Hírek

 

 Zalan__1_.jpg

Jazz és irodalom

 

A Get Closer Budapest Jazz Fest 2016 műsorán idén először kerül sor az irodalom és a jazz párbeszédére.

A hazai kortárs irodalom három nagyágyúja, Háy János, Zalán Tibor és Petőcz András vállalta a felkérést, hogy a fesztivál zenei programjai között, „Jazz és Irodalom” címmel, jazzmuzsikus vendégművészek közreműködésével, írásaikból válogassanak és adjanak elő. Mindhárman korábban is dolgoztak már együtt zenészekkel, akár zenés irodalmi estek, akár dalszövegek írása kapcsán. Ezen a jazzünnepen mindegyik napon érdekes, egyszeri programmal jelentkeznek majd, ahol a zene és szöveg „egymásra hangolva” és rímelve fog egy új produkciót létrehozni. Hármuk különleges, magával ragadó egyénisége mindig megérinti a hallgatóságot. Műsoruk a Clavis Irodalmi Ügynökség szervezésében jött létre

Elsőként április 22-én, pénteken Háy János lép színpadra, felolvasását Kardos Dániel, Mogyoró Kornél gitár-ütősök duója kíséri. Április 23-án, szombaton Zalán Tibor költő, író és Binder Károly zongoraművész lép fel közösen, április 24-én, vasárnap pedig Petőcz András olvas fel műveiből, Mózes Tamara, Nemes Janó zongora-szaxofon duója kíséri.

 

Jegyek itt: http://www.getcloserconcerts.com/get-closer-budapest-jazz-fest-2016/

 


Főoldal

2016. április 05.
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Fekete Vince: Írta Székej Kocsárd verseiKiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József versei
Garaczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?Balássy Fanni: NászútNagy Koppány Zsolt: Telefont a gyermeknekHáy János: Táncdalfesztivál
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg