Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 

 Mimi_Liza.jpg

 

Petres Csizmadia Gabriella

 

Az együttlátás élménye

 

A kortárs gyerekirodalmi alkotások egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy a gyerekek hétköznapi világát nem kívánja idillikusan, letűnt harmonikus univerzumként ábrázolni, hanem nyíltan felvállalja és tematizálja azokat a jelenségeket, amikkel a 21. századi gyerekeknek szembe kell nézniük. A 20. század első felében, a pszichológiai diskurzusban született gyerekirodalmi alkotásokkal ellentétben napjainkban kiemelt szerephez jutnak a szocio tartalmú problémafelvetések, illetve előtérbe kerül a másság, a szabványtól való eltérés kérdésköre is.

     Mimi és Liza világa szintén eltér a klasszikus gyermekirodalomban megszokottól, hiszen a fantázia világában tett kalandok hátterében két csonka családban élő kislány barátságának történetét követhetjük nyomon. A csonka családban élés csupán háttérinformációként, a lányok közösen kialakított fantáziavilágán kívül álló minőségben szerepel a mesekönyvben; problematizálatlan és természetes tény számukra, hogy Liza édesanyjával, Mimi pedig édesapjával él kettesben. Ugyanúgy problematizálatlan jelenségként kezelik Mimi vakságát is – Mimi nem vágyakozik a látás elnyerése után (bemutatkozásakor így vall magáról: „A világot a kezeimmel és füleimmel látom“), Liza pedig magától értetődőnek tartja, hogy Mimi nem a látásával, hanem egyéb érzékszerveivel tájékozódik a világban. A mű nagy érdeme, hogy semmiféle sajnálkozó attitűdöt nem találunk a szövegben, a vakság nem hiányként, hanem többletként kerül ábrázolásra: míg Liza – elsősorban a látására hagyatkozva – folyamatosan veszélyes kalandokba bonyolódik, Mimi – érzékei kifinomultságának köszönhetően – mindig megoldást talál a problémákra. A vakság mögött ugyanis nem a sötétség birodalma húzódik, hanem egy alternatív és rendkívül gazdag, belső színektől pompázó világ.

     A mesekönyv kulcsmotívumaként szereplő sokszínűség, színekben pompázás a történet szintjénél is magasabb pozícióba kerül, hiszen egyrészt a lányok végtelen fantáziáját, a varázsvilág áradását fejezi ki, másrészt a barátság és szeretet erejét, a szürke hétköznapok megízesítését is szimbolizálja. A színesség nem csupán a bámulatosan részletgazdag illusztrációkat jellemzi, hanem a szöveg szürrealista képgazdagságát, dinamikus burjánzását is magába foglalja.

     A műben megjelenő két lány homo duplexként is felfogható, hiszen – hasonlóan N. Tóth Anikó Tükörkönyvében szereplő Anihoz és Inához – egymás inverz kiegészítői. Erről tanúskodik a kötetcím alatti felirat is: „Együtt látnak igazán.” A vak Mimi küllemét tekintve a színek hiányát testesíti meg: fekete-fehér ruhában jár, fehér arcú és fekete hajú. Liza külseje viszont maga a született harsányság, színes ruhát hord, nagy kék szeme és szőke haja van. A kislányok karaktere is kontrasztos, hiszen Mimi csendes, megfontolt, óvatos jellem, aki érzékenyen fülel a külvilág hangjaira, Liza viszont cserfes szájú, magabiztos, vakmerő lány, akit Mimi fokozatosan vezet be a külvilág több szempontú érzékelésének művészetébe. Ugyanakkor számos hasonlóság is megfigyelhető bennük: mindketten magányosan élnek az egyik szülőjükkel, barátra vágynak, mindkettejüknek áradóan színes, izgalmas fantáziája van, és feltétlenül elfogadják a másik személyiségét. A két kislány barátsága ezáltal a másság elfogadásának, értékként történő prezentálásának a példája, illetve az egymáshoz való alkalmazkodás története is, hiszen a barátnők történetről történetre idomulnak egymáshoz, fokozatosan tanulják el egymástól azokat a tulajdonságokat, amelyeknek a másik a mestere. A mesekönyv végére így jut némi magabiztossághoz a mimózalelkű Mimi, és így tanul meg a másik igényeire is odafigyelni az öntudatos Liza (a legszebb példa erre a vak-memóriajáték készítése, illetve a karácsonyi ajándékokról való lemondás Mimi vakvezető kutyájának érdekében).

     A mesekönyv a füzéres típusú meseregény műfajába sorolható, mivel hét önálló történetet tartalmaz. A kezdő és zárótörténet mintegy keretet képez a többi, szabadon variálható fejezetnek. A kezdő történetben megtudjuk, a közös panelházba költözéssel hogyan talál egymásra a két lány, a záró történetben pedig már – a szülők révén – sorsuk hosszabb távú összefonódásának lehetünk tanúi. Az egyes fejezetek is keretes szerkezettel rendelkeznek: mindegyik mese a lányok hétköznapi valóságából indul ki, ami a szürke, unalmas, ködös, esős nagyvárosi mindennapokat mutatja be, majd – valamilyen külső inger (látvány, dallam, zaj stb.) hatására – innen lépnek át a vadregényesen színes fantázia világába. A történetek érdekessége, hogy a lányok tudatában vannak az irracionális világba való átlépésük képtelenségével, a szöveg önreflexív módon többször is utal önnön mesevoltára (pl. az úszni nem tudó, aggódó Mimit azzal nyugtatja meg Liza, amikor az akváriumba készülnek alámerülni, hogy „a mesékben ez nem akadály”). A történetek további sajátossága, hogy a felnőttek világát csak a keretbe engedik belépni: a kiinduló helyzetben általában Mimi és Liza valamelyik lakóval ismerkedik meg, a zárószituáció pedig ismétlésszerűen mindig a lányok altatását tartalmazza, ahogy a szüleiknek beszámolnak aznapi kalandjaikról. A zárlatok érdekességei, hogy az átélt élményeket a lányok habitusukhoz igazítva, eltérő perspektívából mesélik újra, más-más fókuszokat kialakítva a kalandokban.

     Az irracionalitás világában zajló eseményekbe a felnőtteknek nincs beleszólásuk, hiszen azt a lányok fantáziája alakítja a pillanatnyi kedvük, hangulatuk szerint. Talán ez a legmarkánsabb sajátossága a beágyazott történeteknek: álomszerűen felépített, folyamatosan változó, mozgásban levő, képlékeny univerzumot hoznak létre (pl. az esernyőből pillanatok alatt csónak lesz, abból pedig hajó). Ezek a szürrealista világok hétköznapi dolgokból keletkeznek – a lányok belépnek a kockák, a krétapor, a ruhaanyagok, a növények, az akvárium, az emberi torok, az ajándékok világába, és szabadon formálják azokat. Mary Poppinshoz hasonlóan metaleptikus módon ki-be járnak ezekben a terekben, ahol Aliz Csodaországát idéző abszurd és kiszámíthatatlan szereplőkkel találják szembe magukat (ilyen pl. a neveletlen játékbohóc gonoszkodása és hirtelen megjavulása), sőt szabadon változtatják méretüket. Ezekben az univerzumokban rendkívül gyorsan zajlanak az események, mivel a varázsvilág elsősorban a látványból, érzéki hatásokból, hangulatközvetítésből táplálkozik. A szüzsé kevésbé kidolgozott, a megoldások is gyermekien egyszerűek, gyakran bocsánatkéréssel zárulnak. A belső történetek valaminek vagy valakinek a megmentéséről, tehát a jóság szolgálatáról szólnak, ahol a megoldáshoz Mimi kifinomult érzékenységére van szükség.      

     A történetek mindentudó elbeszélő segítségével bontakoznak ki, azonban a kezdő történet én-elbeszélővel dolgozik. A narráció szempontjából ez a fejezet a legérdekesebb, mert Mimi bemutatásán keresztül ismerjük meg a cselekmény reális terét, vagyis egy vak kislány leírásával tárul fel előttünk a városkép. A hétköznapi élettér a továbbiakban is gyakran a tapintás vagy hallás segítségével, csiklandó hópelyhekkel, éneklő esővel válik érzékelhetővé.

     A nyelvi megformálás sajátosságai közé tartozik a beszélő nevek használata, amely a gyermekek intencionalitásba, a valóságelemek kauzális rendjébe, a hétköznapi és mágikus világ összefüggésébe vetett hitét is tükrözik. A fordító, Polgár Anikó nyelvi leleményességét tükrözi, hogy több esetben az eredeti neveknél is gazdagabb jelentésű megoldásokat talál (pl. a forrásszövegben „Szürke” vezetéknevű házmesternét „Kormosnénak” nevezi, akiből az események hatására „Színes” helyett „Cifráné” lesz). A beszélő nevek a humor regiszterét is megpendítik (Lord Vírus, a torokbántó rocksztár; Vitamin Ügynök, a mentőhelikopteres hős). A humor a gyermeki látásmód, a játékosság iránti igény tükrözésében is felfedezhető (pl. Liza megkérdezi az ikervarrónőket, hogy a memóriajátékból jöttek-e), illetve a tematikai tabuk megjelenítése szintjén is tapasztalható (pl. Lord Vírus meztelen fenékkel távozik Dalos Melánia torkából). A humor azonban csak finoman, elszórtan mutatkozik a mesekönyvben, nem tolakszik előtérbe – sokkal dominánsabb a szövegben az alliterációk burjánzása, a hangutánzó és hangulatkeltő szavak gyakori használata.

     A mesekönyv legmegragadóbb rétegét a képi világa jelenti. A mű eredetileg rajzfilmsorozatként jelent meg, amely olyan népszerűvé vált, hogy a rajzfilmkészítőket könyvírásra is felkérték; a képi világ dominanciája azonban végigkíséri a teljes művet. Az irracionalitás világának kibontakozását a színek játéka is követi – minél jobban elmélyülünk egy-egy kalandban, annál tágabb színvilág tárul fel előttünk, mintha a színek fokozódásai teremtenék magukat a kalandokat. Még a kerettörténetben bemutatott szürke panelvilág is kiszínesül a mesekönyv végére, amit kitűnően érzékeltet a történetek előtt és után található kétoldalas belső borítórajz: a történetek megismerése előtt szürke-zöld színből álló, zárt ajtókat ábrázoló folyosóképet látunk, míg a szöveg lezárását követően az ajtók kitárulnak, és a folyosó megtelik élettel. A folyosó szürkeségét a személyes mikrotörténetek megismerése, a szomszédokkal kialakított kapcsolat tünteti el. Az illusztrációk szívesen élnek frappáns megoldásokkal: például Mimi és Liza találkozását egy ajtó két oldalának egyszerre történő ábrázolása mutatja be. A történeteket gazdagító, apró részleteket tovább görgető vagy az eseményeket kiegészítő illusztrációk a lányok hétköznapi életterét olykor mágikusabbnak ábrázolják a szövegnél – például a költöztető autóból kihulló tárgyak a valós méretüktől eltérő nagyságban, Liza szerinti hasznosságuk szemszögéből kerülnek ábrázolásra. Külön érdeme az illusztrációnak, hogy betüremkedik a szöveg világába, és egy-egy szót, érzelmet, gondolatot vizuálisan is ábrázol – a zsugorító-varázsige például töpörödő tipográfiával, lebegő írással kerül lejegyzésre. A vizualitás és érzékeltetés fontosságáról tanúskodik, hogy a lányok szimbólumaként két könyvjelző, egy sárga (szőke) és egy fekete is található a könyvben. A kétféle világ, a külső és belső látás párhuzamos jelenléte tehát minden ízében átjárja a művet.

     Mimi és Liza története a szlovák kortárs gyermekirodalomban óriási sikernek örvend. Úgy gondolom, a magyar befogadók körében is hasonló karrier vár a műre. Olvassuk a világ színességére nyitott szívvel!

 

Katarína Kerekesová, Katarína Moláková, Alexandra Salmela: Mimi&Liza, ill. Katarína Kerekesová, Boris Šima, Ivana Šebestová, ford. Polgár Anikó, Scolar, Budapest, 2016, 168 oldal, 2995 Ft.

 


Főoldal

2016. április 21.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png