Hírek

 

Turcs__ny_P__ter.jpg 

 

Elhunyt Turcsány Péter író és költő,

a Kráter kiadó vezetője

 

 Hatvannégy éves korában váratlanul elhunyt Turcsány Péter író, költő és műfordító.

A Wass Albert-művek kiadásával is foglalkozó Kráter Műhely Egyesület és Könyvkiadó vezetőjét kedden érte a halál – közölte az MTI-vel Szutor Ágnes, az író felesége.
Turcsány Péter 1951. március 7-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait félbeszakítva 1969-től újságárus, földmérő, geodéta, amatőr rendező volt. A közgazdasági egyetemen szociológiát tanult. 1980-tól az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa, a verstani kutatócsoport tagja, 1985-86-ban MTA-Soros-ösztöndíjas, ezután Tahitótfalun közművelődés-szervezőként, valamint Pomázon önkormányzati képviselőként is dolgozott.
1988-tól az Isis kiadó szerkesztőségi titkára, majd 1995 és 1997 között a Polisz főszerkesztője volt. 1991-től a Wass Albert műveit megjelentető Kráter Műhely Egyesület elnöke és kiadóvezetőjeként tevékenykedett.

Turcsány Péter fő művei között szerepel az 1982-ben megjelent Tarisznya, az 1985-ös Testamentum, az 1995-ben megjelent Mázsa és pehely, valamint az 1998-ban napvilágot látott Megmentett tisztásaink és a 2012-es Tisztítótűz fényében című verseskötetek. Emellett irodalmi és szociográfiai témájú esszéket is írt, valamint többek között fordított Salvatore Quasimodo olasz költőtől is.

1997-ben Kölcsey-díjat kapott, majd 2011-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével tüntették ki – olvasható a Kráter Műhely internetes oldalán található életrajzban.

 

(MTI)


Főoldal

2015. szeptember 30.
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Fekete Vince: Írta Székej Kocsárd verseiKiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József versei
Garaczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?Balássy Fanni: NászútNagy Koppány Zsolt: Telefont a gyermeknekHáy János: Táncdalfesztivál
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg