Hírek

 

muharos versünnep

 

 

Versünnep-elődöntő Csabán, hét továbbjutóval

 

Tegnap feszült érdeklődés mellett zajlott a 2014-es Versünnep első elődöntője, melyet idén szerveztek először Békéscsabán. A rangos országos rendezvényt a Békéscsabai Jókai Színház Ibsen Stúdiószínházában tartottuk, s a cél az volt, hogy kiderüljön: a benevezett színművészek és színművészeti hallgatók közül kik szerepelnek majd április 11-én Budapesten, a Nemzeti Színházban a döntőn. Az előadók két verssel indultak mindkét kategóriában; a szövegek elhangzása alatt az érdeklődőkkel teli nézőtér szinte egy emberként, moccanatlanul figyelt és hangolódott rá a versek világára. Először a színi hallgatókat hallhattuk, majd a – többnyire nagy szakmai tapasztalattal rendelkező – előadó- és színművészeket. Számos egyéni értelmezés, érzelem, indulat, viszonyulás – egy sokszínű színházi produkció állt össze, melyben minden hallgató számára akadt több felejthetetlen pillanat is. A helyi közönség számára nemcsak érdekes, de megtisztelő is volt a gesztus, hogy a színház igazgatója, Fekete Péter is benevezett a versenyre.

 

versenyzok versunnep

 Jónéhányan a versenyzők közül

 

A műsorvezető Kolti Helga színművésznő volt, aki minden versenyzőről mondott néhány szót, személyesebbé téve ezáltal a produkciókat. Azt is hangsúlyozta, hogy a Versünnep szervezői számára kiemelt fontosságú, hogy a társművészeteket is bevonják. A tegnapi est zenész-vendége, a Kossuth-díjas Huzella Péter pedig humorosan ráerősített erre, mondván, hogy a versek kezdetben a zenével együtt éltek. A második felvonásban csabai alkotók is felléptek: Katkó Ferenc színész verses-zenés műsorral örvendeztette meg a közönséget, Balázs Csongor közreműködésével.

A zsűri szavazatai alapján a színművészeti hallgatók közül Köböl Lilla jutott tovább, Varga Bianka pedig a közönség szavazatai szerint lett a legjobb.

 

Köböl Lilla

 A zsűri szavazatai alapján Köböl Lilla lett döntős a színihallgatók közül

 

A színművészek-előadóművészek kategóriájában Bartus Gyula, Józsa Mihály, Liszi Melinda és Pregitzer Fruzsina megy a költészetnapi döntőbe a zsűri véleménye alapján. A közönség szavazatai pedig Csiki Hajnalkát, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós társulatának színművészét juttatták a végső megmérettetésbe.

 

Csiki Hajnalka

 A közönség Csiki Hajnalka színművésznőt küldte tovább

 

Mind a közönségszavazatokat, mind a zsűri szavazatait közjegyző jelenlétében összesítették.

Elődöntőket még Veszprémben és Szabadkán tartanak március folyamán. Április 11-én pedig szeretettel várnak minden érdeklődőt a budapesti Nemzeti Színházban rendezett ünnepélyes döntőn.

 


 

Főoldal

 

2014. március 11.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Gerzsenyi Gabriella: Fehér magányIvánovics Beatrix: Mese a jóságról
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Gál János humoros verse és verses prózájaFarkas Wellmann Éva: Átiratok érettségizőknekSzékely Csaba humoros verseiHartay Csaba humoros versei és prózája
Darvasi László: Hosszabb lesz, mint a La ManchePataki Tamás: A férfivá válás nehézségeiDragomán György: A tökéletes jégkocka nyomábanVöröskéry Dóra: A lamantin éneke
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png