Papírhajó - Mentőöv

 

Van kamaszgyereked? Akkor tudod, milyen elveszteni a kontrollt. A kisebb problémák sorában is valahol a jelentéktelenebbek között van, hogy mit olvas majdnem felnőtt gyermekünk – aki, ha épp sikeresen vettünk az utóbbi tizenöt évben bizonyos akadályokat, úgynevezett Minőségi Irodalom Fogyasztóvá cseperedett. A kiadók természetesen tisztában vannak vele, hogy a tizenévesek (szülei) jelentős vásárlói erőt jelentenek, és meg is próbálják kiszolgálni az igényeket, amelyek… Amelyek milyenek is?

Kalapos Évával és Mán-Várhegyi Rékával Mészöly Ágnes beszélgetett.

 

 

Komisz kamaszok (II.) – Még komiszabb...

 

Beszélgetés Kalapos Évával és Mán-Várhegyi Rékával

 

 

Mészöly Ágnes: – Mindketten jó érzékkel találjátok meg azokat a témákat, amelyeket szívesen olvasnak a mai tizenévesek. Mennyiben hasonlít ez a tematika, mondjuk, a tizenöt-húsz évvel ezelőtti kamaszirodalom felvetéseihez?

 

Kalapos___va.jpg

Kalapos Éva: – Hogy őszinte legyek, én sose tudtam igazán különbséget tenni. Persze, a mai tizenévesek a digitális forradalom elsőszülöttei, akik merőben más díszletek és eszközök között élik az életüket, mint mi anno, de úgy érzem, a problémáik ugyanazok. Barátokat akarnak szerezni, szerelemre vágynak, meg szeretnék ismerni magukat, kíváncsiak a személyiségükre, a testükre, a reakcióikra, próbálják megtalálni a céljaikat és a helyüket a világban. Bizonyos szempontból sokkal nehezebb dolguk van, mint nekünk volt, millió elvárás nehezedik rájuk, a szülőknek és a tanároknak egyre kevesebb idejük jut a gyerek problémáival foglalkozni. Az író-olvasó találkozókon fájdalmasan sok elmagányosodott gyereket látok, és ha egy szóban kellene válaszolnom a kérdésedre, talán ezt mondanám: én most az elmagányosodó tizenéveseknek próbálok írni, hogy érezzék, nincsenek egyedül, hiába is érzik úgy az ezer Facebook-ismerősük és az okostelefonjaik dacára.

 

Mán-Várhegyi Réka: – Nehéz válaszolni a kérdésre, mert én tudatosan próbálok nem kapcsolódni a kamaszirodalom aktuális trendjeihez, mint ahogy az sem motivál, hogy az aktuálisnak tartott kamasztémákat feldolgozzam. Persze ezek a szempontok, témák akkor is megjelennek a szövegeimben, ha nem tartom őket szem előtt. Kamaszként sokféle könyvet imádtam, többek között az egyes szám első személyben íródó kamaszregényeket, főleg, ha az érzelemcunamin kívül volt bennük humor és némi értelem is. Az eddig egyetlen kamaszregényem esetében én elsősorban olyasmit akartam írni, amin az egykori tinédzser énem jól szórakozott volna. De azért nem mentem visszafele az időben, inkább azzal a gondolattal játszottam el, hogy érezném magam most kamaszként. Ugyanezekkel a problémákkal – tetszeni akarás, kiközösítés, a többiek véleményének fontossága – mi is meg kellett küzdjünk, de az internet és az öndokumentálás révén most a kamaszok állandó felügyeletet gyakorolnak egymáson. Tehát, hogy a kettővel ezelőtti mondatot pontosítsam: a regényt valójában egy mostani képzelt tinédzsermagamnak írtam, remélve, hogy rajta kívül lesznek még olvasók, akiknek tetszeni fog.

 

M. Á. : – A tetszés, az egy dolog… fontos dolog, persze, hiszen az irodalomnak mégis csak van valamiféle szórakoztató funkciója is. Ám a szülők, pedagógusok, irodalmárok és a kiadók nem kevésbé tartják fontosnak a könyvek lélekemelő- és építő funkcióját. A didaxis manapság nem komor szentenciákkal próbál jellemes ifjút nevelni gyermekeinkből, hanem, mondjuk, bevállalós, merésznek tűnő témaválasztással, (sokszor nem is annyira) indirekt értékközvetítéssel. Mi a véleményetek erről a trendről?

Massza.jpg

K. É. : – Mint olyan szerző, aki fontos témát dolgozott fel a legutóbbi regényében – internetes megfélemlítés –, több oldalról is megközelíthetem a témát. J Egyrészt teljesen egyetértek azzal, hogy csak azért, mert egy téma fontos, nem kell „köré írni” egy könyvet. Az ilyesmi nem szokott túl jól elsülni, mert az olvasók pontosan érzik, ha ki akarják oktatni őket, és úgy dobják le a könyvet fél perc alatt, mint a forró sült krumplit. A másik oldalról viszont én kezdettől fogva úgy álltam az ifjúsági irodalomhoz, hogy szeretnék ezekről a „fontos” vagy inkább komoly témákról beszélni, részben, mert nem nagyon találkoztam hasonló próbálkozással, részben, mert nekem anno rengeteget segített volna egy-egy ilyen könyv. Nem akartam egyik regényben se megmondani a tutit, nincs is hozzá jogom, ahhoz azonban van, hogy kérdéseket, témákat vessek fel, amelyek beszélgetésre és gondolkodásra késztetnek. Anno imádtam beszélgetni az anyukámmal, a nagyimmal a mai napig órákat tudunk végigdumálni mindenféléről, nem is beszélve a barátaimmal rendezett trécsmaratonokról. Azt szerettem volna elérni, hogy azok, akiknek a könyveim szólnak, ugyanolyan éhséget érezzenek erre, mint én, mert klasszisokkal könnyebb feldolgozni mindent, ha az ember megtanul megosztani (nem a Facebook-on). Szóval a lényeg, hogy engem íróként izgatnak ezek a problémák, és állati szerencse, hogy emellett még aktuálisak is.

 

M-V. R. : – Örülök, hogy vannak olyan könyvek, amelyek számomra is szimpatikus értékeket M__n-V__rhegyi_R__ka.jpgközvetítenek. De ha ez az elsődleges cél, akkor a didaxis könnyen meglátszik, és az máris ad némi fűrészporízt a könyvnek. Az a legszerencsésebb író és olvasó szempontjából egyaránt, ha előbbi azt és olyat ír, amihez a leginkább kedve van. Akkor nem lehet annyira rémes a végeredmény. Egyébként az én könyvem is beállt az értékközvetítő könyvek sorába, amennyiben megfogalmazódik benne olyasmi, hogy hé, annyira nem is menő a menőség. Törekedtem rá, hogy ez ne vaskos tanulságként jelenjen meg, hanem inkább életkönnyítő jó tanácsként, amit el lehet fogadni, de legyinteni is lehet rá, és ettől függetlenül élvezni a történetet. Ugyanakkor a gyerekeknek vagy a kamaszoknak szóló könyvek esetében a szerzők önkéntelenül is értékeket próbálnak közvetíteni, nem csak az általad említett lélekemelő trend részeként, de ez így van már régóta, és így is lesz sokáig. Bele van kódolva a műfajba, és ha valaki ki akarja ezt kerülni, annak nincs könnyű dolga.

 

K. É. : – Bennem ez fordítva volt: a D.A.C.-ot azért kezdtem el írni, mert volt egy történet a fejemben, és volt egy csomó olyan, tizenéveseket érintő probléma, amiről szerintem baromi kevés szó esik úgy általában. Nem megoldásokat akartam kínálni a sorozatban – szerintem nem is tettem –, hanem kérdéseket felvetni, amelyekről utána beszélgethet az olvasó a barátaival, a szülőjével, a tanárával; a könyv csak annyiban segít, hogy megmutatja, nincs egyedül a vívódásaival. A kiadóm nagyon jól ráérzett, hogy arról tudok élvezhetően írni, ami érdekel, ahogy szerintem minden író így van ezzel. Ezért nagyon tudatosan igyekszem erre fókuszálni, amikor írok, és ha rajtakapom magam, hogy felemelt ujjal akarnék állni valamihez, próbálok azonnal reflektálni rá, kvázi kiröhögöm a saját papolásomat, a srácok pedig szerencsére érteni és többségükben szeretni látszanak ezt.

 

M. Á. : – Ahogy azt a nyelvet is, amellyel az olvasóitokat megszólítjátok. A tizenévesek kifejezésmódjának imitálása szinte kötelező a kortárs youngadults irodalomban – de nem érzitek egy cseppet veszélyesnek ezt a trendet? Hiszen a szleng vihargyorsan változik: ami idén menő szöveg, jövőre ultragáz. Hogyan lehet így, ha nem is örökérvényűt, de többé-kevésbé maradandót alkotni? És hogyan juthat el a nyelvhasználati szempontból túl nagy erőfeszítésre nem kényszerített kamaszolvasó a „komoly” szövegekhez?

 

A_szupermen__k.jpg
M.-V. R. : – Ami a szleng imitálását illeti, egyetértek, a túl aktuális szleng néhány év alatt, sőt akár néhány hónap alatt avíttá tehet egy szöveget De egy kamaszkönyv szerzője valamilyen szinten mégis kénytelen szlenget használni, ha nem akar átesni az avítt ló másik oldalára. Erre persze nincs recept, írói döntés, hogy ki mit enged meg magának. Én ebben is „a kevesebb több” elvét vallom. Abból indulok ki, hogy ha egy könyvet olvasok, elvárom, hogy annak a nyelve letisztult legyen, stilárisan és nyelvtanilag rendbe legyen rakva, pedig tudom, az élőbeszédben jóval több hibát ejtünk, nem fejezünk be mondatokat, szavakat ismétlünk, stb. Ha egy szöveg ezt az élőbeszédet egy az egyben követi, akkor nem életszerű lesz, hanem pongyola. Ugyanez a helyzet a szlenggel is: a szövegben néhány kifejezés is elég, hogy jelezze, a beszélő lazább nyelvet használ. Ezt az olvasók többnyire megértik. Tisztességesen megszerkesztett, stilárisan rendben lévő szövegektől pedig egyáltalán nincs messze a „komoly” szövegek világa. Legalábbis nem a nyelv fog a megértés útjába állni.

 

K. É. : – Ez szerintem is így van, egy szöveg nem attól lesz idejétmúlt vagy igénytelen, hogy sok benne a szleng, hanem ha az ilyen kifejezések rá vannak erőltetve, ha érződik az izzadtságszag. És igen, a túlzott élőbeszédszerűség sem jó, ez ugyanaz, mint amikor a való életben látunk egy szituációt, de hiába próbálnánk egy az egyben leírni, a papír már ledobja magáról, mert ami a valóságban egy erőteljes helyzet, a szövegben túlzásnak tűnik. Persze valamennyi szlengre szükség van, ma már egy chatelés leírása nélkül nehéz elképzelni például egy tiniregényt, mert annyira a sajátjuk ez a kommunikációs forma, de amikor a szerző túl sokat akar, azon az olvasó hamar átlát. Az első D.A.C.-ban sok angol kifejezést használtam, a srácok nehezményezték, el is hagytam, mert én is éreztem, hogy kiveti magából a szöveg. Az utóbbi időben már igazából nem is figyelek ennyire tudatosan a nyelviségre, írom, ahogy jön, Flóra beszél a fejemben a maga kis „vágom”-jaival és „cuki”-jaival, én pedig lejegyzem. Hogy mennyire maradandó? Megint Fellegi kisasszonyt idézve: „gőzöm sincs”, de amíg a témák, amelyekről ír az ember, fontosak, márpedig azt hiszem, száz év múlva is azok lesznek, addig a körítés majdnem mindegy (mármint, ha minőségi, természetesen). Legfeljebb akkorra ugyanolyan érdekes lesz, hogyan beszéltek a mai tinik, amilyen érdekes nekem most egy pöttyös könyv nyelvhasználata – kicsit tényleg avítt, de szórakoztat és megérint. És ez már elég.

 


 Főoldal

2016. augusztus 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Átadták az MMA köztestületi díjaitÁtadták az idei Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói ÖsztöndíjakatOrcsik Roland békéscsabai estjeFiatal kárpátaljai irodalmárok mutatkoznak be Budapesten
Versek
Nádasdy Ádám verseiKiss Georgina verseiTóth Erzsébet: Nincs többé Acsai Roland versei
Prózák
Egy értelmezés műveMindenki a napra törMolnár Vilmos prózáiBeck Tamás prózái
Kritikák
Mindent bele egy könyvbeZajló Tisza - Orcsik Roland kötetéről Lassítósávok verspályán„Csak” a szöveg
Esszék, tanulmányok
Száműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz„… szívébe égették a szabadságot!”Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen kötete
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA