeket azonban áthatja a tünékenység (hakanasa), így a pillanat megtartása a költők alapvető feladata: afféle haiku-waka-tanka ars poetica.


A költemények elsődleges tárgya azonban nem csupán a természet, hanem a természetben manifesztálódott transzcendens. Ez olykor ködbe, homályba burkolt. Mintegy összegezve: „Szélbe simuló / Fudzsi gomolyfüstként / ég nyeli majd el / nyomtalan szertefoszló, / elizzó vágyaim." (198.) Ez az izzás az omo-hi, amely látensen a tűz szót foglalja magába és rávilágít az élet múlékonyságára (mujō), amelyet elsősorban a világi vágyak (bonnō) tesznek tönkre. Erre hívja fel a figyelmet a szerző, aki küzdött a fordítás nehézségeivel. Erről szól a 199. oldaltól kezdődő, vörös lapokkal látványosan elválasztott Két kilátás a Fudzsira rész.


A kötet további, abszolút zsenialitását már konkrétan a VGA-tól származó asszociációk, magyarázatok adják, amelyek kiegészítik, lereagálják a nagy előd műveit, vitáznak, versenyeznek és olykor felülmúlják a Saigyō-inspirációkat. Ismét különös, misztikus összefüggésre bukkanunk: az Invokációtól (22.) nagy utat tettünk meg, mire elérünk a Fuji-hoz (199.). Saigyō éppen 22 éves korában, ismeretlen okokból, otthagyta a világi létet. A nagy útról maga VGA úgy ír, hogy még 23 évesen kezdődött, amikor szólongatta az Út démona (talán a japán utazás emléke?). Az Irodalmi Tükörben (2011/XVI/3: 29.) pedig így nyilatkozott: „Semmire nincs válaszom. Egy bizonyos: ez az Ő verse, Ő szól a hangomon, mert kölcsönkérte, és én hálával átnyújtottam. Ekként rajzolunk az éjre. Mindjárt süpped a némaság." Igaz, ez egy tücsökre vonatkozott (A tücsök), de jelen írásban lehet bizonyítéka a reinkarnáció-tudatnak. A kötetben emlegetett köldökzsinór hasonlat (135.) eszerint a Saigyō-hoz való tartozás dharma-törvényét erősítheti. Mindkét költő célja az volt, hogy elemeire bontsa a világot, és közben tudatosan szakadjon el a tudattól. A tudattengeren hajózás nem csak távol-keleti filozófiai elem. Több alkalommal említi Horatius is. Akár az exegi monumentum (49.), akár a memento mori (104.) vagy a non omnis moriar (195.) tanúsítják, hogy a nyugati kultúrkörben is megvannak a modus vivendi alapjául szolgáló pillérek. A japán hagyományok párokat lelnek az európai történelem toposzaiban. Metamorfózisuk olykor meghökkentő ellenpontokat teremt: pláza, neonbálványok, dior&gucci&gabbana, dinamó, csokipapír (76.), modern-szalmakutyák (68. - amelyeket a kínaiak még temetések alkalmával égettek; Lao-ce ezzel példálózott, amikor a taō mélyebb értelmét tanította - „A bölcs ember sem emberséges, úgy bánik az emberekkel, mint afféle szalmakutyákkal"). A nirvánában feloldódást segítő motívumok lehetnek a Stendhal-szindrómát okozó, különféle érzékszerveinkre sokkolóan ható művészeti örökségek. A La Gioconda (191.), A vihar Shakespeare-től (175.), a Szfinx (44.), egy Schuppen festmény (115.), egy-egy Pilinszky (110.) vagy József Attila (133.) vers, egy sírfelirat (Dobrovich Pálé, 105.), Glenn Gould (169.) vagy Bach (109.) zenekompozíciói, a Minótaurosz-történet, a Bábel-torony tanulságai. Új elemek, princípiumok viszont a nyugati waka-irodalmi reformban az antimilitarizmus, illetve a szerelemélményben fogant, keményen erotikus víziók (88.) megírása. Utóbbival - véleményem szerint - VGA megteremtette a „dinamikus impresszionizmust".


Tanulságul és zárásképpen álljon itt egy idézetsor a hátsó borítóról:


Pókfonálon fénylő
harmatcseppek gyöngysora.
Így fonja láncát,
hogy illanó világát
díszítse mind, aki él.

(Szaigjó)


Zongoraverseny

 

köszönöm

hogy ezek az ujjak
végigsöpörhettek
a csontfehér billentyűkön


s a feketéken közöttük

(VGA)




Szaigjó szerzetes - Villányi G. András: Tükröződések. Scolar Versek (Scolar Könyvek sorozat), Budapest, 2011


 

Főoldal

2009. március 17.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA