Stankovics Marianna
Moralitás
Új helyre ment a lélek,
mert fázott nagyon.
Ha lélekbordélyban élek,
meleg lesz hátam, karom.
A vére hullt,
folyt a mocskos lepedőre:
„A magány jobb volt,
a magányt akarom!”
Az üres tükör nézte:
„Nos, hogy tetszik az alakom?”
Nékó naplója
Újra írok héber betűkkel
most hogy az emlékezet végpillérein
kifizetetlen adósság lett egy sirály teste
megszámoltam a fedélzetre felhordott városokat
nem tudott róluk senki
Nékó naplóját elhozta a núbiai
keresetlen szegélyű most az égbolt
újra kifutunk alabástrom vizeken
Gibraltár árnyékában
Főnevek
tenger
Az idő
virággá bomlik
a tenger őrült rothadásszagában.
kert
a kert üres ég
egy zárt szem fogságába törve
a fordított kép úgyis megbotlik elesik
mindegy hogy ágakban vagy gyökerekben
gnózis
elfelejtettem a világot
mert kiakasztottam
a falra keretben
mindkettőt
magába szívta a vakolat
Ima
Istenem, úgy megfáradtam,
rejts el kék kabátod bársonyzsebében,
ne csomagolj a vigasztalanba,
ringass kicsit a határtalanba,
fürdess a szelídség öbleiben.
Soha nem a teremtéssel,
mindig az első bűnnel kezdődik az idő,
s ahogy a lét fájdalma növekszik,
a szülés kínja-gyönyöre egyre nő.
Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.
