„most kölcsönvett bátorsággal / fogják meg a fegyvert / gyilkolnak testvért és rokont / srácok akik bénult nyelvvel / keresik anyjuk tegnapi / dajkahangjait” – Péter Erika versei. 

„világosság alkonya nyúlik ki az / éjszaka a habok között / még egyszer utoljára / fölfénylik a másik test / mint egy rózsaszín mentőbója” – Murányi Zita versei a Bárkából. 

„vége van, ezt mondogatom hetek óta. volt egy / másik élet, hol nem voltál te is, mikor még reméltél. / most miféle eszmét kísérsz naponta, kit érdekel, / miképpen gyűlölsz, míg halálosan szeretsz...

„régészek gondosságával ragasztgattuk / a széthullott cserépdarabokat / régi kedves ajándék legföljebb / hasonlítottak a régi tárgyakra / elszivárgott belőlük lassan akár az idő / a kávé nyomot hagyva...

„Ketten ülünk – és bámulom. / Fűszeres, finom, délolasz. / Lehetnék az, akire várt, tudom;  / De az én falvam szikár még, dúlt, kopasz.” Farkas Kornél versei. 

„Uram, tudhattad volna, / hogy tudhattam volna, / hogy Uram.” Halmai Tamás Iancu Laura-paródiája. 

„és csakugyan a zsebembe’ / félig anyám félig apám / és egészében Isten műve / befele varrt hazám” – Iancu Laura verse.

„de hiszen én is mindig a jó oldalt keresem csak / mint ahogy te is sajnos a rádió ostromakor bent voltál / mint sorkatona és én csak remélem hogy nem lőttél ki / de igazából csak azért remélem mert...

„Kialszanak a kósza csillagok, / a napsugár az égen fölragyog, / és akkor is és ott is nélküled, / magányom összezúzott kék üveg.” Nagy Mihály Tibor utolsó versei a Bárkából.