Hírek

 

Antall_Istv__n_m__ret.jpg 

 

Elhunyt Antall István



Életének 62. évében, szerda reggel gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Antall István kulturális újságíró, szerkesztő-riporter. Antall Istvánt a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap saját halottjának tekinti.

 

Antall István Egerben született 1953-ban. A nyíregyházi Bessenyei György Főiskolán rajz-földrajz, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajz szakon diplomázott. 1979-től dolgozott a Magyar Rádió, majd az MTVA szerkesztőségeiben. 1979-től 1987-ig a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójának, egyben a város kulturális életének volt meghatározó alakja. Később több lapot is szerkesztett, majd a Magyar Rádió és a Magyar Televízió különböző szerkesztőségeiben dolgozott. Grafikusként számos jelentős kiállítás résztvevője volt.
A Tokaji Írótábor kuratóriumának 2003-tól, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Szépirodalmi kuratóriumának 2012-től a tagja.

2011 júliusától haláláig a Gondolat-jel, a Magyar Rádió Kulturális hetilapja felelős szerkesztője és műsorvezetője volt. Munkásságát többször jutalmazták rádiós nívódíjjal, 2010-ben ő lett az év rádiósa.

 

antall_berecz.jpg
Antall István 60. születésnapi köszöntő estjén,
Berecz Andrással

 

Egyebek mellett a Petőfi Sajtószabadság Díjat és a Magyar Művészetért tiszteletbeli elismerést is megkapta.

 


 Főoldal

2015. április 09.
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Fekete Vince: Írta Székej Kocsárd verseiKiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József versei
Garaczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?Balássy Fanni: NászútNagy Koppány Zsolt: Telefont a gyermeknekHáy János: Táncdalfesztivál
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg