Hírek

 

 kolozsvari-konyvhet-2024.jpeg

 

Június végén rendezik meg

a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet

 

Június 27-30. között szervezik meg a 13. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, melynek Kemény István magyar költő és Bjorn Andreas Bull-Hansen norvég író lesz a díszvendége.

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Iskola Alapítvány, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és az Erdélyi Könyves Céh rendezvényén 50 könyvkiadó és több mint 70 szerző lesz jelen.

Több mint 80 program lesz, ezeknek a Bánffy-palota, a Vallásszabadság Háza, a Bulgakov Kávéház és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa ad otthont.

Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke elmondta: széles spektrumot igyekeztek lefedni, ezért az irodalom képviselői mellett a meghívottak között történészek, pszichológusok, mesepedagógusok is vannak, számos kísérőprogrammal készülnek. Kiemelte a műfordítók hagyományos kerekasztalát, és az idén 100 éves Erdélyi Szépmíves Céh tevékenységéről nyíló kiállítást.

A családokat külön gyereksarokkal várják, ahol késművesfoglalkozások, bábelőadásokat és diafilmbemutatók is lesznek.

Kinizsi Zoltán szervező elmondta: az idei nemzetközi díszvendég Bjorn Andreas Bull-Hansen norvég író, aki vikingekről szóló regényével lett világhírű.

A gyerekirodalomról szólva kiemelte Marék Veronika József Attila-díjas író, grafikus jelenlétét, és elmondta, hogy a többi között Dániel András és Kertész Erzsi is részt vesz a rendezvényen.

A Petőfi Kulturális Ügynökség is hangsúlyosabban lesz jelen Juhász Anna vezetésével. A magyarországi szerzők közül Cserna-Szabó András, Háy János, Nyáry Krisztián, Csernus Imre, az erdélyiek körül Visky András, Markó Béla, Láng Zsolt, Kézdi Imola áll közönség elé. A könyvhéten a Gaál Ildikó által szerkesztett, Koltai Róbert színművészről szóló Koltai 80 című kötetet is bemutatják.

A koncertek sorát Varró Dani és Molnár György zenés könyvbemutatója nyitja, de Szalóki Ági és zenekara, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák Petőfi-koncertje, valamint Vecsei H. Miklós előadása is várja a közönséget. Két emlékkoncert is lesz Térey János és Kovács András Ferenc emlékére, Jake Cole dalait a Transylvania Bú Boys újrahangszerelve adja elő.

Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ művelődésért felelős ügyvezető alelnöke, a Helikon folyóirat főszerkesztője közölte: a magyar díszvendég Kemény István József Attila-díjas költő lesz. Kiemelte: a rendezvényen a nemrég elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas erdélyi magyar író eddig kiadatlan regényét, valamint Győrffy Ákos és Wirth Imre új műveit is bemutatják.

Szántai János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke Kenéz Ferenc jelenlétére hívta fel a figyelmet, míg az erdélyi szerzők közül Cseke Péter, Karácsonyi Zsolt, Egyed Emese, Borsodi L. László, Tamás Dénes, Zsidó Ferenc lesz jelen új művekkel. Mircea Cărtărescu és Octavian Soviany román szerzők műveinek magyar fordítását is bemutatják az olvasóknak.

Szombaton tartják a díjkiosztóját a Méhes György Alapítvány Tehetségkutató Pályázatának, amelyre Erdélyből 163-an neveztek. Szántai János szerint a legjobbaknak utána sem engedik el a kezét, hanem saját településükön tartanak közönségtalálkozót, amit irodalmi közösségépítésnek is szánnak.

 

(MTI)


 Főoldal

2024. május 30.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png