Hírek

 

 manbooker.jpg

 

Krasznahorkai László

a Nemzetközi Man Booker-díj

idei jelöltjei között

 

Krasznahorkai László is szerepel a 2015. évi Nemzetközi Man Booker Díj jelöltjeinek tízes listáján.

 

krasznahorkai.jpgA zsűri idén tíz különböző országból választott írókat: Magyarországról, Líbiából, Mozambikból, Guadeloupéból, a Dél-afrikai Köztársaságból és a Kongói Köztársaságból most először szerepel jelölt a finalisták között. A listán argentin, libanoni, indiai és amerikai szerző is helyet kapott.

A Nemzetközi Man Booker-díjat olyan élő alkotó kaphatja meg, aki vagy angol nyelven ír, vagy munkái általában hozzáférhetőek angolul. Az évente kiosztott Man Booker-díjjal szemben a 60 ezer fonttal (24,7 millió forint) járó, kétévente átadott nemzetközi díjat nem egy-egy mű alapján, hanem az író teljes munkássága nyomán ítélik oda.

Az idei nyertest május 19-én jelentik be Londonban.

 

Forrás: MTI


 Főoldal

2015. március 24.
Kollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Fekete Vince: Írta Székej Kocsárd verseiKiss Ottó: Születésnapom utánSzékely Csaba humoros átirataiBíró József versei
Garaczi László: Miért nem írtam meg a szövegemet a Gyulai Humorfesztiválra?Balássy Fanni: NászútNagy Koppány Zsolt: Telefont a gyermeknekHáy János: Táncdalfesztivál
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg