Hírek

 

 Zal__n_-_Kritikus_tanfolyam.jpg

 

Nézd kritikusan, amit látsz!

Ingyenes kritikusképző tanfolyamot indít a Jókai Színház

 

A Jókai Színház fontos és kedves nézői rétegeként tartja számon a város és a környék középiskolásait. Annak érdekében, hogy ti is hangot adhassatok véleményeteknek – s ami nem elhanyagolható szempont, ezt a vélemény-nyilvánítást autentikus módon tegyétek meg –, színházunk kritikusképző tanfolyamot indít, amelyre elsősorban a középiskolák felsőbb évfolyamos tanulóinak a jelentkezését várjuk. A tanfolyam során leendő „kritikusaink" nem csak az írás fortélyaival ismerkedhetnek meg, de belülről is megtapasztalják a színház életét, együtt lélegezhetnek a produkciókkal, próbákat nézhetnek, színészekkel, rendezőkkel, írókkal cserélhetnek „eszmét", illetve jelentősen gyarapíthatják a drámáról, a színházról eddig kialakított ismereteiket. A tanfolyam – melyet a József Attila- és Babérkoszorú-díjas Zalán Tibor író-dramaturg vezet – ingyenes. Egyetlen elvárásunk a jelentkezők felé a színház feltétlen szeretete, ebből következően a foglalkozásokon való rendszeres és alkotó jelenlét. A tanfolyam február elején kezdődik és – heti rendszerességgel – az évad végéig tart. A jelentkezéseket a sajto@jokaiszinhaz.hu e-mail címre várjuk név, telefonszám, e-mail cím, életkor és iskola feltüntetésével. A jelentkezési határidő: január 20. Túljelentkezés esetén a színház fenntartja a válogatás jogát, amelyet felvételi teszt formájában realizál.

Várjuk jelentkezéseteket, derűvel nézünk a közös munka elé!


 Főoldal

2016. január 12.
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Fekete Vince: Írta Székej Kocsárd verseiKiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József versei
Garaczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?Balássy Fanni: NászútNagy Koppány Zsolt: Telefont a gyermeknekHáy János: Táncdalfesztivál
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg