Mirtse Zsuzsa
Fehérnél fehérebben
1.
Fehér dobozban fehér szoba.
Tárgyak itt már nincsenek rég.
Egy ágy, egy asztal, egy szék.
A füstös falakon képek hiánya –
egykor minden fehér volt.
Megbillent két élet, sok a veszteség.
2.
Kuporgunk egy padon, reggel van,
üres a park, így jó nekünk.
Én a cipőm orrát, te egy fát.
Valahol távol egy ember rakja
a rendet, hűvös van, most nem zavar.
A fűnyíró hangja még felkavar.
3.
Tenyerem folyók vérvonala.
Mamám holdviola-arca
szememből néz vissza rád, keres.
Kútmélyen nézek most beléd.
Esszük, amink van, táskából.
Mindent látsz, minek ide beszéd.
4.
El fogjuk ereszteni egymást
ágytól és asztaltól.
Elfogyott a kenyerünk.
Jó volt az a semmi is nálad,
egyre kevesebből élünk.
Nem hibáztunk, de gyakran tévedünk.
5.
Zárt szemek mögött lezáratlan
élet. Etetnek. Megnyugvás.
Mama korhol, miért így élek.
Nem válaszolok, nem hall most.
Szilánkokra esett élet.
Két írásjel között csak félek.
6.
De mégis, a rend,
a levélerekben mindig zajló rend,
a szederindák között
futó, bemérhetetlen, felfoghatatlan,
mégis lélegző rend
mindig lenyűgözött.
Végtelen oldalszámú
mindkettőnk emlékkönyve.
Mindenki ír valamit.
Néha egymáshoz,
van, hogy csak firkálgatunk
jeleket, vészjelzéseket két életről.
A tetőtéri ablakon át
szemembe süt még valami
belőled. Képtelenek lettünk.
Nincs hozzánk keret, számadat.
Az út végén kitépkedjük
a fölös oldalakat.
Megjelent a Bárka 2013/3-as számában.
