Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 

 Mimi_Liza.jpg

 

Petres Csizmadia Gabriella

 

Az együttlátás élménye

 

A kortárs gyerekirodalmi alkotások egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy a gyerekek hétköznapi világát nem kívánja idillikusan, letűnt harmonikus univerzumként ábrázolni, hanem nyíltan felvállalja és tematizálja azokat a jelenségeket, amikkel a 21. századi gyerekeknek szembe kell nézniük. A 20. század első felében, a pszichológiai diskurzusban született gyerekirodalmi alkotásokkal ellentétben napjainkban kiemelt szerephez jutnak a szocio tartalmú problémafelvetések, illetve előtérbe kerül a másság, a szabványtól való eltérés kérdésköre is.

     Mimi és Liza világa szintén eltér a klasszikus gyermekirodalomban megszokottól, hiszen a fantázia világában tett kalandok hátterében két csonka családban élő kislány barátságának történetét követhetjük nyomon. A csonka családban élés csupán háttérinformációként, a lányok közösen kialakított fantáziavilágán kívül álló minőségben szerepel a mesekönyvben; problematizálatlan és természetes tény számukra, hogy Liza édesanyjával, Mimi pedig édesapjával él kettesben. Ugyanúgy problematizálatlan jelenségként kezelik Mimi vakságát is – Mimi nem vágyakozik a látás elnyerése után (bemutatkozásakor így vall magáról: „A világot a kezeimmel és füleimmel látom“), Liza pedig magától értetődőnek tartja, hogy Mimi nem a látásával, hanem egyéb érzékszerveivel tájékozódik a világban. A mű nagy érdeme, hogy semmiféle sajnálkozó attitűdöt nem találunk a szövegben, a vakság nem hiányként, hanem többletként kerül ábrázolásra: míg Liza – elsősorban a látására hagyatkozva – folyamatosan veszélyes kalandokba bonyolódik, Mimi – érzékei kifinomultságának köszönhetően – mindig megoldást talál a problémákra. A vakság mögött ugyanis nem a sötétség birodalma húzódik, hanem egy alternatív és rendkívül gazdag, belső színektől pompázó világ.

     A mesekönyv kulcsmotívumaként szereplő sokszínűség, színekben pompázás a történet szintjénél is magasabb pozícióba kerül, hiszen egyrészt a lányok végtelen fantáziáját, a varázsvilág áradását fejezi ki, másrészt a barátság és szeretet erejét, a szürke hétköznapok megízesítését is szimbolizálja. A színesség nem csupán a bámulatosan részletgazdag illusztrációkat jellemzi, hanem a szöveg szürrealista képgazdagságát, dinamikus burjánzását is magába foglalja.

     A műben megjelenő két lány homo duplexként is felfogható, hiszen – hasonlóan N. Tóth Anikó Tükörkönyvében szereplő Anihoz és Inához – egymás inverz kiegészítői. Erről tanúskodik a kötetcím alatti felirat is: „Együtt látnak igazán.” A vak Mimi küllemét tekintve a színek hiányát testesíti meg: fekete-fehér ruhában jár, fehér arcú és fekete hajú. Liza külseje viszont maga a született harsányság, színes ruhát hord, nagy kék szeme és szőke haja van. A kislányok karaktere is kontrasztos, hiszen Mimi csendes, megfontolt, óvatos jellem, aki érzékenyen fülel a külvilág hangjaira, Liza viszont cserfes szájú, magabiztos, vakmerő lány, akit Mimi fokozatosan vezet be a külvilág több szempontú érzékelésének művészetébe. Ugyanakkor számos hasonlóság is megfigyelhető bennük: mindketten magányosan élnek az egyik szülőjükkel, barátra vágynak, mindkettejüknek áradóan színes, izgalmas fantáziája van, és feltétlenül elfogadják a másik személyiségét. A két kislány barátsága ezáltal a másság elfogadásának, értékként történő prezentálásának a példája, illetve az egymáshoz való alkalmazkodás története is, hiszen a barátnők történetről történetre idomulnak egymáshoz, fokozatosan tanulják el egymástól azokat a tulajdonságokat, amelyeknek a másik a mestere. A mesekönyv végére így jut némi magabiztossághoz a mimózalelkű Mimi, és így tanul meg a másik igényeire is odafigyelni az öntudatos Liza (a legszebb példa erre a vak-memóriajáték készítése, illetve a karácsonyi ajándékokról való lemondás Mimi vakvezető kutyájának érdekében).

     A mesekönyv a füzéres típusú meseregény műfajába sorolható, mivel hét önálló történetet tartalmaz. A kezdő és zárótörténet mintegy keretet képez a többi, szabadon variálható fejezetnek. A kezdő történetben megtudjuk, a közös panelházba költözéssel hogyan talál egymásra a két lány, a záró történetben pedig már – a szülők révén – sorsuk hosszabb távú összefonódásának lehetünk tanúi. Az egyes fejezetek is keretes szerkezettel rendelkeznek: mindegyik mese a lányok hétköznapi valóságából indul ki, ami a szürke, unalmas, ködös, esős nagyvárosi mindennapokat mutatja be, majd – valamilyen külső inger (látvány, dallam, zaj stb.) hatására – innen lépnek át a vadregényesen színes fantázia világába. A történetek érdekessége, hogy a lányok tudatában vannak az irracionális világba való átlépésük képtelenségével, a szöveg önreflexív módon többször is utal önnön mesevoltára (pl. az úszni nem tudó, aggódó Mimit azzal nyugtatja meg Liza, amikor az akváriumba készülnek alámerülni, hogy „a mesékben ez nem akadály”). A történetek további sajátossága, hogy a felnőttek világát csak a keretbe engedik belépni: a kiinduló helyzetben általában Mimi és Liza valamelyik lakóval ismerkedik meg, a zárószituáció pedig ismétlésszerűen mindig a lányok altatását tartalmazza, ahogy a szüleiknek beszámolnak aznapi kalandjaikról. A zárlatok érdekességei, hogy az átélt élményeket a lányok habitusukhoz igazítva, eltérő perspektívából mesélik újra, más-más fókuszokat kialakítva a kalandokban.

     Az irracionalitás világában zajló eseményekbe a felnőtteknek nincs beleszólásuk, hiszen azt a lányok fantáziája alakítja a pillanatnyi kedvük, hangulatuk szerint. Talán ez a legmarkánsabb sajátossága a beágyazott történeteknek: álomszerűen felépített, folyamatosan változó, mozgásban levő, képlékeny univerzumot hoznak létre (pl. az esernyőből pillanatok alatt csónak lesz, abból pedig hajó). Ezek a szürrealista világok hétköznapi dolgokból keletkeznek – a lányok belépnek a kockák, a krétapor, a ruhaanyagok, a növények, az akvárium, az emberi torok, az ajándékok világába, és szabadon formálják azokat. Mary Poppinshoz hasonlóan metaleptikus módon ki-be járnak ezekben a terekben, ahol Aliz Csodaországát idéző abszurd és kiszámíthatatlan szereplőkkel találják szembe magukat (ilyen pl. a neveletlen játékbohóc gonoszkodása és hirtelen megjavulása), sőt szabadon változtatják méretüket. Ezekben az univerzumokban rendkívül gyorsan zajlanak az események, mivel a varázsvilág elsősorban a látványból, érzéki hatásokból, hangulatközvetítésből táplálkozik. A szüzsé kevésbé kidolgozott, a megoldások is gyermekien egyszerűek, gyakran bocsánatkéréssel zárulnak. A belső történetek valaminek vagy valakinek a megmentéséről, tehát a jóság szolgálatáról szólnak, ahol a megoldáshoz Mimi kifinomult érzékenységére van szükség.      

     A történetek mindentudó elbeszélő segítségével bontakoznak ki, azonban a kezdő történet én-elbeszélővel dolgozik. A narráció szempontjából ez a fejezet a legérdekesebb, mert Mimi bemutatásán keresztül ismerjük meg a cselekmény reális terét, vagyis egy vak kislány leírásával tárul fel előttünk a városkép. A hétköznapi élettér a továbbiakban is gyakran a tapintás vagy hallás segítségével, csiklandó hópelyhekkel, éneklő esővel válik érzékelhetővé.

     A nyelvi megformálás sajátosságai közé tartozik a beszélő nevek használata, amely a gyermekek intencionalitásba, a valóságelemek kauzális rendjébe, a hétköznapi és mágikus világ összefüggésébe vetett hitét is tükrözik. A fordító, Polgár Anikó nyelvi leleményességét tükrözi, hogy több esetben az eredeti neveknél is gazdagabb jelentésű megoldásokat talál (pl. a forrásszövegben „Szürke” vezetéknevű házmesternét „Kormosnénak” nevezi, akiből az események hatására „Színes” helyett „Cifráné” lesz). A beszélő nevek a humor regiszterét is megpendítik (Lord Vírus, a torokbántó rocksztár; Vitamin Ügynök, a mentőhelikopteres hős). A humor a gyermeki látásmód, a játékosság iránti igény tükrözésében is felfedezhető (pl. Liza megkérdezi az ikervarrónőket, hogy a memóriajátékból jöttek-e), illetve a tematikai tabuk megjelenítése szintjén is tapasztalható (pl. Lord Vírus meztelen fenékkel távozik Dalos Melánia torkából). A humor azonban csak finoman, elszórtan mutatkozik a mesekönyvben, nem tolakszik előtérbe – sokkal dominánsabb a szövegben az alliterációk burjánzása, a hangutánzó és hangulatkeltő szavak gyakori használata.

     A mesekönyv legmegragadóbb rétegét a képi világa jelenti. A mű eredetileg rajzfilmsorozatként jelent meg, amely olyan népszerűvé vált, hogy a rajzfilmkészítőket könyvírásra is felkérték; a képi világ dominanciája azonban végigkíséri a teljes művet. Az irracionalitás világának kibontakozását a színek játéka is követi – minél jobban elmélyülünk egy-egy kalandban, annál tágabb színvilág tárul fel előttünk, mintha a színek fokozódásai teremtenék magukat a kalandokat. Még a kerettörténetben bemutatott szürke panelvilág is kiszínesül a mesekönyv végére, amit kitűnően érzékeltet a történetek előtt és után található kétoldalas belső borítórajz: a történetek megismerése előtt szürke-zöld színből álló, zárt ajtókat ábrázoló folyosóképet látunk, míg a szöveg lezárását követően az ajtók kitárulnak, és a folyosó megtelik élettel. A folyosó szürkeségét a személyes mikrotörténetek megismerése, a szomszédokkal kialakított kapcsolat tünteti el. Az illusztrációk szívesen élnek frappáns megoldásokkal: például Mimi és Liza találkozását egy ajtó két oldalának egyszerre történő ábrázolása mutatja be. A történeteket gazdagító, apró részleteket tovább görgető vagy az eseményeket kiegészítő illusztrációk a lányok hétköznapi életterét olykor mágikusabbnak ábrázolják a szövegnél – például a költöztető autóból kihulló tárgyak a valós méretüktől eltérő nagyságban, Liza szerinti hasznosságuk szemszögéből kerülnek ábrázolásra. Külön érdeme az illusztrációnak, hogy betüremkedik a szöveg világába, és egy-egy szót, érzelmet, gondolatot vizuálisan is ábrázol – a zsugorító-varázsige például töpörödő tipográfiával, lebegő írással kerül lejegyzésre. A vizualitás és érzékeltetés fontosságáról tanúskodik, hogy a lányok szimbólumaként két könyvjelző, egy sárga (szőke) és egy fekete is található a könyvben. A kétféle világ, a külső és belső látás párhuzamos jelenléte tehát minden ízében átjárja a művet.

     Mimi és Liza története a szlovák kortárs gyermekirodalomban óriási sikernek örvend. Úgy gondolom, a magyar befogadók körében is hasonló karrier vár a műre. Olvassuk a világ színességére nyitott szívvel!

 

Katarína Kerekesová, Katarína Moláková, Alexandra Salmela: Mimi&Liza, ill. Katarína Kerekesová, Boris Šima, Ivana Šebestová, ford. Polgár Anikó, Scolar, Budapest, 2016, 168 oldal, 2995 Ft.

 


Főoldal

2016. április 21.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Arany János szépirodalmi és esszépályázatPályázatot hirdet a Színházi Kritikusok CéheHét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és KönyvvásáronKönyvtárlat VII. – Játékos évad
Versek
Kiss Ottó: Állatok, erdő, bátorságFilip Tamás verseiFarkas Wellmann Éva parancsolat-verseiTurai Laura versei
Prózák
Autóink egészsége mindannyiunk érdekeHajós Eszter: Virágot gyógyítaniFerdinandy György: PortréfilmOravecz Imre: Ókontri
Kritikák
A csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túlHáta mögött délPárkapcsolati kórkép
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA