A „GYERMEKRAJZOK" ciklusból

 

 

Számolom a lépéseket

 

Mikor idáig érek már

torkomban dobog a szívem,

számolom a lépéseket,

s innen az ötödik ház előtt

úgy megyek el

az ikerablakok alatt,

mintha az egész világon mindenki tudná,

hogy a hatodik cé-ből

itt lakik Popovics Klári,

akivel együtt

egyszer bőrig-áztunk

az iskola előtt

az esőben.

 

 

 

 

 

Opálos üvegajtó mögött

 

 

A hosszú Miklucsák bácsi.

Hosszúnadrágja.

Hosszú nadrágtartója.

Pár szál haja.

És rövid élete.

Amint eltűnik a veranda

opálos üvegajtaja mögött.

A hangja recseg.

Még meglibben

a klottból készült,

két fekete könyökvédő,

a hivatalnokok hadseregének

eme egyetlen önvédelmi felszerelése,

aztán már nem látszik

semmi más,

csak Miklucsák bácsi

hosszú-hosszú

nadrágtartója,

fölakasztva egy szegre,

az előszobában,

kissé himbálózva,

ha nyílik az opálos

üvegajtó.

 

 

 

Porzik a fény a korzón

 

A magyar világgal együtt

vége lett mindennek.

A cigányzenének s az

iparosegyleti bálozásnak.

A főtéri nagykávéház

teraszán néhány évvel később

egyetlen egyszer azért

söröztek még.

Józsika apjával, aki

idegenként érkezett a városba,

korábban  légtornász volt

valahol.

Józsika akkor kapott

riasztópisztolyt.

Fénykép is készült róla.

Április van, remeg a söröskancsók habja,

levétetik vele a nagykabátot.

Porzik a fény a korzón.

Pukkan a riasztópisztoly.

Józsika a Kossuth-szobor előtt

lövi a német banditákat.

Szentkirályi bácsi kacag, kacag,

ahogy csak a légtornászok

tudnak.

Édesapám is mosolyog,

de csak úgy,

mint aki megjárta Szibériát.

 

megjelent a Bárka 2009/2. számában

---