Esszék, tanulmányok

 

gyerek4.jpg

 

Molnárné Aczél Eszter

 

Mindent a gyerekről?

 

GYEREK/KOR/KÉP – gyermek a magyar képzőművészetben[1]

 

Gyerek és múzeum

 

Manapság egy múzeum nem nevezheti magát korszerűnek, ha nem tervez gyerekprogramokat, nem tekinti potenciális látogatóinak a gyermekeket. Külön gyerekeknek szánt múzeumot már a 19. század legvégén létrehoztak az Egyesült Államokban, a Brooklyn Children’s Museum-ot, majd a 20. század első felében számos további, ennek a célközönségnek szánt, hasonló intézményt hoztak létre az USA-ban. Mára több mint kétszázra tehetjük a számukat csak az Egyesült Államokban. Innen terjedt el a világban a gyerekmúzeum koncepciója, 1978-ban Brüsszelben, majd az 1990-es években Angliában is megnyitották kapuikat az első gyerekmúzeumok. Hozzánk legközelebb, Ausztriában található a ZOOM Kindermuseum Bécsben, amely szintén az 1990-es években nyitotta meg kapuját, s mára korosztályonként meghatározott egységekben várja az aktív felfedezésre nyitott gyermekeket már nyolchónapos kortól. Magyarországon 2012 óta várja a látogatókat az első gyerekmúzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum Mesemúzeuma, mely koncepciójában és működésében teljesen azt a múzeumi formát nyújtja, amilyennek egy gyermekmúzeumnak „lennie kell”: óvodán, iskolán kívül, játékos tanulás helyszínei, melyek kifejezetten a gyermekek számára kitalált, aktív tapintható, játékra ösztönző installációkkal vannak berendezve.[2] Itt is alapvetően csoportos foglalkozásra várjuk a gyermeket, de meghatározott időben egyénileg is fel tudjuk keresni. A Magyar Múzeumokban, a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület on-line magazinjában 2016. július közepe óta blogolnak „Kiss Múzeum” néven, az első néprajzi gyermekmúzeum tervezői. Nagyon várjuk a megvalósulást![3]

 

gyerek1.jpg

 

Léteznek persze a Gyerekkor Múzeumai is a világban. Nagy-Britannia legrégebbi gyerekkortörténeti múzeuma 1955-ben Edinburgh-ban nyílt meg, de az 1970-es években Londonban és Derbyshire-ben is nyitottak gyerekkortörténeti múzeumokat[4], s a Victoria and Albert Museum is rendelkezik egy Gyerekkor Múzeum egységgel, amelyben „childhod objects”-et, játékokat, gyerekkor-történeti rekvizitumokat mutatnak be.[5] A 1990-es években egyre nagyobb számban szenteltek kiállítási tematikát a gyerekkornak. 2017-ben pedig Cape Townban nyílik Afrika első olyan interaktív múzeuma, amelyet a gyermekségnek szentelnek.[6]

A hazai múzeumi világban a játéktörténet van önálló múzeummal jelen a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeummal[7] , de a nagy országos múzeumok is rendelkeznek jelentős játékgyűjteménnyel, ahogy a Budapesti Történeti Múzeum is rendezett az elmúlt harminc évben többször is játéktörténeti kiállítást saját és más hazai múzeumok gyűjteményeiből válogatva.[8] 2016-ban pedig az Óbudai Múzeum Játék a városban címmel az első állandó játéktörténeti kiállítást nyitotta meg Budapesten, amelyben az 1990 előtti polgári játékokat kívánja a látogatóknak bemutatni.[9] Habár a játéktörténet egyes vélemények szerint egyáltalán nem „mesél” a gyerekekről, sokkal inkább a felnőttekről, a felnőttek gyerekekről szóló gondolkodásáról tudósít.[10]

Mindemellett még a gyerekek alkotta művek számára is léteznek ma már múzeumok, mint pl. az Oslói Nemzetközi Gyermekművészeti Múzeum.[11] Hazánkban is többször rendeztek nagyszabású gyermekművészeti kiállítást[12], vagy a Budapesti Történeti Múzeum is, a mai napig helyet ad a Város és Faluvédők Szövetsége szervezésében immáron 26 éve elindított, évente megrendezett rajzpályázatához kötődő, 10 és 18 év közötti gyerekek alkotta művekből rendezett kiállításnak.[13]

 

GYEREK/KOR/KÉP

 

Jelen esetben azonban, a fenti szójátékkal címzett kiállítás esetén a négy kurátor: Révész Emese művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, Rum Attila művészettörténész, Tészabó Júlia művészettörténész, gyerekkortörténész, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar tanára, valamint jómagam a korábban felsoroltaktól eltérő, gyerekekhez kötődő, gyerekekről, gyerekségről szóló, interaktív, a látogatót bevonó, képzőművészeti kiállítás létrehozására törekedtünk.

Egy olyan világban, amikor a fiatalok, de valójában mindenki naponta jelentős számú képi információval, sokszor akár mozgókép formájában, szembesül, nehezen kel versenyre a múzeum a rendkívül gyorsan változó és gyors visszajelzést adó, színes ingerekkel szemben egy statikus vizuális rendszerben működő kiállítással.

A tárlat kurátoraival mi mégis egy olyan koncepciót szerettünk volna megvalósítani, mely egyrészt feltérképezi a magyar művészetben a gyerekeket megjelenítő képanyag jelentős részét, másrészt áttekintést nyújt arról a „tükörképről”, amit a képzőművészet a gyerekekről történő gondolkodásból megmutat. Ennek nincs hagyománya hazánkban, a hazai kiállítások sorában először és utoljára 1940-ben, a Műcsarnokban megrendezett tematikus tárlatok sorában (akt, arckép, nők, stb.) került megrendezésre egy ilyen válogatás.[14] A nemzetközi múzeumi világban az elmúlt 40 évben számos olyan kiállítás született, mely valamilyen formában a gyermekségről, vagy a gyermekekről szólt, ilyen volt pl. a New Yorki Museum of Modern Art 2012-ben rendezett, a gyerekeknek szánt design 20. századi történetét bemutató nagyszabású kiállítása is[15], vagy a párizsi Muséee Mamottan Monet kiállítása a gyermekről a művészetben.16[16] Amíg a párizsi kiállítás egy alapvetően áttekintő anyagot mutatott be a hagyományosan az impresszionistákat bemutató kis múzeum, párizsi villa épületében, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában valami olyasmire törekedtünk, ami tematikusan mesél a gyerekkorképekről és minden korosztály számára tartalmaz felfedezésre váró elemeket.

Alapvetően a látogatókból szerettünk volna kiindulni, olyan gondolatok alapján, amelyeket Thomas Schlesser designer a kiállításlátogató néző lehetséges attitűdjeinek az összefoglalásában fogalmazott meg. Szerinte ötféle szemléletmódban ragadhatjuk meg a műalkotások szemlélésének tevékenységét: egyrészt a „szemlélődő tekintetben”, amikor a látogató a látvány szerezte örömöt, a nézés intellektuális gyönyörét keresi. Másrészt abban, aki mindig az alkotót próbálja beazonosítani, aki a vizuális emlékezetét „tornáztatja”, egyfajta stíluskritika alapján próbálja meghatározni, majd magát ellenőrizni egy kiállítás megtekintése során. A harmadikféle szemlélő egyfajta „üzenetet” keres az alkotásokban, aki szeretné ésszel felfoghatóan megfogalmazni azt, amit a mű szemlélése során érzékelünk. Erre többféle mód lehetséges, hiszen az alkotás szólhat a művészetről, filozófiai tartalmakról, vagy egy adott korszakról, vagy a mű témájáról és számos más rétegről. Mindebben természetesen szerepet játszik a néző aktív szerepe, aki szociokulturális közegéből fakadóan tudja értelmezni a művet, de az intuíció révén is közel kerülhet egy alkotáshoz. Schlesser megkülönbözteti még

az „ikonografikus” szemlélőt is, aki az egyes művek közötti formai hasonlóságokat és eltéréseket vizsgálja. Az utolsó szemlélődő típust abban látja, aki „értékhierarchia mentén” fedezi fel a művek vizsgálata során az alkotásokat. Ez a szemlélet a hagyományos művészettörténészi szemlélet is, mely kvalitás vagy tartalmi kérdések alapján határozta meg vizsgálata tárgyának fontosságát.[17]

Így történhetett az, hogy a hazai művészettörténet tudománya a gyerekeket bemutató ábrázolások sorát az édes, bájos művek érdektelen sorába helyezte, s elenyésző kivételek mellett kevesen foglalkoztak a kérdéssel.[18] Kiállításunk szándéka ennek a hallgatásnak a megtörése és kérdések feltevése a gyerekeket ábrázoló műalkotások témákra bontott megmutatásával.

A kiállítás kilenc egységbe foglalja a bemutatott műalkotásokat. A termek során a szivárvány színei mentén haladunk végig, ahogy a mesevilágban is a szivárványon juthatunk át egy másik birodalomba, jelen esetben a gyerekek világába. Az egyes terekben az elmúlt 200 év eltérő korú műalkotásai kerültek egymás mellé sokszor egészen különböző korú műveket ütköztetve, megmutatva köztük a tartalmi vagy vizuális összefüggéseket, vagy a szemléletmódból fakadó különbségek feszültségét.

A tárlaton végig több rétegben, a látogató igényeitől függően szabadon választható mennyiségben helyeztük el az információt. Egyrészt, rögtön a bejáratnál aktivitásra szólítjuk fel az érkezőt, a bevezető szöveg mentén, a falakon tükörcsempék sorakoznak, és a látogatók annak a felszólításnak tehetnek eleget, hogy rajzolják le önmagukat. A kiállítás első egy hónapja után itt újra kellett festeni a falakat, annyira lelkesen aktivizálódtak a látogatók, és telerajzolták a felületeket. Talán érzékelhetik evvel rögtön az elején, hogy szándékunk szerint valójában ők a főszereplők. A kiállításban végig meg-megjelennek különböző, a témákhoz kapcsolódó aktivitások, melyekkel egyrészt a tapintási, alkotási vágy kielégíthető, másrészt egy-egy résztémakör bizonyos szempontból elmélyíthető. Ilyen például a „Család” teremben elhelyezett pecsételő, melynek öreg férfi és nő-, gyerek- és felnőtt figuráival a látogatók összeszedhetik családjuk tagjainak sorát, a családfát és különböző családképeket felsorakozatott terem képei között. Emellett rögtön az elejétől, sőt, már a kiállítás bejáratához vezető terekben megjelenik annak a két, e kiállításra Dániel András gyerekkönyvíró és illusztrátor teremtette lénynek a képe, akik se nem emberek, se nem igazi állatok, hanem sokkal inkább „manó és bádogcica”, akik végigjárták a kiállítást, s egy-egy kép annyira megtetszett nekik, hogy valamilyen cselekedettel reagáltak rájuk. Ráadásul e két meselény mindig legalul, a falak aljában jelenik meg, a legkisebbek magasságában. Így történhetett meg, hogy a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményéből a kiállításra érkezett Jakobey Károly rendkívüli finomságú, 1855 körüli akvarellje alatt, amelyen a festő egy gyermekmodellel, ábrázolás közben látható, a „manó” a „bádogcica” oldalára virágokat fest, vagy a „Szabályozás, nevelés” terében a „manó” a fenyítés elől a „bádogcica” mögé bújik, hátha nem veszik észre, stb.

A kiállítás a „Kezdetek: Madonna” egységtől a „Család” témáján keresztül érkezik el a „Fiú/lány” tematikus részéhez. A Kezdetek egységben a gyermek megjelenését mind a hazai festészet képein és az ember életében szerettük volna megragadni. Így egyrészt bemutatásra kerül az a vizuális folyamat, ahogy a Szűz Mária és gyermek Jézust ábrázoló képtípusból (pl. Szamossy Elek munkája a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményéből) kibontakozik az anya gyermekével polgári ábrázolása, de bemutatjuk a gyermek érkezése fölött érzett öröm vizuális megfogalmazását is az 1900 körüli művészet két eltérő stílusú munkájában: Körösfői Kriesch Aladár: Boldogság című művével a Gödöllői Városi Múzeum gyűjteményéből és Knopp Imre ritkábban bemutatott, Fiatal anya című képével a Magyar Nemzeti Galériából. A szintén az MNG gyűjteményében érkezett, Laborcz Ferenc 1940-es évekbeli kisbronzaiban szintén felfedezhetjük a művész gyermeklétezésében lelt örömét, s így ebben az egységben rögtön megjelenik a kiállításnak egy nagyon fontos mellékszála, a hazai művészek saját gyermekeikről alkotott legszebb alkotásai: Bernáth Aurél grafikáján szorosan öleli magához a csecsemő Máriát, Marilit, akivel egy későbbi teremben már nagylánykorában szembesülhetünk egy magángyűjteményi, tükrös önarcképben.

A „Család” ábrázolások sorában gyönyörűen követhető az ábrázolt családok tagjai között megjelenő viszonyok őszinteségét vagy bizonytalanságát, vagy akár kifejezésének lehetetlensége. Ebben a teremben jelenik meg az a jelentős eltérés először, ami a későbbiekben sokszor egészen konkrétan megragadhatóvá válik, hogy mennyivel problémaérzékenyebben, mennyivel inkább a gyermek szemszögéből igyekszik megragadni a gyerekséget a kortárs művészet a korábbi korok idealizáló, a felnőttek saját képére formáló ábrázolásokkal szemben. Amíg a Wéber család idealizált csoportportréján minden családtag a szerepének megfelelő aktivitás közben jelenik meg, vagy Gáspár Anni családképén a szép ruhában a pesti Duna-korzón pihen meg az 1950-es évek ideális családja gyermekével, addig Molnár Ágnes Éva videóin a hagyományos családkép széttörik, megbomlik, s Hitka Viktória művészkönyvében a válás vizualizálódik.

A „Fiú/lány” egységben talán a leginkább hagyományosnak, a cím alapján a látogatókban leginkább felmerülő gyerekportrék sorakoznak, sokszor olyan ruhában vagy frizurával, melyek a mai szemlélőt megtéveszthetik, és még a gyermek nemében is bizonytalankodik, amíg el nem olvassa a tárgyfeliratot. Ebben az egységben szembesülhetünk azzal a nagylánnyal, akivé az első teremben szorosan ölelt csecsemő fejlődött Bernáth Aurél apai szeretete mellett, de ebben a teremben nézheti meg ismét önmagát is a látogató a gyerekek képmása között, akár a képekről lemásolt kartonruhákat viselve, torzító vagy valós képet mutató tükrökben.

Itt jelennek meg a kiállításban először azok a 19. század első feléből származó művek, melyeken a gyermek saját világában, vagy neki valónak tartott, rá jellemző eszközökkel került megörökítésre, s nem a korábbi korokra jellemző kisméretű felnőttként.

A 19. században a gyermek három erőforrást is megtestesített: demográfiai tőkét, generációk folytatásának biztosítékát és gazdasági tőkét, amely alkalmazkodni tud a változó világhoz.

A 18. század második felében születtek meg az első olyan demográfiai vizsgálatok, majd az orvostudomány fejlődése, melynek eredményeként pl. ekkor jelenik meg Európában a megelőző oltás gyakorlata, Napóleon is támogatta ezt a fajta orvosi védekezést, habár Franciaországban csak 1902-ben vezették be a kötelező védőoltásokat, hazánkban pedig 1938-tól. Ekkoriban jönnek létre az első gyermekkórházak, ekkor kezdik el a gyermekeket tudományosan vizsgálni. A gyerekhalandóság csökkentése érdekében több intézkedést is hoztak Európa szerte, és egyre előtérbe került a kisgyermek gondozásában betöltendő anyai szerep is. Ekkoriban kezdik el a gyermeket tudatosan, tudományosan vizsgálni. Albertine Adrienne Necker de Saussure (1766–1841) svájci írónő és pedagógus, aki korán fellépett a nők oktatása érdekében is, barátnőitől azt kérte, hogy jegyezzék föl kisgyermekeik „apró tevékenységeit” és küldjék el neki. Elkezdik a legkisebb tevékenységeiket is rögzíteni.[19] Ebben az időszakban a gyermek anyai táplálása még nem volt általánosan elterjedt, de számos olyan szoptatás-ábrázolás született, mely az anyát gyermeke táplálásának örömforrásaként volt hivatott terjeszteni, propagálni.

 

gyerek2.jpg

 

A gyerekek ruházata is egyre kényelmesebbé válik a 19. század első felétől, John Locke, angol polgári filozófus és a rousseau-i pedagógiai elveknek köszönhetően. A klasszikus viselet inspirálta a divatot is, a kisfiúk elkezdtek bő zubbonyt hordani, a lányok ingruhácskát övvel átkötve.[20] Jól példázza ezeket a viseleteket a kiállításban Borsos József Kisfiú ábrázolása a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteményéből, melyen a kisfiú kék, vállán megkötött, derekán fekete, fényes övvel összefogott, ujjatlan köpenyfélét visel, kezében szablya, fején Kossuth-kalap kokárdával. Ha még azt is tudjuk, hogy kép 1848-ra datált, a viselet utalása sem kétséges az 1848-as forradalomra vonatkozólag. Habár ez a kép inkább a felnőttek fegyvereivel játszó, gazdag család gyermekét mutatja, a kor nemzetközi festészetében sokkal nyersebben is megjelenik a gyerekkatona, aki a felnőttek forradalmában aktívan részt vett. Ahogy 1956 egyes fiatal mártírjai, ha valamivel idősebben is, de ugyanevvel a hévvel vehettek részt a harcokban, mint egy évszázaddal korábbi társaik.

Ebben az időben még a gyerekeknek nem volt saját szobájuk, illetve a lányok hamarabb rendelkeztek saját szobával, mint a fiúk, a család magánéletében betöltött szerepük miatt. A század második felében kedveltté váltak a gyermek fürdetése és öltöztetésének ábrázolása[21], a magyarországi anyagban e tárlaton csak a 20. század derekáról Laborcz Ferenc kisplasztikái között láthatunk érzékeny anya és gyermeke fürdését bemutató ábrázolásokat.

A tárlaton, a gyerekportrék sorában megjelenik a 20. század magyar festői közül például Ferenczy Károly fiairól, Béniről és Valérról egy-egy kép, de Szőnyi István is jelen van, ahogy a kiállítás címadó képe is az ő műve, anyát és gyermekét egymást szorosan tartó ábrázolásával 1935 körülről.

A „Szabályozás és nevelés” egységében egyértelmű szembenállás a közoktatás bevezetését követő időszak magyarázó, idealizáló iskolai képanyaga és a kortárs művészet őszintesége között. Födő Gábor Mikor lesz már vége? című, egy iskolapad felső lemezébe karcolt, grafikai alkotása rendszeresen idézi fel a kiállításba látogató iskolások vagy felnőttek számára azt az érzést, amikor a tanórán csak az idő folyamának gyorsabb haladásában reménykedik az unatkozó tanuló.

A kiállítás egy intim szeglete a „Játék” teréből nyílva, az „Egészlet szigete” címmel a Gödöllői Iskola, Nagy Sándor és Kriesch Laura, Undi Mariska, Mihály Rezső munkáit mutatja be Csók István Züzü-sorozata mellett, mely az egyetlen olyan hazai összefüggő képsorozat, melyen a gyermek csecsemőkorától a nagylánnyá válásig követhetjük végig a legjelentősebb eseményeket a gyermek életében.

A „Játék” terében népszerű Margitay Tihamér festette olvasó suhancok mellett kiválóan fér meg a Nemmivoltunk! csoportosulás Csibész pisztolya, mely egy fiktív játékgyár köpőcsöves pisztolya, és Hecker Péter ufómaszkos, bicikliző kisfiúja a Ludwig Múzeum gyűjteményéből, melyek fölött Waliczky Tamás A kert c ímű videója szinte a tökéletes megtestesítője a gyerekközpontúságnak, a gyermek szemszögéből kiinduló ábrázolásnak: azt próbálja megragadni, hogy a járni éppen megtanult gyermek hogyan érzékeli maga körül a világot.

 

gyerek3.jpg

 

A kiállítás talán egyik legnehezebb egysége a gyermekek kiszolgáltatottságának kérdését járja körül, mely témakörön belül megjelenik a szegénység, a gyerekmunka, a háború és a gyermekhalál témája.

A tervezés során egyértelmű volt már a számunkra, hogy nem lehet kiállítást rendezni a gyermekek ábrázolásáról anélkül, hogy megragadnánk azt a jelentős képanyagot, mely a gyermekek nehézségeit, fájdalmát fogalmazza meg. A háború, a politikai döntések sújtotta gyermek ábrázolása már a történeti festészetben is kedvelt volt, melyek során a hősisen viselkedő gyermek megtestesülését is láthatjuk. Ilyen pl. Zrínyi Ilona ábrázolása gyermekeivel Munkács várában Madarász Viktortól. Az első világháború idején szuggesztíven fogalmazza meg a menekülő anya és kisgyermeke drámai ábrázolását Rudnay Gyula, s a kortárs művészet is meg-megidézi a második világháború sorscsapásait pl. Esterházy Marcell vagy Kállai András munkáiban. A háború sújtotta, menekülő gyermekek megörökítése a fotón már a huszadik század közepe óta rendszeresen megjelenik, hiszen Reisman Mariann szociofotóin a Magyarországra menekített görög gyermekek jelennek meg, Ata Kandó munkáin pedig a Magyarországról 1956-ban elmenekült gyerekek életéről láthatunk felvételeket a Kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumnak köszönhetőn a kiállításban szereplő digitális képkeret képsorán.

A szegénység szemlélete jelentősen más forrásból táplálkozott a 19. század első felében, mint a 20. század közepétől. A szegénységet nemesen tűrő, a jótékony gazdag alamizsnáját hálásan elfogadó szegény gyermek alakja mellett megjelent a munkájában tudatosan megjelenő gyermek képe is, akinek szuggesztív ábrázolásai Horváth M. Judit és Stalter György 1990-es években készült szociofotóin mutatkoznak meg talán a legerősebben. A kiállítás ezen egysége érinti a szülő, gyermeke halála fölött érzett fájdalmát is, mely megtestesülhetett egy arisztokrata család gyermekét díszpólyában ravatalon bemutatott ábrázolásban, vagy a fájdalmasan üres bölcső mellett zokogó asszony megjelenítésében, mint. pl. Barta Ernő munkáján a Magyar Nemzeti Galériából. A születésszabályozás kora előtt a gyerekek halálozása felett érzett bánatot kevéssé tartotta jelentősnek a gyerekkorkutatás, tekintve a folyamatos gyász lehetőségét, pedig Zrínyi Miklóstól is fennmaradt egy elégia, elsőszülött gyermeke, Izsák halála felett érzett fájdalma megfogalmazásaként.[22]

A kiállítás záró egységében eljutunk a felnőttkorig – a gyerekségre már nosztalgiával visszatekintő művek lila falon és mellett kelnek életre a néző szemében, s próbálják megidézni az emlékezet lila köde néhol jótékony hatását. Ugyanitt színes plexiken keresztül is nézhetjük a világot és a képeket, kipróbáljuk, milyen is úgy szemlélődni, hogy rózsaszínben látjuk a világot s a teremben sorakozó lényegében összes, főként 1945 után alkotást.

A Budapesti Történeti Múzeum kiállítása gyerekekről szól, és jelentős szegmenseket mutat be róluk a képzőművészet szűrőjén keresztül. Ezek a műtárgyak felnőttek alkotta, felnőtteknek készült alkotások, melyeket felnőtt és gyerek – számos magunkra vonatkozó kérdés megvitatása során – örömmel szemlélhet. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!



[1] Időszaki kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. 2016. október 12 – 2017. február 19.

[2] www.mesemuzeum.hu

[3] http://magyarmuzeumok.hu/blog/cikk/214

[4] A legtöbb gyerekkortörténetinek nevezett múzeum Nagy Britanniában létezik, más országokban kevéssé van jelen ilyen tematikus múzeum. In.: Roberts, Sharon: Minor Concerns: representation of Children and childhood in British museums, 5. o., www2.le.ac.uk

[5] www.vam.ac.uk

[6] www.museumofchildhood.org.za

[7] szorakatenusz.hu

[8] Ecc, pecc, újra bejöhetsz. Játéktörténeti kiállítás, BTM Kiscelli Múzeum 1987–1988; Babaház kiállítás, BTM Kiscelli Múzeum, 1995; Játszani jó! – Történelmi barangolás a játékok birodalmában, a Magyar Nemzeti Múzeummal és a szegedi Móra Ferenc Múzeummal közösen, 2003–2004.

[9] www.obudaimuzeum.hu

[10] 10 Roberts, Sharon: Minor Concerns: representation of Children and childhood in British museums, www2.le.ac.uk, 14. o.

[11] www.barnekunst.hu

[12] Dr. Tészabó Júlia: Az 1914-es gyermekművészeti Kiállítás és utóélete, 2014. konferencia előadás

[13] vfsz.shp.hu

[14] Révész Emese: A felfedezésre váró másik, 14. o.

[15] 15 Kinchin, Julian and O’Connor, Aidan: Century of the Child: Growing by Design, 1900–2000, New York, 2012.

[16] Gélis, Jacques: L’art et l’enfant, chefs-d’oeuvre de la peinture francaise, Musée Marmottan Monet, Paris, 2016.

[17] Schlesser, Thomas: Quelle est la nature de notre regard? In: Carambolages, Grand Palais Galeries nationales, Beaux Arts Éditions, 2016, 8–13.

[18] Révész i.m., u.o.

[19] Gélis, Jacques: L’art et l’enfant, chefs-d’oeuvre de la peinture francaise, Musée Marmottan Monet, Paris, 2016, 109. o.

[20] F. Dózsa, Katalin: Megbámulni és megbámultatni, L’Harmattan Kiadó, 2014, 221. o.

[21] Gélis, Jacque, 108. o.

[22] http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2015-3/merenyi-metzger.pdf, köszönet Thuróczy Gergelynek az információért.

 

Megjelent a Bárka 2017/1-es számában.


Főoldal

2017. február 01.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Csontos János verseiZalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjei
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
„Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálAz apokalipszis táncosai
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA