Miklya Zsolt
Vashiány, ötvenhat
„Nyelved hegyéig ér
a félelem vasíze.”
Buda Ferenc
Nyelved hegyét elérte
a vashiányod íze.
Október véres ormán
megszülethettél végre,
nem kellett gyilkos ostrom,
méhszáj nyílt, összezárult,
a kollegák övezte
születésnapra hárult.
Vérvesztesége elmúlt,
fiút kapott és nyelvet,
továbbá tanítói
rendet, rendtartást, elvet,
férjet és új családot,
hol pedagógusösztön
rég szükségletre hangolt.
Ne félj, majd megfürösztöm.
Apósa néptanító.
Anyósa is tanít rég,
cselédem, kis cselédem,
ezt mondogatja mindég.
Magát biztatva mondja,
csupán csak megszokásból,
vagy státuszát vitatva
is létjogot varázsol?
Elvették iskoláját
egyetlen tollvonással.
Tanítódiplomáját is
pótolhatja mással,
vagy száját befogva kussol,
írni-olvasni tud még,
és mintatervezettel
taníthatja, ha… Ismét.
Ötvenhat engedékeny
nyarán köt házasságot.
Szülei nyomában jár,
reméli, boldogság ott
terem, hol száját tartja
nyelvét csomóra kötve,
szerelmet úgy vall, híven,
mint aki nem tör össze.
Ötvenhatban fogan meg
a hallgatás, a nemlét,
tanterv és utasítás
szégyentől díszlő szemlét
ír elő, szélminiszter
ad hozzá menetrendet,
jó káder elfogadja
a kötelező trendet.
Évek telnek, négy hű év,
gát fölött futó lábak,
dallamra menetelnek
a combhoz csapott szárnyak,
ragrímre követelnek
jogot, vezénylő álmot,
s a munka ritmusára
letörnek minden jármot.
A lét- és vashiány nem
jól korrodál. A szótlan
beszédben, hallgatásban
kimondhatatlan jó van.
Hogy összetartozásunk,
nézd, elszakíthatatlan.
Játszik gyerekben, társban,
szélhordta szóalakban.
Nyelved hegyén ma újra
a vashiányod íze.
Október véres burkán
megszülettél éjfélre.
Másik felében ébredsz,
hajnalok hajnalára.
Ötvenhat éve történt.
Ez lőn az otthon ára.
Megjelent a Bárka 2016/5-ös számában.
