Hodossy Gyula
Foglya voltam
Álmomban fogva tartottak,
talán a túlvilágra került barátaim, a fájdalmas veszteségeim,
mintha a szüleim is ott lettek volna,
vagy csak oda képzeltem őket, a fogvatartóim közé,
ott voltak a régi szerelmek, versek,
a magaméi s a másokéi, a jók s a rosszak.
Mintha üvegfal választott volna el tőlük,
amely néha bepárásodott, hogy megakadályozza a tisztánlátást,
hogy csupán sejtésem legyen a valóságról és a képzeletről.
Csend volt, pedig de jó lett volna újra hallani őket,
ahogy okítanak, ahogy féltenek, ahogy elsuttogják féltve őrzött titkaikat,
a szerelmes üzeneteiket,
ártó és ártalmatlan gondolataikat.
Lehet, hogy nem is voltam bezárva, lehet, hogy nem is voltam lekötözve,
lehet, hogy mindez meg sem történt, csak azt tudom, fogoly voltam.
Foglya mindennek, ami elmúlt, ami fájt, s ami nem,
ami alakított, formált, szenvedélyes kamasszá, lázongó ifjúvá,
hibát hibára halmozóvá, olyanná, aki elégedetlen, aki akar, aki látszik.
Talán egy óvatlan pillanatban el is hagyhattam volna fogvatartóimat,
de a lábam nem engedelmeskedett,
rossz érzés volt, féltem,
de vágytam, hogy az üveg szertehulljon.
Aztán váratlanul elkezdett lassan repedezni,
s minden bizonytalanná vált.
A nagy csörömpölésre felébredtem.
A postás csengetett. Levelet hozott egy rég elfeledett barátomtól.
Vajon mit akarhat?
Megjelent a Bárka 2023/6-os számában.
