Acsai Roland
Két üveggyöngy
Johanna ma sírt először,
mármint igazi könnyekkel,
öt hónaposan.
Eddig csak
a hangja sírt,
a szeme száraz maradt.
(Jellemző, hogy arra
a napra nem emlékszünk,
amikor először felnevetett.)
Odakint olvadni kezdett a hó,
sírtak az ereszek,
és talán utánozni akarta őket.
Megindultak a könnycsatornák,
és kiáradtak
a kék szemek apró tavai.
Persze nem nagyon,
mindössze két kis átlátszó
üveggyöngy gurult ki belőlük,
de olyan váratlanul,
mintha könnyezni
kezdett volna
egy Mária-szobor.
Víz és vér
Ahogy a műtőben feküdtél,
mint Jézus egyik szent sebéből,
mit a lándzsa ütött, víz és vér
csorgott ki a császármetszésből.
Életet adott tested sebe,
a gyermekünknek, Johannának,
dél körül volt, tizenegy fele,
az utcán autók dudáltak.
A nőgyógyász éles szikéje
rutinnal a bőrödbe vágott,
és akár a kezdet igéje
kitárta a világosságot.
Miután neked megmutatták,
lemosták a csap alá tartva,
aztán az én kezembe adták,
és ismételgettem: Johanna…
A számban édes lett a sós is,
és mindenről tudtam, mit jelent.
Az a heg azóta látszódik,
néha megérintem: „ugye, szent?”
Megjelent a Bárka 2020/1-es számában.
