Prózák
"Fogod magad, felteszed a facebook-ra, hogy főztél egy paprikás krumplit, egy órán belül harmincan lájkolják. Ne mondjátok, hogy nem esik jól!"
„A festő az érintetlenség és a megérintettség határvonalán vesztegel, szégyenlős, alig fiatal ember. Sprőd mindmegannyi mozdulata, miként a testnyi méretű lelkét kitöltő fizikuma is az"
A Bárka 2012/2-es számában megjelent Öröklélek című elbeszélésével köszöntjük a friss Jászai Mari-díjas békéscsabai színművészt
„Kiszáradt, satnya teste lassan feltöltődött sodró, lázadó élettel. Már csak a bosszúra gondolt" (az Álomszabadság című novella)
„a legnehezebb időkben leálltak a vadászatok, ezt '43 őszén tartották, mikor a Donnál letaroltuk a fritzeket meg a talpnyalóikat, vagyis a dolgok rendeződni kezdtek"
„restellte is maga előtt, hogy egy akácfa van rá ilyen hatással. Pont egy akácfa, egy közönséges akác, amelyet otthon nem szeretett, mert döntéskor rossz volt gallyazni"
Hegedűs Ágota prózája
„Reggel összefordította a két zsíros kenyeret, a pohár tejet állva itta meg, fehérbajszos puszit nyomott nagymami arcára, ma mmemeglepi lesz, ebédre jövök"
Fekete Vince prózája
„A kissé megszürkült fekete bársonynadrág színe felfrissül, ha félbevágott vöröshagymával - szálirányban! - átdörzsöljük. Azon kívül, hogy friss színt kap a nadrágunk, napokig nem kell használnunk...
„Mondja, doktor úr, hallott ön a szabadkőművesekről, azt beszélik, egymás vérét itták, és kivágták annak a nyelvét, aki megszegte a titoktartás szabályait"
„Ne mondd, hogy mindenkit szemmel tartottak! Tartottak? Tartottunk! Olyan nem volt, hogy valaki kicsússzon. Hogy az ember elnézte volna, hogy akárki kicsússzon a hálóból"
< >
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái
A gimnáziumigazgató és a főispánFiumei forgószínpad
Csenge Rosner Christensen: A bicikliversenyPetres Kincső: Égetett sziena
Kollár Árpád verseiVerebes Ernő verseiBeszédes István: A visszhang emlékeibenMarkó Bélát köszöntjük
Sándor Zoltán: Sokszor bohócnak álmodom magamKontra Ferenc: GyűjtőszenvedélyBencsik Orsolya: A fogatlanrólAndrásy József: Egy másik élet
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg