Péter Erika

Csodavárás

Úgy megyek eléd,

mintha előkelő vendég

érkezését várnám;

szellőztetem párnáidat,

friss ágyneműt húzok,

a fejre állított székeket

az asztalra teszem,

kiporszívózom a szőnyeget,

megfőzöm kedvenc ételed,

a féltve őrzött

hollóházi porcelánt

is előveszem,

éppen kiérünk még

az állomásra;

tömeg, ölelkezések,

ám neked csupán

hiányod érkezett.

Kottalapok

Az évszak minden nyűge
válladra szakadt,
itt rozsdás dallam röppen,
ott egy kottalap,
mindkettő súlytalan,
s könnyű, mint a bűn,
de mi
nem játszhatunk
hamis hegedűn,
nézd,
a park végén
még kotyog a patak,
de holnap már avarral
takarja magát.

A múlt foglalatában

Mint mikor kar bújik
rég hordott kabátba,
s a kéz nem találja
meg a zsebeket,
vagy idegen házban
riaszt fel az éjjel,
s villanykapcsolóért
matat tenyered,

úgy kutatod múltad,
súlyos útitáskád,
- egy poggyásznak
többen rángatjuk fülét -
bezárt boltba járunk,
visszhangos a kamránk,
látásunk tompítja
a kriptasötét,

hisz mindenkinek van
egy apró hullaháza,
minden pince rejt
pár csontvázdarabot,
kagylóhéjú múltunk
keretébe zárva,
immár saját magam
árvája vagyok.

Évtizednyi remény

Megyek
évtizednyi
csönddel bekerítve,
egyetlen csikóját
elveszített kanca,
istállót, lucernát
hátrahagyva
zabolátlanul,
keresem
parlagon, sziken,
felhőbozontos égen,

s megtalálom
viharral küszködő
pitypang-hópihéken.

Megjelent a 2012/2-es Bárkában.

 

---