Kürti László

 

Magyar kiejtéssel

 

Ha szólnék hozzád, már nem figyelsz ide.

Kérdezel néha, de folyton dünnyögök.

Varrásmentén foszlik az értelem,

csak röhögünk akkor,

két esztelen kölyök,

eligazodunk pizsama-

nadrágszárakban.

Szűken élünk, a szó tág

ünnepnapjai között. Bízva

benne, a miénk nem kísérlet-

szerelem, nem kísérletsors,

de mégis könnyebb, mint egy próbaélet.

Súlytalan, akár egy nyári takaró,

csöndes, mint a téli, lilafényű

rétek. Még hallgatsz, de szeretlek: könnyet,

fájdalmat kölcsön tudok neked adni.

Beszélnél. Ha. Hosszan hallgatnálak.

Magyar kiejtéssel. Zokognánk.

Zokon se vennénk.

 

Teaékszer

Most hallgatok, süvít a szél.

Igen, az ablak korhadt.

Tél van, s a hold ma nagykaréj.

Napjaink összefolynak.

Teát iszom, kilöttyen és

az ablaküveg reccsen.

Nincs bennem semmi törtetés.

Átömlik rajtam estem.

Míg elernyed az éjszaka,

kint tél, huzatos ősz itt.

Hős nem vagyok, csak kortalan,

a gyávaság se bőszít.

Viselni el, akármi jel

múlásra sürget folyton.

Sorsával játszik, aki mer:

éj-jelem brossként hordom.

 

Műterem testhatáron

Közben nem illik verset írni.

Fülbe súgni, malackodni igen.

Számat bugyiddal felcserélni

humánus: mindkettőt csak téphetem.

Testhatár, engedj, mélyre nyúlok.

Formátlanodjon, ami köznapi.

Elég leszek, te légy ma túl sok,

miközben újjá, szülnek ujjaim.

Meglep, nyugi, ahogy a száddal,

tangáddal dús hajad összefogod.

Időfecsérlés másról. Mással

tervezni. Én hozlak világra.

Műtárgy, szobor, törékeny váza.

Portékám vagy: anyagom anyagod.

 

Megjelent Bárka 2010/ 3. számában

 

---