Dudás Sándor
Siketek tánca
Látjuk a zenét, toronyként omlik,
tengerhullámként lelkünkig verve,
járják a párok, egymástól távol,
más pillanatban test tapad testre.
Beállunk közéjük, elragadt a ritmus,
s mi ketten vagyunk a mozgó gát!
Senki se tudja, ahogy ott járjuk
a hang, a hullám - nem zúdul át!
Csontok rezegnek, hangot vezetnek,
vérünkig ér el a vad lázadás!
S visszarezdülve a négy fal-hálón,
lassan gyűrűző halk csobbanás!
Lényeg a mozgás! Omolhat torony,
látvány-zenével jöhet hang-ár,
zúdulhat lágyan, halál-kegyetlen,
járjuk csak csendben, nem törhet át!
Félnap
Fényt terített a Nap.
Szorongtam is, pedig
anyám fogta kezem.
Homokúton mentünk,
hol néha tengelyig
süllyedt a lovas kocsi.
Amerre a szem lát
csenevész fák, csendben
szél nógatta a gazt.
Igyekezz majd haza!
Csókpecsét: anyaszív
igaza arcomon.
Hol járok? Házak itt,
villanyvezetékek,
s előttem forgalom!
Aszfalton zebra-jel.
Sok volt a kitérő.
Elszállt az aggodalom
változások letűnt
emberi dolgain.
Észrevétlen belém
karol most valaki.
Nézem, fiatal lány,
szeme távoli Nap.
Hová tetszik, bácsi?
Jöjjön, átsegítem.
Kösz, még nézelődnék!
Számvetés
Ha kilátásaimra nézek
be kell lássam,
szűkösek a lehetőségek.
Nem sirám ez. Éltem
a múlt század
első és második felében.
S tíz évet az új évezredből!
Hajam fehérül...
De függetlenül ettől,
meg-megcsókolja a múzsa
homlokom, a vers-kötés
nem lelkem gúzsa!
Pénzem van annyi,
s lesz tán: se éhen,
se szomjan nem fogok halni.
Erősítem a hitet:
hisz néha szíve betölti lelkét:
asszonyom szeret.
Emlékszem, boldog perceimben
mindent feledve tudtam,
kedvére teremtett az Isten.
Megjelent a 2011/6-os Bárkában.
