Hírek

Barnás Ferenc írói estje Békéscsabán

 

PLAKÁT Barnás jó

 

A Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság

szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit

 

2013. november 25. (hétfő) 18.00 órára,

 

a Jókai Szalonba,

 

a Kortárs magyar írók sorozat következő rendezvényére.

 

Vendégünk: Barnás Ferenc,

 

a 2013-as AEGON Művészeti Díj kitüntetettje.

 

Kultuszkönyvek rejtőzködő szerzője Barnás Ferenc, Másik halál című negyedik regényét a szakmai zsűri egyöntetűen választotta a tavalyi év legjobb szépirodalmi művének. „Talányok, rejtélyek, Ottlik szelleme és a mai Budapest pillanatképei.”

1959-ben született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait a Szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte. 1983–2000 között évente 3-4 hónapot utcazenészként fuvolázott Németországban, Svájcban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Ausztriában. 1988-ban végzett az ELTE magyar nyelv és irodalom, illetve esztétika szakán. 1988–1994 között budapesti művészeti középiskolákban tanított irodalmat és esztétikát. 2000 óta múzeumi dolgozó, 2013-ban az AEGON Művészeti Díj átvételekor: teremőr.

 

Kötetei: Az élősködő, 1997; Bagatell, 2000; A kilencedik, 2006; Másik halál, 2012.

 

„Az embert az megelégedéssel tölti el, hogy az USA 70-80 vezető egyetemének könyvtárában ott van a munkája, vagy hogy konferenciák keretében előadásokat tartanak erről a könyvről, satöbbi.” – nyilatkozta a szerző A kilencedik című regénye kapcsán, amelyet Amerikában jelölték a legjobb külföldi regény díjára is.

 

Házigazda: dr. Elek Tibor, irodalomtörténész

 


 

Főoldal

 

2013. november 21.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Hartay Csaba verseiOláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila versei
Prózák
Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Egy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA