Hírek

 

Szilágyi András és holó Hóbel László

estje Békéscsabán

 

A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság, a Bárka
és a Békéstáji Művészeti Társaság
szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit

 

2015. szeptember 28. (hétfő) 18.00 órára,
a Jókai Szalonba,

az Irodalom és képzőművészet, karöltve

című sorozat első estjére.

 

Vendégeink: Szilágyi András és holó Hóbel László

 
Szilagyi_holo_Hobel.jpg

Most induló est-sorozatunk egy izgalmas, művészetek közötti kalandtúrára invitálja Békéscsaba és Békés megye kultúrát szerető közönségét. Két művészeti közösség, a Körös Irodalmi Társaság és a Békéstáji Művészeti Társaság lel otthonra a Békéscsabai Jókai Színházban, ahol költők, prózaírók kritikusok lépnek fel, egy-egy képzőművésszel közösen – elénk tárva eddigi életműveik fontos momentumait.

Az első páros Szilágyi András és holó Hóbel László lesz. Szilágyi költőként és művészeti íróként is bemutatkozik, reflektálva képzőművész társa művészetére. A képek „absztrakt expresszionista” világába pedig holó Hóbel László fog kalauzolni, s megosztja velünk, milyen motívumokkal kötődik Szilágyi költészetéhez.


Közreműködik: Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész

Találkozzunk ott, ahol a költészet és a képzőművészet is egymásra talál.

A rendezvény támogatója: nka_logo.png


Főoldal

2015. szeptember 22.
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Fekete Vince: Írta Székej Kocsárd verseiKiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József versei
Garaczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?Balássy Fanni: NászútNagy Koppány Zsolt: Telefont a gyermeknekHáy János: Táncdalfesztivál
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg