Bíró-Balogh Tamás
A főjegyző és a pinaszőr
Ebben a nem mai történetben, amely nyolcvan évesnél is öregebb, egy olyan főjegyzőről lesz szó, aki szenvedélyesen érdeklődött a dolgok iránt. Nem átallott például olvasni se, nevét mégsem tapintatból hallgatom el, hanem mert nem tudom. A pajzán kis mese másik hőse egy nyomdász, akinek neve mára fogalommá vált: ő Kner Izidor, aki 1882-ben alapította meg nyomdáját Gyomán, és - ezt kevesebben tudják róla - íróként maga is több kötetet publikált.
Az egész Kner-család életének és munkásságának egyik legjobb ismerője, Erdész Ádám írta az Egy igazi alapító című, az Emberek és folyamatok a történelemben kötetében (2003) található dolgozatában, hogy „a több forrásból táplálkozó ismeretségnek, a vásárlók iránti lojalitásnak, az előzékeny üzleti lépéseinek, nem utolsósorban jó humorának köszönhetően Kner Izidor elérte azt, hogy legfontosabb megrendelői, a községi jegyzők közeli ismerősnek, megbízható, szívességekre kész munkatársnak tekintsék, még akkor is, ha személyesen soha nem találkoztak vele". Mindez nyilvánvalóan a főjegyzőkre is igaz. Legalábbis ezt tanúsítja az alábbi levél, amely pár évvel ezelőtt egy árverésen cserélt gazdát:
Kedves Főjegyző Úr!
Kis könyvemből nincsen egyetlen kéziratként őrzött példányomnál több, de ki fogom adni lényegesen bővítve tíz példányban s abból egyet juttatok Tekintetességednek.
A genfi egyezmény fegyházzal bünteti az ily szellemi termékek terjesztését, de ily csekély példányszámot, mint privát augbabet, megtűr.
Néhai nagy tragikánk úgy követelt egyet a régiből, hogy: „Kner, maga az én erkölcsömet ne féltse, hanem most már dedikálva várom a kis Pajzánt."
A jelige így szólt:
„Pinán a szőrnek az a gondviselésszerű hivatása, hogy ne lehessen illetéktelen ujjlenyomatot venni róla."
Szíves üdvözlettel:
Kner
Gyoma, 1932. okt. 8.
A humort nem illik magyarázni. Egy irodalomtörténeti dokumentumot azonban nemcsak lehet, de kell is.
Az autográf aláírású, Geiger Richárd rajzával illusztrált papírra gépelt levélből kitűnik, hogy benne Kner Izidor válaszol a főjegyzőnek. Mivel azonban sem a főjegyző sorai, sem Kner levelének borítékja nem ismeretes, nem tudjuk, pontosan melyik város közigazgatási vezetője kereste meg olvasmányért Knert. Merthogy erről van szó, ez Kner válaszából egyértelműen kiderül: a főjegyző 1932-ben példányt kért az 1919-ben megjelent Kner Izidor pajzán aforizmái című kis kötetből.
Ezt a „kis Pajzánt" - Kner önironikus visszaemlékezése szerint - részben a román megszállás következtében jelentős részben elvesztett vevőkör miatt nyakába szakadt, „a meg nem szokott, kényszerű tétlenség" szülte. A nyomda fennállásának 50. évfordulójára kiadott Félévszázad mesgyéjén című kötet (1932) Múzsanyaggatás fejezetében így ír erről: „Jobb dolog híján, sok esztendő elteltével, újra a betűszekrény mellé álltam és hét nyomtatott ívre való, részben régi és átdolgozott, részben csak úgy kézirat nélkül, fejből, egyenesen a sorzóba szedett szöveggel megjelentettem »Kner Izidor Pajzán Aforizmái« című borsos tartalmú kötetemet. Címe dacára nem erotikum, sem pornográfia. De ha ki tudja az olvasó hámozni, ennek a lehetősége sincs kizárva. Korlátolt példányszámban jelent meg és a szomorú időkre való tekintetből nem került forgalomba. A királyi ügyészség annak idején megkapta a kötelespéldányt és nem kifogásolta." A visszaemlékezésben is rögzített alapelv - az értelmezés szabad - állt a kis könyv elején mottóként is: „Frivolitást ne keress szóban, írásban, vagy képben, hanem a megértésben." A kötet több kötésváltozatban is megjelent, de nem túl nagy példányszámban; azt nem tudni, hogy „a kis Pajzánt" reklamáló tragika végül is hozzájutott-e vágyának tárgyához, de a főjegyző úr biztosan nem.
Kner Izidornak kedves szokása volt, hogy egy-egy aforizma beírásával dedikálta könyveit. A Kner Izidor aforizmái nagy sikerű kötetét is rendre így ajánlotta. Ismeretes olyan példány, amelyben saját művének jellegét szövegezte meg: „Az aforizmás könyv annyival különb minden más olvasmánynál, hogy az ember lecsaphatja minden második-harmadik soránál". Más ajánlásokban - az előzővel összefüggésben - az aforizmaíró attitűdjét fogalmazta meg: „Saját lelkivilágát nemesiti, ki más gyarlóságát elnéző, derüs szemszögből nézi", olvasható egyszer a nyilvánvalóan ars poeticaként (is) írt bölcsesség, máskor pedig, az országosan ismert bibliofil „literátus főkapitány", Szalay József példányába ez került: „Kit embertársa mosolyra fakaszt, az háláját e mosollyal le is rótta. Kinek elevenére tapint, az holtig emlékében tartja." Bár mindig általános igazságokat fogalmazott meg, mindig személyre is szabta a beírt bon mot-kat. Egy magas rangú hölgynek, „Dr. Fábry Sándorné őméltóságának" például ekképp dedikálta könyvét: „Az a nő, ki nem érzi magát e könyvecske szapora gáncsai egyike által sem találva, az Úr jobbján páholyülésre méltó a hetedik mennyországban."
Nem véletlen tehát, hogy a főjegyző úrnak írt levélben idézett „néhai nagy tragikánk" állítólagos követelése is igen frivolra és aforisztikusra sikerült.
A pajzán aforizmák lényegesen bővített újabb kiadása még abban az évben megjelent. Igaz, nem tíz példányban, hanem ezerben, így még inkább biztosra vehető, hogy az érdeklődő főjegyző úr kapott Knertől belőle. Az Aforizmák a nemet nem mondó nemről című 103 lapos kis kötet ma már szintén árverések becses darabja. Ennek elején is egy aforizma áll mottóul: „A mai hajadonokat nem hozná Páris almája zavarba. Megosztozkodnának szép egymásutánban rajta."
Kner nyomtatott mottója tehát korántsem volt olyan vaskos, mint a levélében idézett „jelige". Azt persze nem lehet tudni, hogy a főjegyzőnek küldött példányba saját kezűleg mit írt bele.
