Balázs K. Attila
[Túlexponált ikon]
Nekünk mindegy, hányadszor
hozod létre ezt az éjszakát,
ahol hibátlan szögben megfeszülni készülsz.
Nyers fény érkezik, s a zárt,
fekete térben hófehér másod lábadhoz
önti a verdeső igéket. Meghalni
képtelen lények figyelnek a sommal
benőtt gyárfalak mögül. De te
már a határon vagy. Mögötted a kék
és arany sávban elmerül a világ.
[Még mindig]
Még mindig ez a különös horizont,
ez a híg fény-ömleny
a szemhatáron: vajon
a távozó, vagy az éppen
érkező téboly tengelyét
álljuk körül? És mi ez az állandó
remegés, amitől nem
látszik tisztán, mit hord el
belőlünk, egy ismeretlen
mit cipel folyton el innen?
[A gyermekkor vége]
A part üres, csak szétdobált
vászontáskák és egy kis piros
lapát a kihűlő homokban.
Mint megállni készülő villanymotor,
sivít a csend: még lélegezz,
gyűjts erőt kilépni innen. A part
üres, csak egy madár
könnyű tollvitorla-
váza rezeg a víz felőli
szélben. Valahol erre
hullott el az a rossz szagú,
ölni képtelen állat, kit temetni
jöttél. Keresd meg, itt nem
hagyhatod, csillagos űr alatt
meztelen heverni.
Megjelent a Bárka 2023/4-es számában.
