Hírek

Hírek
Zalán-ünnep Szarvason
A Békéscsabai Jókai Színház dramaturgja kerek évfordulót ünnepel, ezért születésnapi Vers a víz fölött gálaműsorral köszöntik a 60 éves Zalán Tibort augusztus 27-én a Szarvasi Vízi Színházban.
Indul a JAK-tábor!
Ma, augusztus 26-án kezdődik  a József Attila Kör 26. nyári tábora, melyet az eddigiektől eltérően Balatonsze- mesen rendeznek meg. Íme, a tábor részletes programja. 
Véneki Tábor
Augusztus 21. és 24. között tartják idén a Véneki Írótábort a Magyarországról és a határon túlról érkező pályakezdő íróknak, költőknek, kritikusoknak, illetve a filmezés iránt érdeklő fiataloknak.
Holnap, augusztus 13-án kezdődik a 42. Tokaji Írótábor, "Nagy jövő mögöttünk" – Elhallgatva és elfelejtve címmel. Íme, a rendezvénysorozat részletes programja, a fellépők neveivel.
Elhunyt Borbándi Gyula
Elhunyt Borbándi Gyula Széchenyi-díjas magyar író, történész, rádiós- és folyóirat szerkesztő, a magyar emigráció kiemelkedő alakja. Kötetei nélkülözhetetlen forrásmunkák, élvezetes olvasmányok.
Ma indul a FISZ-tábor
Ma kezdődik Visegrádon a Fiatal Írók Szövetségének nyári alkotótábora. A harmadik alkalommal sorra kerülő rendezvénysorozatról a Bárkaonline-on is olvashatunk majd tudósítást.
JAK-tábor Balatonszemesen
A korábbi évtizedektől eltérően, a szigligeti Esterházy-kastély átépítése miatt, idén Balatonszemesen rendezi meg a József Attila Kör szokott éves írótáborát, augusztus 26 és 30 között.
Grecsó Krisztián Békéscsabán
Ma, kedden délután 17 órától a Békés Megyei Könyvtárban mutatja be Grecsó Krisztián új könyvét, a Megyek utánad című regényt. Beszélgetőtársa Elek Tibor irodalomtörténész,...
Könyvheti premierek Csabán
A Jókai szalonban június 13-án, pénteken 17 órától Békés me- gyei szerzők könyvpremierjei lesznek. Dávid Péter, Elek Ti- bor, Farkas Wellmann Éva, Kiss Ottó és Péter Erika könyveit mutatja be Kiss...
Elek Tibor új könyve
A könyvhétre lát napvilágot főszerkesztőnk, Elek Tibor legújabb könyve, Irodalom és nemzeti közösség címmel. A kötet 30 év válogatott esszéit tartalmazza, valamint új szövegeket is.
< >
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Fekete Vince: Írta Székej Kocsárd verseiKiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József versei
Garaczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?Balássy Fanni: NászútNagy Koppány Zsolt: Telefont a gyermeknekHáy János: Táncdalfesztivál
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg