Versek
Versek
„Itt nőttél fel, / Ahol minden tükör egy alagút bejárata volt, / Ami a jövőbe vezetett, és ha áthatoltál volna / Rajtuk, találkoztál volna velem.” Acsai Roland versei a Bárkából.
„A Miatyánkot mormolom, félúton másra váltok, / ahány ima, annyi kísértet, s kiűzni egyik sem tudja / az egyetlent, / ki fogva tart, / ki félelemmel etet.” Iancu Laura versei.
„A Földnek annyi. / Igaz, megrontott / méhében még csak / magzat a bosszú. / De ha a ciánkapszula roppan, / a csend uralma / hosszú lesz, hosszú.” Vári Fábián László két verse a Bárkából.
„bezár a csönd s mint porcelánt tör el / szerelmed bennem idegent ölel // elpusztítasz mihelyt magadba fogadsz / s nem tudni holnap ki lesz az áldozat” - a friss Salvatore Quasimodo-különdíjas Oláh...
„Szűkszeptimek vonulnak a birodalom romjain, / két idősík közt félrehallott áthallások. / Ki mondja meg, mi a bűn, ha a bűnt a bűnöshöz keresik?” Lipcsey Emőke versei a Bárkából.
„Mindegy. Felnőttem. Ideje volt végre. / Az évek gyűltek, mint cápák a vérre. / Mire van szükség? Nincsen sok a listán.” Kiss Judit Ágnes versei a Bárkából.
„Távoli erdők kéklenek szememben, / egy elbitangolt kicsi fát / látok, és felzokog az erdő bennem: / elveszítette egy fiát.” Fecske Csaba három verse a legutóbbi Bárkából.
„Elképesztő, nálunk szokatlan módon / élete tényeit emeli versbe. / Hát verseibe transzponálja át / rémálmait is, sok régi traumát.” Vaszilij Bogdanov őszikéi a legújabb Bárkából.
„Úgy mentem, mint aki nem fordul vissza soha többé, / mint akinek nem nyílik többé sehol ajtó.” Kántor Péter Bárka-indító szonettje, mely a legújabb lapszámunkban a szerző kézírásában olvasható.
„még tapintható, de már érinthetetlen. // holdezüst angyalok / néma fényt aratnak / leomló falaink / égig magasodnak” - Hegedűs Gyöngyi búcsúverse Esterházy Péterhez.
