Hírek

 

tollak_tappancsok.jpg 

 

Mesepályázatot hirdet

a budapesti állatkert

és a Magyar Írószövetség

 

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Magyar Írószövetség közös irodalmi pályázatot hirdet állatmesék megalkotására.

 

A Tollak és Tappancsok című meseíró pályázatra olyan alkotásokat várnak, amelyek megfelelnek a mese műfaji követelményeinek, terjedelmük szóközök nélkül minimum 12 ezer, maximum 35 ezer leütés, foglalkoznak a mai kor gyermekeit érdeklő kérdésekkel, természetszeretetre és együttérzésre ösztönöznek, vagy történelmi eseményt dolgoznak fel, továbbá a humor eszközrendszerét is sokrétűen használják.

Mint írták, a díjazáson felül a zsűri által kiválasztott pályázatokat a Fővárosi Állat- és Növénykert kiadja egy gyűjteményi mesekönyv formájában.

A pályázat nyertese 500 ezer forintot, a második helyezett 300 ezer forintot, a harmadik helyezett pedig 150 ezer forintot vihet haza, valamint mindhárom mű megjelenik a gyűjteményes mesekönyvben. A különdíjasokat éves állatkerti bérlettel valamint a mesekönyvben való megjelenéssel jutalmazzák.

A közlemény szerint a pályázatra azok az alkotók jelentkezhetnek, akik tagjai valamely – Magyar Írószövetség, Fiatal Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Magyar PEN Club, Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Erdélyi Magyar Írók Ligája – írószervezetnek.

Minden szerző egy művel pályázhat. A pályázóktól korábban nyomtatásban, internetes felületen még nem publikált műveket várnak.

A díj átvételére az a pályázó jogosult, illetőleg döntős pályázó az lehet, aki a regisztrációját sikeresen, hiánytalanul, a felhívásban foglaltak szerint juttatta el a szervezők részére.

A pályázat beadási határideje augusztus elseje, a nevezés ingyenes. A meséket egy szakértőkből álló zsűri bírálja el. Az eredményhirdetésre, illetve a díjak átadására várhatóan szeptember 6-án kerül sor.

 

(MTI)


Főoldal

2024. június 05.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png