Hírek

 

 tandori_dezso_k__zepes.jpg

 

Új Tandori-versciklus került elő

az író hagyatékából

 

Új versciklus került elő a 2019-ben elhunyt Tandori Dezső író, költő, műfordító hagyatékából a közelmúltban.

 

A Korántsem farsangi tőrmellékek című, eddig sosem látott, hat versből álló ciklus 2006-ban született és különlegessége, hogy részben Mesterházy Balázs költőhöz írta – tájékoztatta Tóth Ákos, Tandori Dezső hagyatékának gondozója kedden, közleményben az MTI-t.

Tóth Ákos az MTI megkeresésére beszámolt arról, hogy a versciklusról szóló tanulmánya az újonnan előkerült versekkel együtt a Jelenkor irodalmi folyóirat legújabb számában jelent meg.

Tandorira egyáltalán nem volt jellemző, hogy verses kritikát írjon bárkiről, főként nem kortárs szerzőről, sőt, egy 2004-es írásában megfogadta, hogy élő költőről többé nem ír kritikát – hangsúlyozta.

Hozzátette, Mesterházy Balázs azonban olyan nagy hatást gyakorolt rá a 2006-ban megjelent, Szélen balzsam című kötetével, hogy a ciklus egyik versében Tandori megköszönte pályatársának munkáját és bátorságát, miután elküldte neki a könyve egy példányát.

Tóth Ákos szerint a Szélen balzsam című kötet fő vonzerejét az Eminem-rajongó Tandori számára nemcsak a kötet egyik ciklusát adó Eminem-átiratok jelenthették, de a kötet formailag szokatlan verseiben „a vállalt és poétikailag indokolt, kimunkált érzelmesség” olyan formái voltak megtalálhatóak, amelyek felkeltették szimpátiáját és kiváltották elismerését.

A nyelv és az érzelmek viszonya kapcsán Tandori Szép Ernőt és Pilinszky Jánost említi a versciklus első versében, fiatal kollégáját, Mesterházy Balázst „imponáló költészettörténeti analógiák” sorában helyezve el, Pilinszky moll változataként, azaz szomorkásabb, drámaibb, de lágyabb hangvételű párjaként aposztrofálja – jegyezte meg a hagyaték gondozója.

A közlemény idézte Mesterházy Balázst, aki úgy vélte: „a költő a szavakból él, de vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet mit mondani. Ilyen az, amikor előkerül egy ilyen nagyívű hagyatékból származó verses kritika Tandori Dezsőtől.”

 

(MTI)


Főoldal

2022. július 13.
Lackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcáiKiss László tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Török Ábel novellájaBarlahidai Andrea novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Iancu Laura: Két hazánk is van egyszerreGál János verseiNagy Mihály Tibor verseiSimon Adri versei
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png