Csillag Tamás
Megfordult a szél
Én a földutak fia voltam,
turkált trikóba fogtam a szelet,
világgá menni a kökényesig és vissza;
feküdtem a töltés oldalán,
s hagytam, hogy arcomra folyjanak
az égi vizek.
Nem tudom, hova vonszolódtak
belőlem a régi helyek,
a nevető fasor, a jó szagú füvek,
a hátamat melegítő
nyári por,
de mikor megtelik a szám csenddel,
tenyered tüzéhez fekszem melegedni,
mint egy mozdíthatatlan,
szerelmes állat,
és visszarévedek abba a régi sehovába.
Megfordult a szél.
Az utcák, a fák
mind visszafelé futnak.
Bármi történjék is,
én végigcsinálom veled.
Nem mentem haza ma sem
Nem mentem haza ma sem,
nem mentem haza hetek óta.
Körültáncol a szél,
megbámul, nagy útra öltöztet,
s én nem tudok szólni,
számban nehezedik a félrevezetett holnap
keserű lepedéke.
Lehetnék én is határsávban,
túl füstön, rakétaágyon, temetőn,
bármerre mennék, jönne velem
az alföldi napsütés is, egy szállongó női hajtincs,
elmotyogott verssorok, elmorgott szitokszavak,
és a gyerekkori jegenyék kivágott katonasora,
hogy megrendítsenek.
Nem mentem haza ma sem,
nem mentem haza hetek óta,
s mintha szólongatna valaki:
talán a fiam, talán az apám,
vagy egy egész inkubátorban hagyott haza:
szétnyitott ujjaik között átjár a szél
s én nem tudok mit mondani nekik.
Megjelent a Bárka 2018/3-as számában.
