Versek
Versek

Már harminc éve vagyok sofőr, de azt az egyet nem bírom elfelejteni a kreszből, amit a Kovács bácsi mondott. (Tűzbab)

Ha vezetett, szinte soha nem ivott öt pohár rozénál többet. Ezen a napon különösen hálás volt az Úrnak.

Válság van, drága hölgyem és uram, / még nálunk is, e csöppnyi faluban (A csodaszer)

A gyógyszer, amit szed, az olyan, hogy azzal maximum egy, legfeljebb kettő, de semmi esetre sem több mint három üveg sört lehet inni.

Károly bácsi szürkületig üldögélt a teraszon és komolyan eltűnődött az élet folyásán, a tapasztalatokon

Hol volt, hol nem volt, még az üvegzseben is túl, ahol a kurtafarkú mangalicamalac túr, élt egyszer egy hungarista (...)

Székelyföldi bajok és szerencsétlenségek a IV. irodalmi humor fesztiválról

A József Attila-díjas költő játékos versei a Bárka 2009/5. számából (Lackfi a IV. Irodalmi humor fesztivál egyik meghívott előadója volt)

A Folyóvizeink novellapályázat egyik díjnyertes alkotása a Bárka 2009/5. számából

A Dunaszerdahelyen élő költő pajzán verseivel kezdjük a jövő héttől megvásárolható, új lapszámunk anyagainak közlését
